Véget ért a 37. Magyar Filmszemle

Ahogy az már minden filmes mustrán lenni szokott, láttunk jót is, rosszat is, a zsűri döntésével részben egyetértünk, részben vitatkoznánk vele.
Szaladják István: Madárszabadító, felhő, szél
Szaladják István: Madárszabadító, felhő, szél
Idén történt meg talán először, hogy egyszerűen fizikai képtelenség volt minden vetített filmet megnézni, mivel információs program keretében a versenybe nem kerülő dokumentumfilmeket is vetítették, így összesen mintegy 460 filmet láthattunk (volna). Ezek közül 24 volt a játékfilmek versenyében szereplő alkotás (bár végül Kapitány Iván Kútfejek című filmjének vetítésére nem került sor).

A Szemle egyik legszebb filmje Szaladják István operatőr első nagyjátékfilmje, a Madárszabadító, felhő, szél volt. A mű nemcsak azért különleges, mert Oroszországban, orosz nyelven játszódik, hanem mert ezzel egy varázslattal, költészettel, transzendenciával teli világot sikerül teremtenie. A csapdába esett madarakat mentő, fura férfi egyszerre csavargó, zarándok, prédikátor, de mindenekelőtt tanító, aki megtanítja máshogy gondolkodni a vele vándorló parasztfiút, de akinek a jelenlétét a földhözragadt emberek nem tűrik meg.

Kocsis Ágnes: Friss levegő
Kocsis Ágnes: Friss levegő
Szintén emlékezetes volt Kocsis Ágnes Friss levegő című filmje, amely elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó díjat. A minimalista, színeiben és díszleteiben stilizált alkotás leginkább Aki Kaurismaki finn rendező munkáira vagy a nemrég bemutatott Whisky című uruguayi filmre emlékeztet. Kis emberek kisszerű életének kis történéseiről mesél, a rendkívül finom részletekre koncentrálva, szomorkásan, leheletnyi, alig észrevehető humorral.Érdekes, de a debütáló művekkel szemben az öreg mesterek sokadik filmjei már sokkal kevésbé sikerültek. Csalódás volt Bacsó Péter új filmje, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? és Gárdos Péter Az igazi Mikulás című filmje is. Mindkettőről elmondható, hogy nem tudta megfelelően kibontani az amúgy igazán jó alapötletet. A vendéglősök szövetségének elnöke parancsot ad a Lumnitzer nővérek néven publikáló étteremkritikusok ártalmatlanítására; egy 8 éves kislány határozott kérést szegez a lecsúszott, ideiglenes áruházi Mikulásnak - mindkét téma rengeteg lehetőséget rejt magában, ám ezeknek csak hiányaival találkozhattunk a filmekben.

A vetített alkotások közül a közeljövőben láthatjuk a hivatalos moziforgalmazásban is a Kútfejek, a De kik azok a Lumnitzer nővérek?, a Fehér tenyér című filmeket, a Csak szex és más semmi, a Tibor vagyok, de hódítani akarok, A herceg haladéka, a Fej vagy írás, a Johanna, a Szőke kóla és Az igazi Mikulás pedig máris látható.
fürkész
2006.02.08
|


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
18:10
Veszélyes családi képek
amerikai dráma, 2019
18:30
Acélország
angol thriller, 2018
18:40
A dzsentlemanus
amerikai vígjáték, 1992
18:45
Beavatás
amerikai thriller, 2003
18:50
Irina
bolgár film, 2018
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.