Kedvenc helyek

Mos Def: The New Danger

olvasói
(0)
(Geffen / Universal)

Mos Def benne volt a hiphop aranykorát visszaidéző legendás Black Star underground trióban, de hamar összekülönbözött a másik rapperrel, Talib Kwelivel (lásd: The Beautiful Struggle), és lelépett, így Black On Both Sides című zseniális 1999-es szólólemezén már nem a formáció producerétől, DJ Hi-Tektől kapta az alapokat. A kiváló színész-rappernek azonban hosszú időre elege lett a zeneiparból és csak öt év szünet után tért vissza, olyan producerek közreműködésével, mint például Kanye West (lásd: The College Dropout). A 2004 végén megjelent The New Danger a puristákat totális hátfordításra késztette, pedig Mos Def még mindig a hiphop lelkiismerete, sztárparádés hobbizenekarának rockos kísérete pedig nagyon üt!


Az 1973-ban Dante Smith néven született Mos Def szólódebütje, a Black On Both Sides még a Black Star-lemeznél is nagyobbat szólt a maga idejében, de az intelligens rappernek hamar elege lett a zenei cirkuszból, helyette a színészkedésre koncentrált (a színpad mellett olyan filmekben, mint a Carmen – A Hip Hopera, a Szörnyek keringője, Az olasz meló, a Deauville-i és Londoni Filmfesztiválon díjazott The Woodsman vagy a 2005 tavaszán mozikba kerülő Galaxis útikalauz stopposoknak) és muzikális hajlamait csupán egy rockos-funkos hobbizenekarban, a Black Jack Johnsonban élte ki, ahol olyan nagy hírű kísérőket kapott maga köré, mint a Living Colourból ismert Will Calhoun dobos és Doug Wimbish basszista, továbbá Gary Miller gitáros (ex-Bad Brains) és Bernie Worrell billentyűs (ex-Parliament/Funkadelic). Mos Def most – öt év után – új albummal tért vissza, de az radikális hangzásváltást hozott, mindössze a hiteles hevület maradt a régi. Zeneileg fényévekre van egymástól a két egykori rappertárs, Talib Kweli és Mos Def lemeze, ráadásul amíg az előbbi sok divatos producerrel dolgoztatott, addig utóbbi többnyire a maga kezében tartotta, illetve a Big Pun- és Ghostface-lemezekről ismert Minnesotára bízta e szerepet (a fennmaradó tételekből kettőt a „mindenki kedvence” Kanye West készített, aki ide is áthozza a Doors Five To One-jából vett blues hangmintát, amit három éve a Jay-Z-féle Takeover alá tett, hogy az annak függelékeként felfogható másfélperces The Rape Overben most Mos is beszólhasson a zeneiparnak). A fontosabb különbség azonban az, hogy Mos Def lesajnálta a hagyományos hiphopot és egy élő hangszeres, nagyon magával ragadó blues-rock-funk-soul-hiphop lemezt alkotott, melyhez a hetvenes évek legendás fekete gitárosát, Shuggie Otist is a stúdióba hívta egy dal erejéig, a fent említett Black Jack Johnson hobbizenekarnak pedig igen jelentős szerepet adott (az eredmény néha úgy hangzik, mintha egy minden eddiginél jobb formában lévő Lenny Kravitz rap lemezt készített volna). Mos Def megörökölhetné KRS-One homéroszi jelzőjét: még ha sokat is váratott magára, ő valóban a hiphop dühös-intelligens lelkiismerete, aki – cseppet sem mellesleg – zeneileg is lehengerlő, izgalmas és szórakoztató tud lenni, ráadásul a jószerivel folyamatzeneként felfogható 75 perc alatt az is kiderül, hogy Mos Def még Marvin Gaye trónjára is be merészel jelentkezni (Modern Marvel).


9/10
Dömötör Endre
2005.03.03
|


Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
First Festival Mexicano - ma délután és este. Sörbemutató zene és ételek. Itt ma jó lesz bulizni! #cornjuan #firstfestivalmexicano #mexikó #mexikóisör #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.