A Sátán és csapata

A vidéki színházak budapesti vendégjátékát a fővárosi publikum megkülönböztetett figyelemmel kíséri, hiszen ez majdnem mindig csak egy estére szól. Ritka kivételnek számított, hogy 1981-ben a Játékszín huszadik alkalommal adott otthont a Miskolci Nemzeti Színház számára. A közönség és a szakma egyaránt áradozott az előadásról és a főszerepet alakító Blaskó Péter elementáris alakításáról.
S.: Az ominózus mű Per Olov Enquist A tribádok éjszakája című drámája volt, a rendező Csiszár Imre. A próbák alatt gondoltál ilyen sikerszériára?

B. P.: A miénk ősbemutató volt, ezért a figyelem Miskolcra fókuszált. Ilyen jellegű darabot addig az akkori kultúrpolitikai helyzetben nem mutathattak be. Végletesen szenvedélyes mű, és valahogy nagyon beletaláltunk. Stúdió-előadásként játszottuk és álmomban sem gondoltam arra, hogy országos siker lesz.

S.: Az író, Strindberg szájából a darab során többször is obszcén szavak hangzottak el. Mennyire volt ez szokatlan számodra, és hogyan reagált rá a közönség majd negyedszázada?

B. P.: Az olvasópróbán ismerkedtünk meg a szöveggel, és nem prüdéria, jogos félelem volt, miként fogadja a néző ezeket a mondatokat. Ahogy visszaemlékszem, sikerült a szerepet olyan idegállapottal feltölteni, hogy ezek a kifejezések a dühkitörésekben szinte észrevétlenek maradtak, a trágár szavak természetesnek hatottak.

S.: Öcséd, Balázs is a te mesterségedet űzi. Játszottatok együtt?

B. P.: Igen, több darabban is. Legemlékezetesebb Kecskeméten a La Mancha lovagja volt, ő játszotta Sanchót, én Don Quijotét. Drága szüleink még láthatták ezt az előadást. Öcsém mostanában rendez, remélem engem is sikerül elcsábítani.

S.: Több színházban is (Budapesti Kamara, József Attila, Pesti Színház) vendégszerepeltél. Új kollégák, új impulzusok?

B. P.: A Katonától való elszakadás után nem akartam társulathoz szerződni, és ezért a szabadúszást választottam. Inkább feladatokhoz, rendezőkhöz szegődtem. Jó érzés volt több helyen is ennyi évvel a hátam mögött elfogadtatni magam. Erről az időszakról sok kellemes emléket őrzök.
S.: Egy főpróba után a színészek mind hazamentek, te az öltözőben maradtál és a már kész szerepedet tanultad. Ezt hívják a színház iránti alázatnak?

B. P.: Major Tamástól tanultam, hogy a próba után érdemes egy kicsit foglalkozni a szöveggel, mert akkor még friss. Át lehet gondolni az egészet, új ötletek és megoldások születhetnek. Mondhatni, ez a termékeny magányosság időszaka.

S.: Két remekműben két ízben is két-két különböző figurát formáltál meg. Miskolcon Ibsen Peer Gyntjének címszerepét játszottad, majd a Nemzeti Színházban Gomböntő lehettél.

B. P.: A Peer Gynt talán életem legkedvesebb szerepe volt. Több mint húsz év telt el, de még ma is hallok véleményeket az előadásról. A Nemzetiben Kai Johnsen rendezésében a Gomböntő jutott nekem, aki egy furcsa, szürreális halálszimbólum. A darab végén ő készteti számadásra a főhőst.

S.: A másik a most bemutatott Mester és Margarita Bulgakovtól.

B. P.: Nyolc évvel ezelőtt Szegeden Szikora János rendezésében a Mestert alakítottam, itt a Nemzetiben Szász János állított színpadra, Woland vagyok. Ez a sátáni, démonikus, sugárzó figura a dimenziók között sétálgat.

S.: Legutóbb egy kortárs táncbemutatón találkoztunk. Egy picit feszültnek láttalak, vagy tévedtem?

B. P.: Nem tévedtél, az is voltam, mert nagyon szurkoltam leányom, Borbála sikeréért. Elvégezte a Balettintézetet és a diploma után mindjárt felvették a Kortárs táncművészeti Főiskolára, Essenbe. Hét év tanulás után tért ismét haza. Bozsik Yvette-tel, Horváth Csabával dolgozik. Tanul, tanít, asszisztál, táncol. Én meg izgulok.
Gaál Tamás
2005.05.20
|


Játék
Kitűnő budapesti indie-rock zenekar, amely Európát is készül meghódítani.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.