Kedvenc helyek

Eminem: Curtain Call – The Hits

olvasói
(0)
(Interscope / Universal)

Már az Encore album is csak ráadás volt a tökéletes albumtrilógia (The Slim Shady LP – 1999, The Marshall Mathers LP – 2000, The Eminem Show – 2002) után, a Curtain Call válogatás címe pedig a ráadást követő utolsó meghajlásra vonatkozik. A nagy Eminem-slágereket összegyűjtő korongra három új dal is került.


Az ezredforduló legnagyobb popsztárja, Eminem 2005 augusztusában gyógyszerfüggőség miatt kórházba vonult és lemondta a még hátralévő – európai – szakaszt aktuális turnéjából, melyről már amúgy is úgy hírlett, hogy az utolsó lesz. Az év legvégén megjelent Curtain Call válogatáslemez is visszavonulást – vagy legalábbis hosszú szünetet – sejtet, nemcsak címével, de a rajta szereplő legfrissebb számmal, a kislemezre is kimásolt When I`m Gone című záródallal, melyben már az említett altatófüggőség és az asszonnyal való kibékülés is szóba kerül, ahogy a krisztus korba lépett rapper a nyugodt, boldog magánélet és a sztársággal járó életmód összeegyeztethetetlenségével indokolja választását. Ez a szám Eminem legerősebb önéletrajzi darabjai közé tartozik, ugyanazon a szinten, mint a brutális The Way I Am vagy a Cleanin' Out My Closet (vagy – szövegét tekintve – a lányának címzett Mockingbird), míg a másik két új felvétel a rapper vicces oldalát mutatja fel: a torz nyavalygó hangon előadott Fack hőse újabb szexuális stimulusokra talál („feldugtad az ujjad a seggembe / úú, ez fáj, vedd ki azonnal / várj csak, nem is, dugd vissza / vissza, vissza, vissza / ez persze még nem jelenti azt hogy buzi lennék / én nem a férfiakat szeretem / a csöcsöket szeretem / csöcsöket, csöcsöket, csöcsöket / nézd csak azt a kisegeret / fogd meg, és dugd fel azt is a seggembe...”), a G-funk énekes Nate Dogg-gal közösen előadott Shake That pedig egy szimpla csajozós bulidal („több picsa jut nekem, mint egy WC-ülőkének”).

A subidubis intro és a három új dal mellett a 78 perces Curtain Call válogatás a rapper fél évtizedes sikerszériájának korrekt metszetét adja, benne az életmű csúcsának számító Stannel (mely a végén bónuszként a 2001-es Grammy-díjkiosztón Elton Johnnal duettben előadott élő változatával is szerepel) és a 8 mérföld megérdemelten Oscar-díjas betétdalával (Lose Yourself), no meg természetesen a My Name Is, The Real Slim Shady, Without Me és Just Lose It alkotta vicces tetralógiával. Az ez utóbbi sorozathoz illeszkedő két D12-sláger, a Purple Pills és a My Band sajnos nincs itt, ahogy a Dr.Dre-vel közös Forgot About Dre sem, de a szólósikerek közül is hiányzik néhány: a kislemezdalok közül a legkorábbi Just Don`t Give A Fuck 1998-ból, továbbá a Business és az Ass Like That, míg a kislemezre nem került, de klippel rendelkező számok közül a Role Model és a Superman (az animációs kisfilmmel bíró White America és Mosh című politikus kirohanásokat most ne számítsuk ide), márpedig a fentiek bármelyike jobb lett volna a giccses Martika-hangmintát refrénjévé tevő Like Toy Soldiers helyére. Nem szerepel semmi a független kiadású legelső album, a még kiforratlan 1996-os Infinite album idejéből sem – de ez nem is nagy baj.

A Curtain Call – The Hits korlátozott példányszámú kétlemezes verzióban is kapható, ahol a Stan`s Mixtape nevű hétszámos bónuszkorongon ott van a Role Model és a Just Don`t Give A Fuck, továbbá néhány kevésbé exponált felvétel, például a Jay-Z The Blueprint albumára felvett Renegade, illetve a Dead Wrong című posztumusz Notorious B.I.G.-szám Eminem-remixe és az első D12-kislemezdal, a Shit On You.


9/10
Déri Zsolt
2006.01.13
|


Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.