3D vetítések

Haláli fegyver

olvasói
8/10 (30)
Régiben, amikor többször is láttam ezt a filmet, a viccesség fellegvárának számított a Csupasz pisztollyal együtt. Még én is humorosnak tartottam, pedig egészséges kritikai szellemem már akkor is fejlődőben volt.



Emilio Estevez amellett, hogy Sheen ivadék, alacsony is, ami remek párosítás a komédiázáshoz. A remek Sámuelről kiderül, hogy nevettetni is képes, igaz, ezt később is bizonyítja Willis bácsi mellett. Apropó! Számtalan híresség tűnik fel a filmben, ha csak egy pillanatnyi epizódszerepre is, például éppen Bruce, de Lambert bácsikánk, és Goldberg nénikénk is.

Sámuel és Emil (Colt és Lüger -fegyverek) egy pár, akik a kokainos süti receptje után nyomoznak, ami egy mikrofilmen található, és William Shatner érdekeltségi körébe tartozik, aki itt most gonosz. Az alapvetően a Halálos fegyver paródiájaként forgatott filmbe még jó pár bűnügyi témájú mozi kifigurázása is bekerült, amin ma már talán nem fogunk hasunkat fogva kacagni, de ha nem akad más dolgunk, egy jó kis mosolygós nosztalgiázásba simán belefér.

háopépé
2005.12.22
|
National Lampoon's Loaded Weapon - Loaded Weapon 1
amerikai akcióvígjáték, 84 perc, 1993
Rendező:

Gene Quintano

Színész:

Emilio Estevez
(Jack Colt)

Samuel L. Jackson
(Wes Luger)

Kathy Ireland
(Destiny Demeanor)

Frank McRae
(Doyle kapitány)

Jon Lovitz
(Tim Becker)

Tim Curry
(Mr. Jigsaw)

William Shatner
(General Mortars)

Bill Nunn
(rendőrségi fotós)

Lin Shaye
(szemtanú)

3D vetítések


Linkek

(3 kép)


Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
18:10
Starsky és Hutch
amerikai vígjáték, 2004
18:15
Vadon
amerikai film, 2018
18:15
Hazugságok világhálója
amerikai thriller, 2018
18:25
Mindhalálig zene
amerikai musical, 1979
18:25
Everest
amerikai-izlandi-angol filmdráma, 2015
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
13:00
Polly Pocket - Apró erő
I. évad, 16. rész: Pocket kopogószellem
13:00
Szörfsuli
III. évad, 11. rész
13:00
Timmy
III. évad, 6. rész
13:00
Grizzy és a lemmingek
2016, I. évad, 65. rész: Lemmingek nyomás alatt
13:06
Grizzy és a lemmingek
2016, II. évad, 130. rész: Gombavadászat
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.