Kedvenc helyek

„Az Ezt kapd ki! nem a zenéről szól” – The Dandy Warhols

Itt az est.hu Könnyű rovatában régóta követjük a Dandy Warhols tagjainak pályáját: beszámoltunk a 2001-es Roskilde Fesztiválon és a 2003-as David Bowie-turnén való fellépésükről és korabeli albumaikról (Thirteen Tales From Urban Bohemia, Welcome To The Monkey House), de már a Vodafone-reklámmal befutott Bohemian Like You kapcsán is készült velük egy londoni interjú. Az elmúlt évek legsikeresebb zenei dokumentumfilmje, a DiG! (Ezt kapd ki!) újra reflektorfénybe emelte őket, így a 2005-ös Odditorium or Warlords Of Mars turnéjának bécsi állomásán ismét volt miről beszélgetni.

A Dandy Warhols balról jobbra:<br>Brent DeBoer (dob), Courtney Taylor (gitár, ének)<br>Peter Holmstrom (gitár), Zia McCabe (billentyűk)
A Dandy Warhols balról jobbra:
Brent DeBoer (dob), Courtney Taylor (gitár, ének)
Peter Holmstrom (gitár), Zia McCabe (billentyűk)

A Dandy Warhols kvartett a kilencvenes évek első felének vége felé (a Nirvana áttörésétől nem messze) Portlandben (Seattle-től nem messze) alakult, mégis inkább a korabeli brit pszichedelikusok (Jesus & Mary Chain, My Bloody Valentine, Spiritualized, Ride) stílusában nyúlt Andy Warhol egykori védencének, a Lou Reed vezette Velvet Undergroundnak a hatvanas évekbeli örökségéhez, melyet testvérzenekara, a nevezetes szex+drogok+rock`n`roll életformát hasonló vehemenciával megtestesítő San Franciscó-i Brian Jonestown Massacre is oly nagyra tartott (a nevében is hirdetett Rolling Stones-örökség mellett, amit viszont a Dandy Warhols is magáévá tett néhány dalához, többek közt az ominózus Bohemian Like You-hoz).

.

Kattints a fotókra!
Kattints a fotókra!

A múltba ragadt underground Brian Jonestown Massacre önsorsrontó agresszív frontemberének, Anton Newcombe-nak és a modernebb megszólalásokkal is kísérletező, slágerlistákra is feljutó Dandy Warhols fifikás gitáros-énekesének, Courtney Taylornak a kölcsönös tisztelettel és irigységgel átitatott szeretet-gyűlölet viszonyára (illetve a két zenekar közös tőről induló, majd élesen elágazó karrierjére) kihegyezett DiG! minden idők egyik leglenyűgözőbb rockzenei témájú filmje lett, mely a 2004-es Sundance Fesztiválon nyert nagydíj után a budapesti Titanic Filmfesztiválon is az egyik legnépszerűbb filmnek bizonyult, és Ezt kapd ki! címmel a magyar moziforgalmazásba is eljutott 2005 augusztusában. A Dandy Warhols 2005-ös őszi turnéján, a bécsi Arenában adott remek hangulatú – bár a zenekar régi háromórás sztenderdjéhez képest meglehetősen rövid – koncert előtt a hangját pihentető Courtney Taylor (vagy ahogy az utóbbi időben hívja magát: Courtney Taylor-Taylor) egyáltalán nem vállalt interjúkat, így az együttes másik alapító-gitárosával, az 1969-es születésű Peter Holmstrommel beszélgettünk a Hilton Plaza hotel kávézójában.



- Úgy hírlik, mind Courtney, mind Anton neheztel a film rendezőnőjére, Ondi Timonerre: mérgesek a csúsztatások és a történet tálalása miatt. Te is mérges vagy?


- Nem vagyok mérges, szerintem én egész jól jöttem ki a dologból, szerencsém volt. Viszont kicsit csalódott vagyok, hogy mivé alakult a film. De megértem, hogy a rendezőnő miért ábrázolta úgy a történetet, ahogy, és miért döntött úgy a vágásnál, ahogy. Bonyolult dolog ez, mivel mind barátok vagyunk. Ondi nagyon jó filmet csinált, de sajnos nem úgy lettünk benne ábrázolva, ahogy szerettük volna, és Anton sem. Az Ezt kapd ki! nem a zenéről szól, hanem a két zenekar életmódjáról. Mi azt reméltünk, hogy az alkotói folyamatra koncentrál majd, de nem. De attól még jó film.

- Élvezted, amikor először láttad?

- Nagyon. De fura érzés, amikor valami rólad szól. Hét éved összezsúfolva egy kétórás akciófilmbe! (nevet)

- Az, hogy mind Courtney, mind Anton mérges a filmre, újabb közös platformot teremthet nekik a béküléshez. Mikor beszéltek ők utoljára egymással?

 

Courtney Taylor és Anton Newcombe
Courtney Taylor és Anton Newcombe

- Mindig beszélnek egymással! Rendszeresen összefutunk Antonnal, nemrég például egyazon este, egyazon bulin DJ-ztem vele. Anton és Courtney lényegében mindig tartották a kapcsolatot. A fő probléma a filmmel, hogy igazából egyetlen évre koncentrál Anton életében, amikor annyira rossz állapotban volt, amennyire csak lehetett. Az az év kemény volt a mi zenekarunknak is és az ő zenekarának is, és akkor volt egy időszak, amikor tényleg nem nagyon beszéltünk egymással. De aztán helyrerázódtak a dolgok, és újra találkozgattunk Antonnal, együtt lógtunk. Ha Portlandben járnak, mi mindig ott vagyunk. Ha egyazon városban vagyunk éppen, mindig elmegyünk a koncertjeikre, ha meg mi játszunk az ő városukban, akkor ők néznek meg minket. Ez mindig így volt. Sajnos ez nem látszik a filmből. Mondok egy példát: Anton ott volt az esküvőmön is! Maga a szertartás látható is a filmben, és a filmesek azt is felvették, amikor Anton zenélt az esküvői bulin - csakhogy az már nem került be a filmbe!

- Ez melyik évben volt?

- 2002-ben. Mondom: a film úgy készült el, hogy egy bizonyos dolgot mutasson be, és közben nem teljesen akkurátus a tényeket illetően. Sok minden kimaradt belőle.

 

Kattints a fotókra!
Kattints a fotókra!

- A DiG! sikere nagy nyilvánosságot hozott a Dandy Warholsnak, amiből simán tőkét kovácsolhattatok volna, hogyha utána egy slágeres lemezzel álltok elő. Ehelyett 2005-ben egy „vissza a gyökerekhez!” típusú albummal jelentkeztetek, ami nem olyan könnyen befogadható anyag, mint az előző néhány lemezetek volt.

- Azért szerintem a Smoke It vagy az All The Money Or The Simple Life Honey című dalok így is elég slágeresek lettek. (vigyorog) Mi mindig csak zenét csinálunk, sosincsenek hátsó szándékaink egy adott albummal. Mikor stúdióba megyünk, úgy állunk hozzá, hogy „lássuk, mi lesz belőle, csináljuk meg a legjobb lemezt, amit csak tudunk!” Mindig azt csináljuk, amit mi akarunk, nem azt, amit a lemezcég.

- Az Odditorium hallatán a lemezkiadó emberei nem akartak visszaküldeni titeket a stúdióba, hogy írjatok slágeresebb dalokat? Egyáltalán milyen szerződésetek van velük?

- Olyan, hogy mi leadjuk a kész albumot, és ők eldöntik, kiadják-e vagy nem. De nincs joguk, hogy visszaküldjenek minket változtatni rajta. Ellenben van egy olyan záradék, hogy ha nem akarják megjelentetni az anyagot, akkor jogunk van kiadni azt valami más cég égisze alatt. Mi a szerződésünket egy nagyon jó időszakban kötöttük, amikor a lemezkiadók nem tudták, pontosan mit csinálnak. A Nirvana áttörése utáni időben minden összezavarodott...

- ...nem lehetett tudni, ki lesz a következő nagy befutó.

- Pontosan. De mára visszarendeződtek a dolgok.

 


- Ha már említetted a kezdeteket, menjünk végig az elmúlt tíz éveteken, és mondj mindegyik lemezetekről néhány mondatot így visszatekintve! Kezdjük az első albummal, amit 1995-ben vettetek fel.


- Az egy remek pillanatkép arról, mit csináltunk abban az időben éppen. Az akkori képességeink legjobbját nyújtottuk. Azt hiszem, 5000 dollárból vettük fel az egészet, összesen tíz nap alatt, úgy, hogy a keverést is közben csináltuk, este 8-tól reggel 6-ig, az éjszakai műszakban.

- Ezt a lemezt Dandys Rule OK címen szokták emlegetni, pedig sem a borítón, sem a lemeztok élén, sem magán a korongon nem olvasható más, csak a zenekar neve. A Dandys Rule OK felirat csak a borítófüzet hátlapján látható festményen szerepel.

- Ááá, ez nem számít! (nevet) Attól még nekünk Dandys Rule OK a címe. Az a kép került volna eredetileg a címoldalra, és egyébként eredetileg egy színes festmény lett volna, úgy rendeltünk meg, de később számítógéppel módosítva lett ilyen vöröses-barnásra – és végül nem is az került az elejére.

 


- A második lemezetek az 1997-es ... The Dandy Warhols Come Down. Itt jelentek meg az első igazán slágernek való számok, a Not If You Were The Last Junkie On Earth, a Boys Better meg az Every Day Should Be A Holiday.

- Igen. Vagyis inkább csak fogjuk rájuk, merthogy Amerikában nem lett egyik sem olyan sikeres, ahogy mindannyian szerettük volna... Ez az album lényegében az első lemez nagyköltségvetésű verziója akart lenni. Legalább egy hónapunk volt a stúdióban, a keverést pedig egy nagynevű hangmérnökkel, Tchad Blake-kel csináltuk, aki lényegében egy zseni (Mitchell Froom hangmérnöktársa, aki korábban a Suzanne Vega-féle 99.9F mellett például Tom Waits, Elvis Costello, Ron Sexsmith és a Soul Coughing lemezein dolgozott - a szerk.). Ennek a lemeznek az esetében a nagy kísérlet számunkra abban állt, hogy megtapasztalhattuk, hány gitárt vehetünk egymásra, ami pontosan ugyanazt játssza, amíg már nem hallunk semmi különbséget.

- Áruld el, hányat!

- Hát az daltól függ. A Green című számhoz például több mint húsz olyan gitársávot vettünk fel, ahol pontosan ugyanazt játszottuk, de végül csak 14-et használtunk, mert utána már teljesen mindegy volt a fülünknek.

 


- A harmadik album a 2000-es Thirteen Tales From Urban Bohemia, az eddigi legiskeresebb munkátok.

- Ez volt a kedvenc élményem a lemezkészítés terén. Ez volt az első alkalom, amikor csak úgy kibéreltünk egy nagy üres helyet, egy garázsszerű raktárhelységet, és odavittünk egy hangmérnököt meg a cuccait. Két hónapon át kempingeztünk ott. Az első hónap rendkívül produktív volt, áradt az inspiráció, folyamatosan jöttek a dolgok, az egész lemez nagyon gyorsan formát öltött. Lenyűgöző élmény volt: éreztük, hogy valami remek dolgot alkotunk. Aztán amikor megjelent a lemez... semmi sem történt.

- Legalább egy évig. Aztán jött a Vodfone-reklám a Bohemian Like You-val, és befutottatok. Mennyi ideig gondolkodtatok, hogy odaadjátok-e a dalotokat a reklámhoz?

- Semeddig, mert már korábban is rábólintottunk olyan reklámokra, amelyek a zenénket akarták használni aláfestésnek. Nagy mázli volt, hogy ez a reklám befuttatta a dalunkat. Mert szinte minden reklám alatt van valami zene - de hány olyan van köztük, ami annyira megragad, hogy veszed miatta a fáradságot, és felhívsz egy rádióállomást, hogy játssza le neked, vagy hogy egyáltalán veszed a fáradságot, és utánanézel, hogy egyáltalán mi a franc is volt az a dal? A reklámban ugyanis sehol nem volt olvasható, hogy ez egy Dandy Warhols-dal lenne.

- Ez a reklám csak Európában ment?

- Nem, ment Ausztráliában is, meg még valahol... De Amerikában nem.

 


- Aztán 2003-ban jött a negyedik album, a Welcome To The Monkey House, amihez a Duran Duran szintisét, Nick Rhodest választottátok producernek.

- Ott az volt számunkra a kísérlet, hogy negatív teret használva csináljunk egy lemezt. A ...Come Down albumon minden lehetséges helyet megtöltöttünk hanggal: egy hatalmas falat építettünk gitárokból, billentyűs hangokból, zajokból. A Monkey House arról szólt, hogyan érjük el ugyanezt a hipnotikus hatást a minimumot használva. Ezzel Ziának (a basszustémákat billentyűkön játszó, s mellette csörgődobozó és vokálozó Zia McCabe-nek - a szerk.) előtérbe kellett lépnie, mert így a basszusmenetek nagyon jól hallhatóvá váltak, szinte a fő összetevőt adták a dobokkal együtt. A gitárok meg a billentyűk csak kis dolgokat adtak hozzá, hogy érdekessé tegyék, hogy jól csússzon. Nehéz volt megcsinálni, másfél éven át próbálkoztunk a stúdióban. Főleg nekem volt nehéz, mivel le kellett mondanom az összes gitártrükkömről, amit a megelőző öt évben megtanultam, és új dolgokat, új játékstílust kellett kitalálnom. Jó kis kihívás volt, de nagyon nehéz.

- Az a lemez némiképp ki is lóg a diszkográfiátokból, és végül élőben sem reprodukáltátok a hangzását. Pedig lényegében megelőztétek vele a korszellemet: egy-másfél évre rá divatossá vált újra a Duran Duran, a Cure, meg ez az egész szintivel spékelt gitáros new wave - elég, ha olyan új zenekarokra gondolunk, mint a Killers vagy a Bravery. Mostanra viszont, hogy ez a hangzás újra divatba jött, ti már rég leváltatok róla, és az Odditorum or Warlods Of Mars albummal visszatértetek a zajos gyökereitekhez.

 


- Mi nem a gyökerekhez való visszatérésnek látjuk az Odditoriumot, hanem az összes korábbi lemezünk összegzésének. Mindent, amit a Welcome To The Monkey House felvételeinél tanultunk, beépítettünk az új albumba is: a basszusmenetek jobban kidolgozottabbak, a dobok feszesebbek, és amit én csinálok az Odditoriumon, arra sem lettem volna képes, ha nem lett volna előtte a Monkey House. Az Everyone Is Totally Insane, a There Is Only This Time és az A Loan Tonight szerintem mind a Welcome To The Monkey House hangulatát idéző dalok.

- A dalszerzésben történt valami változás az utóbbi idők kísérletei hatására, vagy lényegében továbbra is ugyanúgy születnek a számaitok?

- A legkönnyebben úgy fogalmazhatjuk meg, hogy továbbra is Courtney hozza a dalok csontvázát, az akkordmenetet és az énektémát, és már némi szöveget is – merthogy a szövegek az utolsók, amiket befejez, azok ugyanis szinte egészen a maszterelésig változnak –, mi többiek pedig kidolgozzuk a magunk részeit, megpróbáljuk megtalálni a megfelelő gitártémákat, billentyűs hangszíneket, mindent, amire a dalnak szüksége van.

 

Kattints a fotókra!
Kattints a fotókra!

- A billentyűsötök, Zia nemrég szült gyereket. A kisbabát is cipelitek magatokkal a turnéra?

- Persze. Még nincs egyéves, nem is lehetne másképp.

- Az nyilvánvaló volt, hogy Zia rögtön a szülés után visszatér a zenekarhoz és a rock`n`roll életformához? Vagy ez kérdéses volt?

- Az volt nyilvánvaló, hogy meg fogja próbálni. Szerencsére sikerült. Nagyon nehéz lett volna találni a helyére valaki mást, hogy beilleszkedjen a zenekarba.

- Amikor legutóbb, 2003-ban Bécsben jártatok, David Bowie Reality turnéjának előzenekaraként érkeztetek. Milyen emlékeid vannak arról a koncertsorozatról?

 


- Azt hiszem, úgy fogalmazhatunk a legszebben, hogy nagyszerű tapasztalatszerzés volt. Előzenekarnak lenni ilyen nagy koncerttermekben nem kellemes élmény. Mondok egy példát: megmondták nekünk, mikor ehetünk! Megvolt rá az adott idő: „Ekkor és ekkor fogtok enni!” Leesett az állunk: „Micsoda?!” Mintha alsó tagozatban lettünk volna megint! „Ez az ebédidőtök, ekkor fogtok enni!” Szánalmas! Sokan rosszul bántak velünk: „Előzenekar vagytok, ti nem számítotok. Nem csinálhatjátok ezt, nem csinálhatjátok azt!” Ez ment végig. Akkor már régóta nem előzenekaroskodtunk senkinek a turnéján, és már el is felejtettük, milyen érzés az. Arra mindenesetre jó tapasztalat volt, hogy mi ne így bánjunk a saját előzenekarainkkal... De maga David Bowie nagyszerű fickó volt, és az együttese is fantasztikus. Néhány előadás nagyon jól is sikerült, és az is nagy lehetőség volt, hogy minden este láthattuk Bowie-t fellépni. Együtt lógni David Bowie-val és a zenészeivel remek élmény volt, semmiért sem cserélnénk el.





bécsi koncertfotók: Szalkay Réka



interjúfotó + interjú:
Déri Zsolt
2005.12.31
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Mától a mozikban az Ad Astra, ennek apropóján exkluzív interjunk a Pesti Estben és az est.hu-n. Link bióban, kedvcsináló sztoriban! #bradpitt #adastramovie #bradpittinterju
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.