Terry Gilliam Budapesten

Hazánkban járt legújabb filmje, a Grimm magyarországi bemutatása alkalmából Terry Gilliam. A tiszteletére tartott sajtótájékoztatón az Uránia Nemzeti Filmszínházban Galla Miklós kérdezgette a rendezőt.
Gilliam november 6-án, vasárnap érkezett a fővárosba, s itt-tartózkodásának első napját magánemberként töltötte el. Megtekintette a város főbb nevezetességeit (a kivilágított Budapest különösen nagy hatást gyakorolt rá). A rendező néhány üveg villányi bort is vásárolt, hogy barátait is megkínálhassa majd otthon.

A Brazil, A Halászkirály legendája és a 12 majom rendezője a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Grimm csak nagyon-nagyon-nagyon lazán alapul a valódi Grimm testvérek életén, valójában a testvérpár élete alapján készült tündérmese. „Ha a Grimm testvérek még élnének, nem is ismernének magukra a filmben” – jelentette ki.

Habár a rendező kedvenc gyerekkori meséje nem egy Grimm-mese, hanem A császár új ruhája volt, a német meseíró testvérpár történetei voltak az elsők, melyek lidércnyomást okoztak neki, így a film tulajdonképpen egyfajta bosszú.

Véleménye szerint a film nem hasonlít egyik korábbi munkájához sem, mivel a Grimm nem a saját ötlete, hanem a stúdió akarta elkészíteni (még azt is bevallotta, hogy először a forgatókönyv sem tetszett neki, ezért alakított rajta forgatás közben).

Azt is megtudhattuk, hogy a filmet Gilliam családi mozinak szánta, már csak ezért sem érti, miért kapott például Magyarországon 16 éven felülieknek szóló korhatár-besorolást.

Arra a kérdésre, vajon összeáll-e még valaha a Monty Python csoport, nemmel válaszolt, mivel véleménye szerint valamennyien más irányba fejlődtek tovább, így nehéz lenne újra együtt dolgozniuk.

A Grimmet november 10-én mutatják be a magyar mozik. A rendezővel készített interjúnk már olvasható est.hu-n.
2005.11.07
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:35
Varázs
amerikai vígjáték, 2018
18:40
Otthon, véres otthon
amerikai romantikus vígjáték, 1997
18:50
Szemfényvesztők
francia-amerikai akciófilm, 2013
18:50
A holnap határa
amerikai kalandfilm, 2014
18:50
Géniusz
amerikai életrajzi film, 2016
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.