Légcsavar

olvasói
5/10 (1)
A tengeralattjáró kritikai és közönségsikere óta tudjuk, hogy a német rendezők nagyobb dolgokra képesek szűk térben, mint az oroszok a spájzban, a Légcsavarban transzatlanti repülőútra induló utasok mégis jobban jártak volna egy elszállt szovjet sci-fi levetítésével, mint egy őrjöngő nővel a fedélzeten.
A magának Tattoo című Hetedik-klónjával nevet szerző Robert Schwentke filmjében a Berlinből New Yorkba tartó óriásgép ugyanis nem csupán egy koporsót szállít csomagterében, de egy rettentő összeesküvést is, melynek elsődleges szenvedőalanya a kislányával (vagy nélküle?) utazó Kyle (Jodie Foster - Taxisofőr, Pánikszoba), a férje elvesztése óta kissé labilis idegzetű hajtóműtervezőnő. A gyászoló anyuka már a történet berlini nyitányában flesselget jobbra-balra, nem meglepő hát, hogy amikor egy háromórás szundi után nem leli hatéves lányát, a személyzet mellett feltehetőleg már a közönség sem hisz hősnőnk józan ítélőképességében.  
 
A kétségbeesett Kyle kérésére a kétkedő kapitány többször is átvizsgáltatja a gépet, de kiderül, hogy az iciri-piciri kószáló még az utaslistán sem szerepel, az egyre elszántabb mutti így aztán egy bilincset kap légikísérőnek. Sebaj, mert Jodie Fostert is Bruce Willisből faragták, az anyai ösztön pedig a nyugtatóknál is jobban pumpál benne, ráadásul az első horzsolás után jobban kúszik, mint komondor a kutyaiskolában - minden adott tehát egy pepec kis leszámoláshoz.  
 
Anya csak egy van, gonosz csak kettő, kiszolgáltatott utas négyszáznál is több, az igazság - nem titok - mégis győzedelmeskedik. A kínosan patetikus és a politikailag hiperkorrekt befejezést leszámítva jó tempójú és szép kiállítású thrillerhez van szerencsénk, a Légcsavar mégsem tartozik azon filmek csoportjába, melyeket újra- és újranézve ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy kezet csókoljunk a csavaros eszű forgatókönyvírónak.
csmozi
2005.10.20
|
Flightplan
amerikai thriller, 98 perc, 2005
Elkeseredett anya keresi vélt vagy valós kislányát egy gigantikus utasszállító repülőgépen. Jodie Foster újra pánikban!
Forgalmazza: Fórum Hungary

Műsoron a TV-ben

aMC
 2020.04.05., vasárnap, 17:25
 2020.04.08., szerda, 08:15
 2020.04.10., péntek, 10:05

Linkek



Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
23
K
24
Sze
25
Cs
26
P
27
22:35
Az unikornis
amerikai vígjáték, 2018
22:40
Aeon Flux
amerikai akciófilm, 2005
22:50
Másnaposok viadala
amerikai vígjáték, 2014
22:50
A bosszú
francia akcióthriller, 2017
22:55
Utazók (2016)
amerikai sci-fi kalandfilm, 2016
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.