Avon gyaloglás - az emlőrák ellen...

Erzsébet tér, október 8. 17h

Október 8-án 15 órától kerül megrendezésre az 5. Avon Gyaloglásra, amely az emlőrák elleni összefogás fontosságát hirdeti. Az Erzsébet téri gyülekezőhelyről 17 órakor indul a 3 km-es séta a „rózsaszín úton”, amely a Lánchídon át az Ybl Miklós téren felállított színpadig tart.


Eddig 4 alkalommal rendezték meg az „Egynapos gyaloglás az életért” programot, amelynek eredményeképp évről évre egy-egy, kb. 20 millió forint értékű emlőszűrő berendezést adtak át a szervezők a rászoruló kórházaknak. Eddig a váci Jávorszky Ödön Kórház, a Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinikája, a kazincbarcikai Városi Kórház és a zalaegerszegi kórház vehette át az életeket mentő mammográfot.

2005 októberében a világ 41 országában egyszerre fognak össze az emlőrák ellen. Évről évre nők százezrei kapják vissza - a gyógyulás reményén túl - a mindennél többet érő egészségüket.

Az emlőrák továbbra is a nők leggyakoribb daganatos betegsége. Magyarországon évente újabb 6000 nő szembesül ezzel a - sok esetben - sorsfordító problémával. Ám a vizsgálati technika és a kezelési lehetőségek gyors ütemű fejlődése lehetővé teszi az idejében észlelt daganatok túlnyomó részének (95%!) gyógyítását!

Az Avon Inc. az amerikai Avon Alapítvány születésének 50. évfordulóján, Argentínától - Magyarországon át - Vietnámig, majd félszáz országban, útnak indítja rendezvénysorozatát, aminek része egy különleges vándortúra, ami az eddig országonként, külön-külön megrendezett gyaloglás-rendezvényeket fonja össze „Nemzetközi Összefogás Szalagja” néven.

A Nemzetközi Összefogás Szalagjaként számon tartott túra célja az, hogy világszerte hangsúlyozzák küldetésük fontosságát és egyre több aktív résztvevőt, illetve támogatót tudjanak felvonultatni az emlőrák elleni keresztes hadjárat mindenhol egységesen megjelenő rózsaszín „zászlaja” alatt. Az Avon küldetésének új lendületet adó szimbóluma - a Nemzetközi Összefogás Szalagja - egy-egy betegségéből felépült hölgy által jut országról országra, így hozzánk Szlovákiából érkezik, s Magyarországról Dr. Demeter Jolán viszi Angliába.

Program:

15.00-17.00-ig gyülekező az Erzsébet téren. Ide a már megvásárolt széldzsekikben léphetnek be az indulók. Azok, akik nem rendeltek dzsekit, a helyszínen is vásárolhatnak. A gyülekezés alatt zenés bemelegítő programok kerülnek sorra, így Gerendás Péter fellépésére, thai-chi bemutatóra és bemelegítésre, de a tervek szerint megszólaltatják az eseményen résztvevő élsportolók és közéleti személyiségek közül az erre vállalkozókat. A gyermekkel érkezők csemetéit arcfestő és lufis bohóc szórakoztatja.

17.00-18.00 Gyaloglás: A tömeg átvonul a fentebb leírt, rózsaszínre világított útvonalon az Ybl Miklós térre

18.00- 20.00 Koncert. Fellépők: Charlie, Zséda, Váczi Eszter, Tóth Gabi, Emilio, Roy, a Budapest Jazz Orchestra kíséretében.
2005.09.22
|


Játék
Nagyszabású koncerttel ünnepli az adventi időszakot Caramel.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.