Kedvenc helyek

Ryan Adams: 29

olvasói
(0)
(Lost Highway / Universal)

Ryan Adams már 2002-ben is tervezte, hogy három albuma fog napvilágot látni abban az évben, de akkor csak a Demolition jött ki tőle. A tripla tour de force végül 2005-ben valósult meg: a Cardinals nevű kísérőzenekarával közösen szerzett és rögzített májusi Cold Roses és szeptemberi Jacksonville City Nights countrys merengései után az esztendő utolsó napjaiban egy szólólemez is megjelent a harmincas éveibe átlépett gitáros-énekestől. A 29 magasan a három kiadvány legjobbika, de egyben 2005 utolsó fontos albuma is. Az est.hu Könnyű rovata ezzel a szomorú lemezzel kíván boldog új évet minden kedves olvasójának!


A 29 anyaga – Ryan Adams kevés idei interjújának egyikére támaszkodva – a művész húszas éveiről szól, úgy, hogy azon belül mindegyik évnek szentel egy-egy dalt (a 49 perces lemezen kilenc szerzemény szerepel – így, mondjuk a huszadik születésnap kimaradt). Laza koncepcióról van szó, a nyitó címadó felvétel kivételével (mely nem is a 29. életévről szól) konkrét utalás nem hangzik el a „húszas évekre” – hogy melyik dal melyik esztendőről szól, csak a művész tudhatja. Az viszont kétségtelen, hogy minden tekintetben szólólemezről van szó: ezúttal az összes dalt Ryan szerezte, nagyrészt maga is játszotta fel: néhány alkalmi segítőn kívül mindössze JP Bowersock gitáros és a multiinstrumentalista Ethan Johns szerepel mellette a felvételeken – az utóbbi a 2000-es Heartbreaker és a 2001-es Gold albumok után már harmadszor áll producerként Ryan mellé. A csupasz, egyszerűségében is hatásos hangszerelés persze csak nüansznyi produceri közbeavatkozásokra adhat alkalmat, de úgy tűnik Johns képes visszafogni a művészt (és magát), minden bizonnyal ezért megfelelő társ Adams mellé. Ez a többnyire akusztikus gitáros, illetve zongorás megszólalás (mely meglehetősen közeli a hagyományos dalszerző-előadó lemezek világához, ugyanakkor rövid részletek erejéig felidézi a két másik 2005-ös Adams-anyag country-rock hangzását is) tökéletesen illik ezekhez a szimpla, magnetikus, a visszaemlékezés tematikájától függetlenül is személyes dalokhoz. Természetesen a meglehetősen hosszú, történetmesélős szerzeményekbe Ryan ezúttal is csempészett tisztelgő idézeteket, viszont nyilvánvalóan jóval kevésbé stílusgyakorlatról van szó, mint inkább kendőzetlen önfeltárásról.

A bluesos bugival zakatoló 29 című dal (melyben Adams ismét idéz a mostanában legnagyobb kedvencének számító Grateful Deadtől) a sok keserűséget, magányt jelentő korai New York-i évekről szól, még egy letartóztatásról is szó esik benne. Az akusztikus gitáros, epikus Strawberry Wine nyolc percen keresztül régi barátokat, ismerősöket idéz meg, miközben az előadó fiatalkori alkoholizmusát is felfedi. A szolid zenekari kísérettel rögzített Nightbirds a mesélő magányát felvillanó pillanatképekkel ellenpontozza, a zongorás-vonós Blue Sky Blues viszont a körülményeken felülemelkedő akaratról szól. A tragikus Carolina Rain countrys beütésű, a zongorás Starlite Diner az álmodozás és a valóság között lebeg, a mexikói motívumokkal ékesített, rockos The Sadness egyszer kérlelő, másszor könyörtelen hangvételű. A szintén csak zongorával indító Elizabeth, You Were Born To Play That Part a leginkább személyes témájú dal, a felétől nem is folytatódik a szöveg, csak a belépő hangszerek fejezik be a történetet. A záró Voices egy szellem szemszögéből figyeli az énekest és annak minden örömét, búját – utóbbit főleg a húszas évei második fele tartogatott számára.

Ryannek hallhatóan nem volt könnyű feladat számot vetni elmúlt évtizedével (a lemezt 2004-ben, harmincévesen rögzítette, röviddel azután, hogy ismét használni tudta az év januárjában eltört csuklóját), ám ahogy azt már megállapítottuk, nála téma-, valamint körülményfüggő, hogy képes-e kiemelkedő művészi színvonalra. Nos, ezen a lemezen végre csupa kiemelkedő dalt hallunk Adamstől, énekesi produkciója pedig talán az eddigi legerősebb – a korong minden szempontból méltó folytatása a pályája művészi csúcspontját jelentő Love Is Hell albumnak. No és manapság az sem mindennapi, hogy valaki egy éven belül három hallgatható albumot adjon ki, sőt a 29 mellé kellő lelkesedéssel összeállíthatunk egy másik erős korongot is, ha a Cold Roses és a Jacksonville City Nights 32 dalos törzsanyagából kimazsolázzuk a legjobb tíz számot. (Az igazán nagy fanatikusok nézzék meg az Elizabethtown című Cameron Crowe-filmet is, ugyanis abban elcsíphetik a Words című kiadatlan Ryan Adams-dalt, mely – szemben a filmben szintén felhangzó, de még a Heartbreakerről származó Come Pick Me Uppal – a filmzenelemezre sajnos sem került fel.)


9/10
Dömötör Endre
2005.12.26
|


Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.