Bridget Jones – Mindjárt megőrülök!

Miután Bridget-rajongó kolléganőnk Estben írott lelkes szavai mindkét film DVD-borítójára felkerültek, úgy döntöttem, megragadom az utolsó esélyt, hogy a produkcióról ne csak egy harmincas szingli nő mondja el a véleményét, hanem mondjuk egy harmincas nem szingli fickó, és a magam kezébe vettem a DVD bírálatának feladatát.


Mindenekelőtt le kell szögeznem, Renée Zellwegernek ismét igen előnyösen sikerült ráhíznia a szerepre, így még azt az erőltetetten aranyos, ugirbugri járását is meg tudom bocsájtani. A muzsika hangjából vett idézet mindjárt az elején sokkolt (ebbe az irányba megy el a folytatás? ne már!), aztán visszakézből jött egy James Bond-idézet, ami rögtön megvigasztalt, egyben fricska is volt kényes ízlésemnek (vicc az egész, azt hittem, nem az?). Amikor Bridget bevágja a durcit (az egyik ilyen alkalommal), Marc Darcyt megelőzve sikerült benyögnöm, hogy „micsoda?”, mire asszonykám rácsapott a pillanatállj gombra: „a férfiak tényleg ennyire nem értik a nőket?” Szóval az alkotók sikerrel birizgálják a nemek harcának örök kérdéseit, a folytatás előnye pedig az eredetivel szemben, hogy megmutatja, mi következik a rózsaszín befejezés után (újabb döccenők sora); és szépen megtalálja a hepiendes-tanulságos megoldást ebből is. Míg Hugh Grant cinikus dumáin jókat lehet röhögni, Bridget kínos helyzetei az első rész kaptafájára készültek, és kissé uncsik, a fiúk újabb bunyója meg már a kínosság határát súrolja; a thaiföldi tengerpart begombázós jelenete viszont a cinamis amatőrfelvételek ismeretében pikáns többlettartalommal gazdagszik. Érdekes új irányt jelez, hogy egy kémfilmre való világjárásban vehetünk részt (osztrák sítúra, thaiföldi vakáció), ráadásul egy csepp nemzetközi bűnüldözési szál is szövődött a cselekménybe. Minden duplázás ellenére, romkomban ez első osztály. ****Extrák:
A rendezőnő nemcsak az egész filmet kommentálja (magyar felirat van!), de a kihagyott jeleneteket is (nagyon jók). 4-5 perces werkfilmek különböző részletkérdésekről. Pasizási teszt, ami úgy tesz, mintha Mark és Daniel lefednék az összes lehetséges férfikaraktert. Bridget Jones interjúja Colin Firth-szel (nagy poén, de jobban is elsülhették volna). ***

Bridget Jones: The Edge of Reason
2004 angol romantikus vígjáték Hossz: 104 perc
Forgalmazó: Universal Pictures
Rendező: Beeban Kidron
Szereplők: Renée Zellweger, Colin Firth, Hugh Grant, Jacinda Barrett
Kép: 16:9/2,40:1, színes
Hang: magyar, angol, cseh DD 5.1, lengyel surround
Felirat: magyar + 6 nyelv
Extrák felirata: magyar
-NZ-
2005.03.22
|


Film premierek

Solo: Egy Star Wars-történet

amerikai sci-fi, 135 perc, 2018

A fa alatt

izlandi vígjáték, 89 perc, 2017
Játék
A darab írója, a nemrégiben elhunyt Anat Gov hazájában, Izraelben igen népszerű szerző volt, Magyarországon azonban csak mostanában kezdik felfedezni.
Filmek a TV-ben
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:05
Egyesült Királyság
amerikai-angol filmdráma, 2016
18:10
Második nekifutás
kanadai romantikus filmdráma, 2016 (feliratos)
18:15
A boldogító igen, vagy nem
amerikai-kanadai romantikus vígjáték, 2004
18:20
Deja vu
amerikai thriller, 2006
18:40
A döntő szavazat
amerikai vígjáték, 2008
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.