Ütközések

A mexikói Alejandro González Inárritu kizárólag a koccanós történeteket kedveli (Korcs szerelmek, 21 gramm), a nemrég bemutatott Ütközéspont szintén egy közúti balesettel kezdődik, és akkor David Cronenberg kultikus autószex-zsákutcájáról, a Karambolról még nem is beszéltünk. Míg a fenti filmek a véletlen vagy a perverz vágy metaforájaként használják az ütközéseket, addig a forgatókönyvíró Paul Haggis (Millió dolláros bébi) rendezői bemutatkozásában a karambol nem más, mint az emberi közeledések egyetlen lehetséges módja.

Nem kis gondolatficam tehát az Ütközések alapvetése, de ha ehhez hozzáadjuk, hogy a poszt-9/11 Los Angelesben játszódó történet összes szereplője mániákus rasszista, és a film összes jelenetében úgy forr az agyuk, mint a hűtővíz, akkor vagy egy politikailag betegesen inkorrekt bohózathoz van szerencsénk, vagy egy gondolatébresztő, feszes drámához. Aki az utóbbira tippel, kap egy kanna benzint, ugyanis neki van igaza: Haggis filmje közúti anyázások merész láncolataként mutatja be a megalopolisz életét, és tart visszapillantó tükröt az elé a társadalom elé, melyben a félelem és a gyűlölet jelenti az élet alfáját és ómegáját. Az államügyész felesége (Sandra Bullock) kiakad, amikor egy mexikói származású lakatos rakja fel házukban az új zárat, a közlekedési rendőr (Matt Dillon) letapizza a fekete tévérendező csinos - és nem kevésbé fekete - feleségét, az arab boltos pisztolyt vásárol, a latin nyomozónő kigúnyolja az ázsiaiak akcentusát, és így tovább. Haggisnek sikerül buta didaktika és öncélú hatásvadászat nélkül boltíves kolostort emelnie a fekáliából, és a tényleg kiváló színészi alakítások segítségével megmutatni, hogy - ha nem vigyázunk - Amerika hamarosan már csak álmainkban integet vissza.