Az 1945 előtti történeti vagy régi értékpapírok már csak az antikváriumokban képviselnek értéket, hiszen a bennük foglalt jogosultságok ma már nem érvényesíthetők, elévültek.

A magyarországi értékpapírok története a 18-19. század fordulóján a részvény megjelenésével kezdődött, a fellendülés azonban csak a kiegyezés után indult meg. Az értékpapírok, elsősorban a részvények forgalmát az 1864-ben létrejött Budapesti Áru- és Értéktőzsde is serkentette. A kibocsátók a társadalom minden rétegét megcélozták: a jómódúak részvényekbe, a kispénzű emberek nyereménykötvényekbe vagy betétkönyvekbe helyezték el pénzüket.

Az értékpapírok „lakmuszpapírként” mutatják a gazdaság állapotát: a pénzbőség és a pénzszűke, a fellendülés és a válság, az infláció vagy a defláció fokmérői. A korszakban többször változott az ország hivatalos pénzneme: az osztrák értékű forintot 1892-ben a korona, azt 1926-ban a pengő váltotta fel.

A magyarországi értékpapír-kibocsátás klasszikus korszakának az államosítások és az egyszintű bankrendszer kiépítése vetett véget. Az államosított vállalatok értékpapírjait 1947 és 1949 között a Pénzintézeti Központ részére kellett beszolgáltatni. A tőzsde 1948. március 31-én zárta be kapuit.

A Pénzintézeti Központnál megsemmisítésre váró értékpapírok megmentése, átvétele révén jött létre a Magyar Országos Levéltár közel 2400 tételt tartalmazó Értékpapír-gyűjteménye. A kiállítás megtekintése térítésmentes.