Harcosok szövetsége

Azt mondják, ez a koreai Ryan közlegény megmentése, és ez nem alaptalan. Megegyező a kerettörténet, hasonló a szentimentalizmus, és persze a harcjelenetek is ugyanolyan izgalmasak és szörnyűek, mint Spielbergnél, csak egy kisebb, kevésbé ismert háborút láthatunk.


Az 1950-ben kezdődő és három évig tartó, ám békekötés nélkül lezárt konfliktus az amerikai filmekben mint egzotikus kaland jelent meg, mielőtt végleg elfelejtődött, itt azonban mindezt elkeseredett polgárháborúként mutatják be, és ez biztosítja a történet dinamikáját.

Két testvér történetét láthatjuk ugyanis, akik egy alakulatban szolgálnak a déli oldalon, az idősebbik pedig különböző hőstettek végrehajtásával próbálja elérni, hogy öccsét hazaküldhesse. Csakhogy pont ezáltal kerül szembe a két különböző vérmérsékletű testvér, miközben végigharcolják az egész hadjáratot, kezdve a kezdeti visszavonulástól a diadalmas előretörésen át a kínai beavatkozásig és a véres állóháborúig. Ha néhány jelenet nem is látszik katonai szempontból hitelesnek, és akad némi túlzott szentimentalizmus is, a polgárháború őrülete, a gyűlölet elhatalmasodása kiválóan jelenik meg, a színészek remekek, a film lendületére és valóban epikus nagyságrendű látványvilágára pedig semmi panasz nem lehet. ****

Extrák:
Három hosszabb, alapos, de mérsékelten izgalmas werkfilm az alapötletről, az előkészületekről és a forgatásról. ***

Taegukgi hwinalrimyeo (16)
2004 dél-koreai háborús film Hossz: 140 perc
Forgalmazó: Warner Home Video
Rendező: Je-gyu Kang
Szereplők: Dong-Kun Jang, Bin Won, Eun-ju Lee, Hyeong-jin Kong, Yeong-ran Lee
Kép: 16:9/2,35:1, színes
Hang: koreai, angol, spanyol, olasz DD 5.1
Felirat: magyar + 6 nyelv
Extrák felirata: angol, spanyol, olasz
Vízer
2005.09.29
|


Film premierek

Elrabolt világ

amerikai sci-fi, 109 perc, 2019

Mi

amerikai horror, 116 perc, 2019

Életem értelmei

belga-francia filmdráma, 98 perc, 2018

Colette

amerikai-angol életrajzi dráma, 111 perc, 2018

Bazi nagy francia lagzik 2.

francia vígjáték, 99 perc, 2019

A világ gyengéd közönye

francia-kazahsztáni filmdráma, 100 perc, 2018
Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Filmek a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
18:15
Egy páratlan páros
kanadai vígjáték, 2003
18:20
A vasálarcos
francia akciófilm, 1998
18:25
Oltári nő
amerikai romantikus vígjáték, 1999
18:25
Power Rangers
amerikai sci-fi akciófilm, 2017
18:30
Hazárd megye lordjai
amerikai akcióvígjáték, 2005
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.