Kedvenc helyek

Franz Ferdinand – Mindig lehet javítani

a Pesti Est kisinterjúja
A 2005-ös Sziget Fesztivál egyik legnagyobb szenzációját a skót Franz Ferdinand együttes jelentette, mely koncertjén a hárommillió példányban elkelt bemutatkozó album anyaga mellett már előadott hat dalt You Could Have It So Much Better című második lemezéről is. Az est.hu-n már olvasható egy 2004-es interjú a zenekar dobosával és basszistájával, ezért a Szigeten a frontemberrel, Alex Kapranosszal ültünk le beszélgetni.

Balról jobbra: Nick, Alex, Paul és Bob<br>( Kattints a fotókra! )
Balról jobbra: Nick, Alex, Paul és Bob
( Kattints a fotókra! )

A Hajógyári-szigeten a glasgow-i kvartett, Alex Kapranos gitáros-énekes, Nick McCarthy gitáros-billentyűs-vokalista, Bob Hardy basszusgitáros és Paul Thomson dobos a Cheating On You kivételével lejátszotta a Franz Ferdinand sikeralbum teljes anyagát, továbbá féltucat új dalt is, csaknem két hónappal a második lemez megjelenése előtt (az utókor kedvéért álljon itt a pontos dalsorrend: Michael, Evil And A Heathen, Jacqueline, Auf Achse, This Boy, Take Me Out, Do You Want To, Tell Her Tonight, I`m Your Villain, The Dark Of The Matiné, You Could Have It So Much Better, 40 Feet, Darts Of Pleasure, a ráadásban pedig Come On Home, The Fallen, This Fire). A görög apától és angol anyától született, 1972-ben Alexander Paul Kapranos néven anyakönyvezett, választékos beszédű frontmemberrel a koncert előtt beszélgettünk – nem sokkal azután, hogy a néhai osztrák-magyar trónörökösről, Ferenc Ferdinánd főhercegről elnevezett együttest bemutatták az épp arra járó Habsburg Györgynek.



- Hallom, találkoztatok egy igazi Habsburggal.

- Igen, de már találkoztunk néhánnyal korábban is. Eggyel például Berlinben, továbbá osztrákokkal is, amikor Bécsben jártunk. Mindig nagyon elbűvölőek voltak, kedves emberek.

- A zenekar a Glasgow School Of Arts vonzáskörében alakult, többen is jártatok oda, volt, aki hallgatóként, volt, aki aktmodellként. Mi mást lehet ott tanulni, mint bulizni?

- Igen sok mindent, legalábbis a prospektusuk ezt mondja. De azt hiszem, a legfontosabb dolog, amit egy művészeti főiskolán meg lehet tanulni, az az, hogy hogyan kommunikáld az ötleteidet a kortársaid felé.

- Az új kislemezdalotok, a Do You Want To egy buliban játszódik, és ott is arty barátokról beszéltek, pontosabban gúnyolódtok.

- Az arty egy olyan nevetséges kifejezés. Minket is gyakran ezzel a jelzővel illetnek, tehát magunkon is gúnyolódtunk egy kicsit.

- Zavar, ha az arty vagy az art school band kifejezést használják veletek kapcsolatban?

- Azt hiszem, nekünk is csak annyi ismeretünk van a művészetekről, mint bármelyik más barátunknak.

- Mindenestre remek érzés, ha egy intellektuális popzenekar áll a listák élén.

- Igen, remek, de nem szabad elfelejtened, hogy a popzenében a legfontosabb összetevőt a jó dalok jelentik.


- A Franz Ferdinand befutása után hirtelen újra piacra került egy réges-régi, elfelejtetett lemez, a szvinges-sanzonos Divorce At High Noon album, amit még egyik korábbi zenekarod, a Karelia vezéreként készítettél. Arról mit gondolsz így utólag?

- Ó, az sok évvel ezelőtt született, 1997 táján. Ez a mostani újrakiadás tipikus esete egy sunyi lemezcég opportunizmusának. Amikor a Karelia leszerződött a Roadrunner Recordshoz, nem támogatták igazán a zenekart, nem nagyon érdekelte őket, mit csinálunk. De most, hogy a Franz Ferdinandnak jutott egy kis siker, ők is kaszálni akarnak belőle. Igaz, hogy annak idején megjelent az album, de nem volt az rendes kiadás, nem reklámozták lelkiismeretesen, szinte csak úgy fű alatt csusszant a piacra.

- Az elszánt Franz Ferdinand-rajongók már eddig is hozzáférhettek.

- Igen, tudom, hogy egy csomó embernek fenn volt a szerverén, és le lehetett tölteni tőlük. Szívesebben is vettem volna, ha ez így marad, és az emberek letöltögetik a Karelia-számokat, inkább minthogy most ezt az újrakiadást megvegyék.

- De ugye nem szégyelled ezt a korai albumot?

- Ó nem, egyáltalán nem. A zenét még szeretem is, az rendben volt. Persze nagyon más volt az ízlésem akkoriban. Valahogy olyan ez, mint amikor visszanézel egy régi fényképre, amin 16 éves vagy és valami idétlen cuccot viselsz. Pedig tényleg olyan voltál akkoriban.

Bob és Alex a Szigeten
Bob és Alex a Szigeten

- A Franz Ferdinand a 2004-es év folyamán a világ egyik legsikeresebb zenekara lett. Változott az életmódotok, a zenekaron belüli viszonyotok vagy a munkamódszeretek a két album között?

- Néhány szempontból megváltozott az életmódunk, mert most híres fickók vagyunk, előtte meg nem voltunk azok. Más szempontból viszont ugyanannak a négy embernek érezzük magunkat, és most az új albumot is ugyanazzal a hozzáállással akartuk felvenni, mint amikor először összehoztuk a zenekart.

- Voltak pletykák a zenekaron belüli harcokról. Ez mennyire volt komoly? Mi történt pontosan?

- Folyton veszekszünk, és annyira komoly tud lenni, hogy egy ideig nem is bírunk szóba állni egymással (nevet). Konkrétan az történt, hogy volt egy kis vitatkozás, ami azonban négyszáz francia újságíró előtt zajlott, a párizsi Zénith koncertterem backstage-ében. Épp sajtótájékoztatóra gyűltek össze, mikor Nick meg én cirkuszoltunk egymással, és mindenki hallotta. Egy vita volt, ami utána már úgy terjedt tovább, hogy „Verekedés volt a Franz Ferdinand tagjai közt!” „Ó istenem, úgy hallottam, hogy megkéselték a dobost!” (nevet)

- Szóval semmi fizikai bántalmazás, semmi ökölharc nem szokott köztetek lenni?

- Nem, isten ments, nem, semmi ilyesmi.

- Volt időtök pihenni, vagy az új dalokat is mind a turnézás közben írtátok?

- Karácsony táján például volt időnk együtt lógni barátokkal, barátnőkkel. Néhány új dalt még tavaly írtunk a turnén, néhányat pedig otthon, januárban.

- A This Boy címűt például már Wiesenben is játszottátok 2004 nyarán.

- Igen, de azóta megváltozott egy kicsit.


- Az új album sokkal színesebb, új hatások, Lennon/McCartney- és Kinks-hangulatok bukkannak fel, a nyitódal egy kicsit dylanes... sőt a What You Meantben még egy kis reggae is van!

- Így igaz. De ezt eddig nem sokan vették észre.

- Mi volt a tervetek az új albummal, a koncepció, a hatások tekintetében?

- Nem volt előre meghatározott koncepció. Nem ültünk le és döntöttük el, hogy most egy ilyen és ilyen albumot írunk. Természetesen jött, alakult közben. Szélesebb spektrumból merítettünk hatásokat, több hangzásbeli ötlettel dolgoztunk, mint az előző album esetében. Ami a dalok tartalmi részét, témáját illeti, úgy tűnik, mindig is próbáltam olyan emberekről írni, akiket ismerek, illetve a dolgokról, amik történtek velük. Érdekes dolgokról, amik hétköznapi emberekkel történtek.

- Mindig másokról, magadról sosem?

- De néha magamról is. Magamat is érdekes karakternek tekintem, szóval én is beleférek.

- Az albumon újdonságot jelentenek a lassú dalok. Két olyan akusztikus szám is van, amiben nincsen dob. Az ilyeneket régebben kislemez B-oldalra tettétek, de most már albumra is felkerülhettek.

- Igen, mindig volt egy ilyen oldala is a zenekarnak. Másrészt szerettük volna, ha ez a mostani album sokkal inkább háromdimenziós lenne. Azt akartuk, hogy dinamikáját tekintve is változatosabb legyen, ezért jó, hogy van rajta egy kis pihi is, ami érzékenyebb, finomabb dolgokat mutat fel.

- Sok dal szól szakításról, lelépésről...

- Én úgy emlékszem, csak egy ilyen van.

- Akad azért több is: Walk Away, You`re Reason I`m Leaving, Well That Was Easy...

- Igaz, igaz, de ezek nagyon pozitív módon kezelik a témát, úgy vannak megcsinálva.

- Ezekben a dalokban gyakran westernes gitártémákat is hallunk.

Kattints a fotókra!
Kattints a fotókra!

- Igen, nagy rajongói vagyunk... hogy is hívják?... Sergio Leone zeneszerző haverjának, Ennio Morriconénak. De Joe Meeknek is, az ő dolgainak szintén cowboyos fílingje volt. Meg ott van Lee Hazlewood, őt is nagyon szeretjük, annyira cool fickó.

- Az új album az egyik daltól kölcsönzi a címét. Mire utal a You Could Have It So Much Better (Ennél sokkal jobb is lehetne nektek) cím, mi van mögötte?

- Az a dal arról szól, hogy ne dőlj hátra és ne érd be egy olyan helyzettel, ami nem a legjobb, hanem menj ki a világba és csinálj valamit. A cím ellentételezése akart lenni egy híres mondásnak, egy szlogennek, amit egy brit politikus, Harold Macmillan (Nagy-Britannia miniszterelnöke 1957 és `63 között – a szerk.) használt: „Ilyen jó még sosem volt nektek!” Én mindig is gyűlöltem ezt a mondást.

- „Lesz ez még így se!

- Aha, és dőlj hátra, hogy „jó ez így”! Nem, ilyet nem szabad mondani, sem elfogadni, valamin mindig lehet javítani. Mindig törekedhetsz jobbra, mint amiben vagy. És azt hiszem, pont így éreztük magunkat zenekarként is: tovább akartunk lépni ahhoz képest, ahol voltunk.

- Büszkébb vagy a mostani lemezre, mint másfél éve a bemutatkozó albumra?

- Azt hiszem, igen. Azt biztosan tudom, hogy ez a mostani olyan lemez, amit többet tudnék hallgatni, mint az elsőt.


- A new wave beütésű gitárzenekaroknak nagy reneszánsza van mostanában, amiben nektek is kulcsszerep jutott. Mit gondolsz erről a színtérről?

- Van egy csomó remek zenekar ebben a pillanatban. Különösnek találom, hogy minket is bekategorizáltak ebbe a poszt-punk dologba, mivel mi sosem tekintettünk úgy magunkra, mint poszt-punk zenekarra. Oké, én is szeretem az Orange Juice-t meg a Josef K-t (skót együttesek a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójáról, az előbbi Edwyn Collins zenekara volt – a szerk.), de közben szeretem a Kinkset, a Dead Kennedyst, vagy mit tudom én, a Skatellites együttest és Lee ”Scratch” Perryt (a legnagyobb hatású dub-reggae producer – a szerk.). Ez a new wave dolog csak egy kis eleme annak, amit csinálunk.

- Kik a kedvenceid az új zenekarok közül?

- A Magic Numbers, a Fiery Furnaces, a Kaiser Chiefs, a Futureheads... Néha a Strokes srácok is egész jók.

- Mit gondolsz, ez a mostani gitárzenei színtér is gyorsan el fog halni, mint tíz évvel ezelőtt a britpop?

- Igen, egész biztosan.

- És nem féltek, hogyan fog ez titeket érinteni?

- Ahogy, remélem, az új lemezből is látható, mi nem vagyunk ennek része. Nem úgy hangzunk, mint egy konkrét színtér, sosem akartunk egy adott színtérhez igazodni: úgy akartunk hangzani, mint a Franz Ferdinand, és kész. Persze, hogy ez a szcéna is be fog fulladni, ez már csak így megy a popzenében, de minden színtéren találsz zenekarokat, amelyek saját identitást teremtenek maguknak, és túlélik a többieket, mert a saját dolgukat csinálják.

- Mennyire tudjátok szélesíteni még a jövőben a Franz Ferdinand zenei univerzumát?

- David Bowie-nak is elég sok nagyon különböző albumot sikerült csinálnia, nem? Ha ő meg tudta csinálni, azt hiszem, nekünk is sikerül majd.

- Neki azért könnyebb volt: ő szólóelőadó, aki cserélgetheti a zenészeit...


- Oké, akkor mondjuk a Beatles, a Rolling Stones vagy a Smiths nevét: ők is elég messzire eljutottak a zenéjük tágításában. Vagy ott van a Roxy Music is... Mi nem akartunk semmiféle trendet követni soha. Remek érzés, ha mások követnek, de az már nem olyan cool, hogyha te követsz másokat.

- A Franz Ferdinand még Amerikában is elég sikeres tudott lenni. A Blur és Robbie Williams túl brit volt az amerikaiak számára - hogyhogy rátok mégis vevők voltak?

- A mi esetünk különböző, mert sokkal univerzálisabbak a dalaink, a nyelvezetük, a szövegük, ahogy az attitűdünk is, és az vonzza az amerikaiakat is. Mi nem vidám cockney legényekről éneklünk, hanem univerzális dolgokról... például arról, hogy milyen az, ha valaki felajánlja, hogy leszop.




interjú + interjúfotók:
Déri Zsolt
2005.08.24
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.