Kedvenc helyek

Tom Waits: Real Gone

olvasói
10/10 (1)
(Epitaph / MusiCDome)

A 2002-ben megjelentetett, de korábbi színházi darabok dalait tartalmazó Alice és Blood Money albumok kitérője után Tom Waits 2004-ben ismét egy meghökkentő, durva lemezt készített, lényegében onnan folytatta, ahol a baljós Mule Variationsszal abbahagyta: akárcsak 1999-ben, vendégzenészei között ezúttal is megtaláljuk Les Claypool, Larry Taylor és Marc Ribot nevét, míg a lemezjátszókat most saját fia, Casey Waits kezeli, de a legnagyobb meglepetés az, hogy az öreg Tom már egyáltalán nem zongorázik (és más sem). A kiváló album 2005 közepén végre nálunk is forgalomba került.


Az 1949-es születésű Waits a Real Gone egy részében megtartja klasszikus, védjegyszerű hangzását és kocsmadalait, de új zenei területekre is egyre bátrabban kalandozik: felhasznál fiaitól, Casey és Sullivan Waitstől eltanult hiphopos megoldásokat, némi punkot, elektronikát, sőt – a szétcsúszott Nine Inch Nails-stílusgyakorlatnak is képzelhető 46 másodperces Clang Boom Steam erejéig – még afféle indusztriál-technót is. A nyitó Top Of The Hill rögtön megadja a lemez nem mindennapi alaphangját: Casey Waits szkreccsel, Marc Ribot bluesos gitártémákat hoz, Larry Taylor (a Canned Heat blues zenekar egykori tagja, jó ideje Waits hűséges segédje) hozza a basszust, az öreg énekes pedig reppel – mintha csak egy özönvíz előtti Fun Lovin` Criminals-felvételt hallanánk! A folytatásban is várnak ránk bizarr dolgok: a Hoist That Rag keserű tangó-sanzonjában és a Shake It dögös, Tom Waits-féle stoner rockjában a Primus zsenije, Les Claypool basszusgitározik (ahogy a Real Gone két előképén, a Bone Machine és Mule Variatons albumokon is tette), a Don`t Go Into The Barn című számot pedig Waits kibukott punk-blues éneke dobja fel.

A lemez hatodik számánál hallhatunk először klasszikus Waits-féle éneket és kocsmadalt (How`s It Gonna End), és persze visszatér a húszas évek Németországát idéző, sűrű szöveggel ható, expresszionista környezet is (Dead And Lovely, Circus, Green Grass). Az album egyik leglendületesebb szerzeménye a Baby Gonna Leave Me egy szétesett, blues-rock, a záró szám alapján pedig azt hihetnénk, hogy Tom Waits „jó útra tér” és a saját hangján, akusztikus gitárkísérettel fejezi be a lemezt (a Day After Tomorrow az album egyik legmegrázóbb szerzeménye, amelyben egy fiatal katona levelet ír a háborúból kedvesének, a hazatérésben reménykedve), de nem... némi szünet után ugyanis még jön egy rejtett, egyperces, beatbox alapra rácsúszó ördögi szám – Tom Waits hörög a markába.

A megszokott, szomorú bluesok és balladák mellett a vad kísérletezés és a magas színvonalú szövegek miatt a Real Gone-nak Tom Waits legjobb lemezei között a helye.


9/10
Hó Márton
2005.06.04
|


Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.