Nagy Feró: Antológia 1-2

Bár Nagy Feró neve alatt fut, az 1977-1992 alcímmel útjára bocsátott 2004-es Antológia tulajdonképpen a Beatrice zenekar két legsikeresebb korszakának metszetét adja. A lemez – a nosztalgiakvócienst figyelembe véve – igen erősen startol: a klasszikus Jó reggelt, magyarok intro rögtön négy 1978-as felvételt vezet be (Jerikó, Motorizált nemzedék, Nagyvárosi farkas, Térden állva), melyek hússzor másolt kazettás emlékeket ébresztenek - vagy akár kordokumentum-kutatásra is sarkallhatnak.

Az ötödik felvételnél egy 25 éves feldolgozás késztet a korszellemen gondolkozni: Fényes Szabolcs és a manapság is sokat foglalkoztatott Szenes Iván Minek él az olyan című sanzonjának kvázi power pop/szörf-punk verziója 2005-ben is releváns fricska (pláne, hogy Feró a „hopp, hopp, hopp, hipp-hopp” kiáltással vezeti be). Ugyancsak az 1980-as, tehát a lemezkiadás lehetőségétől már megfosztott Ricse jó pillanata a minimalista, Deep Purple-stílusú, hangulatos Katicabogárka felvétele. Kár, hogy a végére Itt élned, halnod kell motívumként odabiggyesztett műdal, a Járom az utam dühbe forduló zárása túlzás, vagyis teljesen feleslegesnek tűnik. Erdős Péter ezúttal is megkapta a magáét.

A Beatrice működésének fél évtizedes szünetében Nagy Feró két briliáns albumot (Hova lett... – 1983, XX. századi híradó – 1984) készített a Bikini korai felállásának énekeseként (de azokról itt mindössze a Kovács Kati-sláger ihlette Nem leszek sohasem szerepel), majd Shakespeare Hamletjéből írt ambiciózus rockoperát (annak viszont sem 1987-es nagylemezváltozatáról, sem remekbeszabott 1986-os előzetes kislemezéről nem kapunk ízelítőt).

A második Beatrice-sikerkorszak 1988-`91-re tehető, a változás éveinek elismert rockzenekaraként funkcionáló együttes slágerei is itt vannak a válogatáson: a zenekar első hivatalos albumának, a kétlemezes Beatrice `77-`88-nak a korabeli szerzeményeiből meglepő módon csak a slágerpaneleket kifordító Boldog szép napok, az 1991-es Utálom az egész XX. századot korongról viszont a Nyolc óra munka, a XX. század, sőt még a Pancsoló kislány feldolgozás is. A következő stúdiólemezről származó Corvin köz azonban már melléfogás, szájbarágós-monumentális bevezetője és büntető thrash metal gerince méltatlan kántálásba vált a végére – jól példázva, hogy az állandó politizálás nem feltétlenül válik a művészet javára.

Az Antológia ötszámos bónuszblokkjában kapott helyet a Beatrice korai – még Feró feleségével, Csuka Mónikával közös – korszakának diszkós végéről származó Gyere, kislány, gyere (melyet a Bëlga is reciklált Jön a Gólem! című sikerlemezén) – és csaknem három évtized után is dögös darabnak számít, minden idők egyik legjobb magyar diszkódala! Feró állítása, hogy se`perc alatt elkurvultak volna, ha Erdős Péter tetszését jobban megnyerik 1976-`77 tájban, teljesen hihető. A bónuszdalos blokkban némi érdeklődésre tarthat számot még a Papp Laciról szóló Pofonok völgye című 1980-as filmhez készült Bródy János-szerzemény, az Mire megy itt a játék, míg a lemez utolsó három számát (egy Michael Jackson-fricskát, illetve a Lady Karneval és A felkelő nap háza feldolgozását) tekinthetjük rossz viccnek akár.

Az Antológia 2 című második lemez alcíme B oldalak, ritkaságok. Ennek CD-tokja is tartalmaz egy biztosítótűt, de a borítófüzetbe ezúttal már nem kerültek a dalcímek mellé rövid kommentárok Ferótól. A felütés sokkal gyengébb, a főprogramhoz tartozó 13 szám között már sajnos a kilencvenes évekbeli felvételek vannak túlnyomó többségben. Az 1978-as Kifakult sztár öniróniáját két roppant gyenge 1991-es szám követi, aztán a lelombozódást az ismét `78-be visszarepítő Topis blúz hivatott kompenzálni, ahol a minimálzenéhez Feró brutális orgánuma rendeli hozzá a további jelentéssíkokat: bájos, mint egy külszíni fejtés, de nem rossz. Ahogy az Exploited-hatású Hegyek között átirat sem. Érdekes, hogy a Kommunista blokk című 1991-es mozgalmidal-szupramix koncertfelvételén a közönség lelkesen és fejből nótázza az Amuri partizánok dalát (a melódia kecses, a dalosmozgalmi maffia leigázta az országot). A megidézett Kun Béla szelleme bárkit elijesztene egy rocklemeztől, és mégis itt van. A főprogram zárása egy hét és fél perces rockeposz, az Én is egy kicsit, mely megcsillantja Feró legjobb szövegírói tulajdonságát, a tépelődő öniróniát: „Üvöltve hülyülsz egy primitív gitárral, hülyíted az embereket a nagy igazsággal, és én, én is egy kicsit, sajnálom, én is egy kicsit.”

Ezen a második válogatáson 11 felvétel számít bónusznak, melyek közül A Beatrice vár című 1976-os funkos felvétel és A csodálatos emberi ész 1978-as házidemója igazi érdekesség, de a hagymaszagú Smoke On The Water már kínos, ahogy a Jeriko Tangó félbehagyott koncertfelvétele is, és ez a tendencia fokozódik csaknem egész végig (utolsó előtti számként az ős-Bikini repertoárjából való Tutujgass meg ugyan kicsit javít a helyzeten, még ha csak egy 1991-es koncertfelvétel formájában is). A szerkesztőknek azonban volt annyi sütnivalójuk, hogy egy kapkodós klasszikussal, az 1978-as Viszláttal zárják stílszerűen az Antológia második részét.

A Beatrice 1991-ben és 1992-ben is teltházas koncertet adott a BS-ben, az Utálom az egész XX. századot című nagylemeze pedig 38 héten át szerepelt a Mahasz-listán, a rendszerváltott szakma is szekérderéknyi díjjal halmozta el a zenekart, illetve Ferót. Aztán a rossz zene és a kétes értékű politikai szerepvállalás kettőse alig két év leforgása alatt tökéletesen száműzte az énekest és együttesét a reflektorok csóvájából. Különösebb apropója most sincs e válogatások megjelenésének, Feró-antológiaként is csak az 1983-`84-es ős-Bikini-számokkal és a Hamlet kitérővel együtt állhatná meg a helyét. Az Antológia kiadványok erénye mégis, hogy legalább a Beatrice vállalható működési idejéből kapunk egy kielégítő válogatást (a két lemezen összesen mintegy másfél tucatnyi számot). A folytatásra van remény: „Ha ez a kiadvány is rendesen fogy, akkor a 3. rész egy teljes koncertválogatás lesz kiadatlan felvételekből” – közli a Beatrice zenekar honlapja.


Antológia: 8/10
Antológia 2: 6/10