Kedvenc helyek

Queen: Queen On Fire – Live At The Bowl

Kilenc évvel első lemeze után és ugyanennyivel Freddie Mercury halála előtt, vagyis 1982-ben a Queen művészileg már túl volt pályája csúcsán, de még javában Nagy-Britannia egyik legsikeresebb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó rockzenekarának számított. A Milton Keynes-i koncertről készült korabeli felvételekből is kiderül, hogy nem alaptalanul.


A nyolcvanas évek hajnalán, a new wave térhódításával a Queent is elérte a változások szele, a kvartett nem sokkal a Milton Keynes-i koncert előtt jelentette meg legellentmondásosabb lemezét, a diszkós-funkos Hot Space-t. A rajongókat nem tántorította el a váratlan fordulat, a zenekar koncertjein továbbra is rendre megtöltötték a nézőteret. Akik kitartottak, azok jól tették, az együttes élőben semmit sem változott, ugyanaz a markáns rockzenekar maradt, mint azelőtt.

A Queen általában kínosan ügyelt arra, hogy az élő fellépések látványelemei a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljenek, a fellépésekre mindig az éppen aktuális csúcstechnikát vitték magukkal. A koncertet mégsem ez, hanem (a legnagyobb slágerek mellett persze) a karizmatikus frontember, Freddie Mercury dinamikus, helyenként kifejezetten teátrális színpadi előadásmódja teszi igazán élvezetessé. Míg a gitáros Brian May és a basszista John Deacon szerényen pengetnek a számukra kijelölt szegletben, addig a Freddie „bejátssza” a színpadot, végigrohangálja a koncertet, igazi pozőrként bevonja a közönséget, a legmagasabb szinten „csinálja a show-t”.


QQQQ

EXTRÁK:

A második lemezen a Hot Space turné tokiói és bécsi koncertjének emlékezetes számai szerepelnek, exkluzív interjúk a zenekar tagjaival, képgaléria, zenegépfunkció. Az extrák angol, spanyol, francia, portugál, holland, olasz, német nyelven feliratozhatók. A kiadványhoz tartozik egy 20 oldalas füzet is.

QQQ



2004 Hossz: 104 perc Kiadó: EMI Hang: angol 5.1 + DTS
Bokor Péter
2005.02.04
|


Játék
A svájci formációt az industrial irányzat ősatyjai között emlegethetjük.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.