Felnőtt kamaszok

Mindannyian voltunk már vagy leszünk, esetleg éppen most vagyunk huszonévesek. Amikor az iskoláinkat már elvégeztük, de még nem tudjuk, mit is kezdjünk magunkkal. Amikor a legtöbb időnket haverjainkkal töltjük, de elegünk van belőlük és unjuk az egészet, ahogy gyakran saját magunkat is.


Minden héten bulizni járunk, de az is unalmassá és megszokottá vált, egyedül talán az egyéjszakás kalandok hajszolása jelent némi változatosságot. És ha végül az Igazi megtalál minket, azt sem vesszük észre, és persze elszúrjuk az egészet.

Hajszálra ilyen életet él Roger Kurland fiatal norvég szerző Játszótér című regényének főhőse, akinek némi rendszer és cél csak akkor kerül az életébe, amikor - nem túl nagy lelkesedéssel - egy óvodában kezd el dolgozni. Hamarosan azonban ő lesz a legelhivatottabb és legfelelősségteljesebb óvó bácsi az intézményben. Emiatt jócskán akadnak konfliktusai feletteseivel, kollégáival és a szülőkkel egyaránt.

Ez fogalmazódik meg a regény címében is, az óvodabeli játszótér ugyanis szimbolikus helyszínné válik hősünk számára, mint az intézményben folyó kicsinyes hatalmi játszmák metaforája. Az erőviszonyok itt kristályosodnak ki, az ellenséges csoportok itt sorakoznak fel egymással szemben. A nagydarab, elkényelmesedett asszonyságok mindig a homokozó egy bizonyos sarkára ülnek, a fiatalabb, ám szintén tunya és érdektelen óvónők egy másik sarkára, a kívülálló férfiak pedig inkább meg sem közelítik ezt a terepet, és a gyerekek körül vannak mozgásban.

Ezenkívül a fiúnak nemcsak szakmai, hanem magánéleti problémái is adódnak. Baráti társasága egyik tagja egy félfasiszta, tekintélyelvű csoportot szervez a környék zűrös fiataljai számára, egy másikuk egyszerűen semmilyen energiát nem hajlandó kifejteni saját boldogulása, tanulmányai, egész élete érdekében. Testvérével, akivel korábban elvesztette a kapcsolatot, most ismét közel kerülnek egymáshoz, de még így sem tud segíteni rajta. Bontakozó apai hajlamait tizenkét év körüli féltestvérén vezeti le, akivel szintén nem minden gond nélkül bonyolódik viszonya. Az egészből így végül egy korrekt társadalmi körkép és kritika rajzolódik ki, de nem kell megijedni, mert könnyedségét, fanyarságát egy percre sem veszti el.

Roger Kurland: Játszótér (ford.: Szöllősi Adrienne, Petrikovics Edit) Scolar Kiadó, 282 oldal, 2200 Ft
fürkész
2006.01.16
|


Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Van ma Margó Irodalmi Fesztivál, latin-amerikai dokufeszt, terézvárosi búcsú, kürtőskalács fesztivál, ezernyi program, de van egy, ami mindenkinek szól: az önkormányzati választások! Fotó: @fortepan #szavazas #szavazz #onkormanyzativalasztasok #programajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.