Kedvenc helyek

Doves: Some Cities

olvasói
10/10 (1)
(Heavenly / EMI)

A manchesteri Doves eddigi két sorlemezével (Lost Souls – 2000, The Last Broadcast – 2002), valamint egy B-oldalas ritkasággyűjteményével (Lost Sides – 2003) bőven rászolgált a 2000-es évek legjobb angol pszichedelikus popzenekara kitüntető címre (a walesieknél a Super Furry Animals, a skótoknál pedig a néhai Beta Band a címnyertes). Ilyen esetben az lenne a meglepő, ha hibáznának, de persze nem: a rengeteg új brit zenekar miatt már szinte veteránnak számító trió tagjai egy gyönyörű, atmoszferikus lemezzel tértek vissza, melyet szülővárosuk ihletett.


Az alapötlet onnan származik, hogy a basszista-énekes Jimi Goodwin és a Williams ikrek, a gitáros Jez és a dobos Andy mindig egy könyörtelen változásokon átesett Manchesterbe térnek haza a hosszú turnékról (eltűnik egy kedvenc kávézó, a semmiből kinő egy új üzletház, megváltozik az utcák forgalmi rendje – ugye ismerős mindenkinek). Persze a Some Cities nem kifejezetten konceptlemez, inkább mondjuk azt, hogy a dalok többségének közös a témája. Az első kislemez, a szellős zongora-gitár-dob hangszerelésű, mégis Phil Spector-i telitettséget nyújtó Black And White Town (melynek northern soul ritmusa a kocogáshoz is kiváló) az alvó külvárosok színtelen-hangtalan ürességét ábrázolja, de a szatellit-lét a téma a második kislemezdalban, a Snowden című popcsodában vagy a Shadows Of Salfordban is. Az örvényszerű címadó dal a változások örök korforgását hömpölyögteti, az Almost Forgot Myself viszont az „urbánus lét kontra belső egyensúly” kérdését boncolgatja, de előjön az is, hogy a szeretett város (akármelyik) talán sosem képes viszontszeretni. Adott a kérdés: mindezek ellenére vajon mégis olyan felemelő lehet az észak-angol munkásvárosban élni, mint ahogy azt ezek a dalok sugallják, vagy csak a három stúdiózseni hozta a már megszokott, depresszión, esős tájképeken és melankólián felülemelkedő életerőt a dalokba?

Éteri dallamok, vokálok, kísérteties zongorafutamok, lebegő, légbuborékos gitáratmoszférák, még a vonóshangszerelés is súlytalan – minden téren a légiesség az uralkodó elem, egyedül a hangsúlyos (visszhangosított, kettőzött, kiemelt) ütős hangzás köti a földhöz a korongot. Ezúttal kevésbé epikus a dalpark, kiegyenlítettebbek a szerzemények (a számok átlagos játékideje négy-öt perc), ám az eufórikus slágerességet (Walk In Fire, Some Day Soon, Sky Starts Falling) úgy voltak képesek megőrizni, hogy ismerős, mégsem önismétlő a végeredmény. Az előző sorlemezzel Goodwinék egy addig ismeretlen hangzást térképeztek fel, ezúttal a sounddal már könnyebb dolguk volt, de szerencsénkre mindent megtettek, hogy a tovább is lépjenek.

(A Some Cities korlátozott példányszámban papírtokos dupla verzióban is megjelent, ahol a bónusz DVD-n a lemezfelvételről szóló dokumentumfilm és egy képgaléria mellett megtaláljuk a Black And White Town briliáns klipjének rendezői változatát is, melyet a Patkányfogó című filmmel elhíresült művésznő, Lynne Ramsay készített.)


9/10
Dömötör Endre
2005.04.15
|


Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.