Sanghaj, végállomás

Az emberiség egyik legnagyobb szégyenfoltjáról, a holokausztról rengeteg dokumentumfilm, tényregény és tanulmány szól, de talán eddig még kevesen hallottak arról, amiről Vivian Jeanette Kaplan ír, nevezetesen, hogy a II. világháború idején néhány ezer üldözött zsidónak sikerült menedéket találnia - méghozzá Kínában.


Az író édesanyja, Nini Karpel nevében meséli el a család (Ninin és vőlegényén kívül idős, megviselt édesanyja, két lány-, egy fiútestvére és az ő hozzátartozóik) viszontagságos történetét, ahogy a háborús Bécsből nem kevés szenvedés és veszélyes szervezkedés után, több mint tízezer kilométeres utazás során Sanghajba szöknek, ahol - előzetes terveikkel ellentétben - a következő évtizedet töltik.

Ahogy azonban azt a könyv címe is elárulja, az élet - főleg a németbarát japán megszállás után - Sanghajban sem lesz könnyű számukra. A kínai városban iszonyatos nyomor uralkodik, szinte mindennapos látványnak számítanak az éhenhaltak holttestei az utcán. Mikor pedig az alsóbbrendűekként kezelt zsidó menekültek nagy nehezen beilleszkednek a mocskos kikötőváros francia negyedében és megteremtik megélhetésük feltételeit, a helyi hatóságok itt is gettósítják őket: elveszik mindenüket és - több száz sorstársukkal együtt - egy nyomortelepre költöztetik őket.

A húszas-harmincas évek Bécse és az ott található békés polgári otthon hangulatos leírása után a fiktív visszaemlékezés hátborzongató természetességgel tér át a drasztikusan megváltozott körülmények (a zsidókat ért támadások, az ellenük hozott törvények, a kisajátítások) ismertetésére. A szerző a családi intimitásokon túl történelmi hitelességgel számol be minden borzalomról, ami annak idején a zsidó családokat érte: szinte testközelből ismerhetjük meg a Kristallnacht, az Anschluss és a koncentrációs táborokba kényszerítés pontos körülményeit. A leírások Sanghajba érve is ugyanilyen érzékletesek maradnak: egyszerre megrázó és izgalmas figyelni a Karpel család csodálatos megmenekülésének és túlélésének történetét.

Vivian Jeanette Kaplan: Sanghaji fogság. Utazás a túlélés reményében (ford.: Getto Katalin) Alexandra Kiadó, 297 oldal, 2499 Ft
fürkész
2005.09.02
|


Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Pénteken és szombaton egy utolsó terezés a Rákóczi téren. Hajgumikészítés, kávéházi beszélgetés, reggelizés NEMAcsarnokban, lazulás, kóruszene. Nézz ki és örülj. #rakocziter #rakocziterezes #csikszerda #lazulosprogram #szomszedolosprogram
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.