Kedvenc helyek

Queen: A Night At The Opera (30th Anniversary Collectors Edition)

olvasói
10/10 (1)
(EMI)

Az 1975-ös év egyik – a Pink Floyd Wish You Were Here-je melletti – legnagyobb brit könnyűzenei sikerét meghozó A Night At The Opera a Queen pályafutásának vitathatatlanul legjobb lemeze. A klasszikus album harminc évvel megjelenése után, 2005 végén remaszterelve és egy DVD-vel kiegészítve került újra piacra.


Az angol kvartett 1973-ban jelentette meg címnélküli debütáló nagylemezét, de két évvel és további két albummal (Queen II, Sheer Heart Attack) később Nagy-Britanniában már a rock nagyágyúi közt jegyezték a zenekart. Az első bombasikert, és ezzel a világhírnevet mégis a hatperces Bohemian Rhapsody kislemezdal és az azt tartalmazó album, az A Night At The Opera hozta meg (ez eredetileg a Marx fivérek egyik vígjátékának a címe, amire egy közös házimozizás során bukkant véletlenül az együttes).

A dalszerzési fázisban a négy zenész egymástól külön, alkotói szabadsága teljes megtartásával dolgozhatott, a közös munka kezdetekor a számok fele már csak apróbb simításokat igényelt, a dalok másik felét pedig együtt, a közös ötletekből gyúrták össze. A felvételek során az aranytorkú Freddie Mercury még a többieket is engedte érvényesülni a mikrofon előtt: Roger Taylor dobos az I`m In Love With My Car, Brian May gitáros a `39 és Good Company című saját szerzeményét énekelte fel, de a legjobb részek azok, amikor a három zenész együtt szólal meg, és vezeti elő a hihetetlen precizitással kidolgozott vokális részeket (és akkor már említsük meg a negyedik tag, a basszista John Deacon nevét is, aki a feleségéhez írt You're My Best Friend című szerelmes gyöngyszemet adta a lemezre).

A Queen tagjai rákészültek a nagy dobásra, és semmit sem bíztak a véletlenre: akkoriban ez volt minden idők legdrágábban elkészült albuma. A Bohemian Rhapsody pszeudo-operabetétjének rögzítésével, csiszolgatásával és a klipkészítéssel – maximálisan kihasználva az akkori technikai adottságokat – hónapokat pepecseltek el a stúdióban, és a négy zenész az utolsó pennyjét is ráköltötte a felvételekre a lemezcég által biztosított összeg mellett.

Fáradozásuk nem volt hiábavaló, a végeredmény egy bizarr, eklektikus és bivalyerős lemez lett. A különböző stílusok erősítik és jól kiegészítik egymást: zajos hard rock (Death On Two Legs, Sweet Lady), misztikus prog-rock (`39, The Prophet's Song), könnyed, humoros music hall (Seaside Rendezvouz, Lazing On A Sunday Afternoon) jól megfér egymás mellett, a legnagyobb húzás, a Bohemian Rhapsody pedig a Queen pályafutásának kvintesszenciája. Mercuryék először maguk sem tudták, ki merjék-e adni a számot kislemezen: attól féltek, hogy túl hosszú, ezért nem fogják lejátszani a rádiók. Végül kockáztattak, és igazuk lett: bohém rapszódiájuk hatására az album pillanatok alatt platinalemez lett, a kislemez pedig hamarosan új brit rekordot állított fel, kilenc héten keresztül uralta a slágerlistákat.

(A 2005-ös jubileumi újrakiadáshoz mellékelt DVD-re az összes számhoz videoklip készült, igaz, a képi megjelenítést vélhetően a lehető legkevesebb idő- és energiaráfordítással próbálták megoldani a szerkesztők. Bár az archív koncertfelvételekből kivágott részeket láthatóan igyekeztek összehangolni a számokkal, a zene és a kép csak a legritkább esetben stimmel teljesen, jelentősen rontva a vizuális élményt. A kreatívabb módszer sem jött be: a régi, fekete-fehér filmekből kiollózott, összemontírozott jelentekből fabrikált videók is viszonylag távol állnak az igazi klipektől. A számok alatt viszont meghallgatható a zenészek audiokommentárja a lemez felvételének hátteréről.)


10/10
Bokor Péter
2006.01.31
|


Játék
Alig egy éve annak, hogy a rockklasszikusok feldolgozásában utazó belga hetesfogat először hallatott magáról.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.