Prágai díj Szilágyi Andor filmjének

Arany Menóra-díjat nyert a prágai „Kilenc kapu” fesztiválon Szilágyi Andor A Rózsa énekei című filmjével.
Magyar díjazottal zárult vasárnap este Prágában a „Kilenc kapu” fesztivál. A húszas-harmincas évek Prágájának miliőjét felelevenítő művészeti seregszemlét immáron hatodik alkalommal rendezték meg október 4. és 9 között a cseh fővárosban.

A zenei, színházi és filmes programokat bemutató fesztivál szervezői és közönsége döntésének értelmében Szilágyi Andor A Rózsa énekei című filmjét Arany Menóra-díjjal tüntették ki a vasárnap esti zárórendezvényen. A díjat, mellyel az utóbbi években Roman Polanski, Robert Dornhelm és Matej Minac filmrendezőket ismerték el, A Rózsa énekei producere, Nagy Endre (Grant Film) személyesen vette át.

A Franco Castellano és Bánsági Ildikó főszereplésével készült, a II. világháború ideje alatt egy zsidó család körében játszódó filmet tavaly a houstoni WorldFesten történelmi film kategóriában Platina Remi-díjjal ismerték el, a két évvel ezelőtti Karlovy Vary Filmfesztiválon különdíjban részesült, és vetítették Varsóban is.



(Magyar Filmunió)
2005.10.12
|


Film premierek

Fájdalom és dicsőség

spanyol filmdráma, 113 perc, 2019

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

amerikai thriller, 108 perc, 2019

Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

A gyermek

ír horror, 90 perc, 2019
Játék
Bizet klasszikus operája, a Carmen táncfantáziaként született újjá.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
18:15
Pókember 3.
amerikai akciófilm, 2007
18:25
Mission: Impossible 2.
amerikai akciófilm, 2000
18:30
Rocky 2.
amerikai filmdráma, 1979
18:35
Lenyűgöző teremtmények
amerikai fantasy, 2013
18:45
Parker
amerikai akciófilm, 2013
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.