Rokonok

Rokonok, 2006 Színes, magyar film, 110 perc
Móricz Zsigmond 1930-ban kezdte közölni Rokonok című regényét folytatásokban a Pesti Naplóban, majd 1932-ben jelent meg az írás regény formában. A mű megírásának ideje, a nagy gazdasági világválság éveinek illúzióvesztése szorosan összefügg a cselekménnyel, hiszen ekkoriban Magyarországon is szinte naponta kerültek a hírekbe az államhivatalnokok, és különböző városi tisztségviselők sikkasztásairól szóló tudósítások.


S hogy a történelem milyen mértékben ismétli folyvást önmagát, annak ékes bizonyítéka Szabó filmje. A Rokonok ugyanis bármennyire is az 1920-as és 30-as évek fordulójának terméke, tökéletes film bármikor egy választási kampány időszakára. Minden (második) mondata rólunk/napjainkról is beszél: a hatalom játszmáiról, korrupcióról és ígérgetésről. Szabó filmje nem aktualizál, nincs mit aktualizálni, mert Móricz műve mindig aktuális.

Kopjáss István, akiből egy délelőttön hirtelen Zsarátnok város főügyésze lesz, egyik pillanatról a másikra a politikai játszmák kereszttüzébe kerül. Becsületes, jóravaló emberből, egyszerre mindenki „rokonává” válik, márpedig a rokonoknak nem lehet nemet mondani, ha valami kis segítséget kérnek. Ahogy egyre közelebb kerül a tűzhöz, egyre több panamáról lesz tudomása, de közben a hatalom és fényűzés csábításának is nehéz ellenállnia.

Szabó egyik jól ismert erőssége a színészvezetés: ennek most is nagyszerű példáit látjuk a filmben. Különösen a mellékszerepekben találunk emlékezetes alakításokat, Kállai Ferenc és Eperjes Károly figurái valóban remekre sikerültek. Csányi Sándor a főszerepben mintha - az alakított figurához hasonlóan - maga sem találná a helyét, ezért is nehéz kicsit átélni a tragédiáját, ami végül igencsak zavarba hozza a nézőt.

A kötelező olvasmányok megfilmesítésének nemes hagyományába kapcsolódó film nem kívánja megreformálni a filmnyelvet, egyszerűen elmesél egy mindig aktuális sztorit, minden bizonnyal a (kötelező) olvasást elbliccelni vágyó tanulók nagy örömére.
Odor Emilia
2006.02.08
|


Film premierek

Erdei boszorkány - Tűzpróba

cseh-dán-magyar-norvég fantasy, 90 perc, 2018

Undipofik

amerikai-kínai animációs film, 87 perc, 2019

John Wick: 3. felvonás - Parabellum

amerikai akciófilm, 130 perc, 2019

Szívek királynője

dán-svéd filmdráma, 127 perc, 2019

Éter

lengyel-litván-magyar-olasz-ukrán történelmi dráma, 118 perc, 2018
Játék
Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri Sue Annt, a magányos nőt, hogy vegyen neki és pár barátjának piát, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.
Filmek a TV-ben
21:00
Különleges alakulatok
francia akciófilm, 2011
21:00
A biztonság záloga
amerikai akciófilm, 2012
21:00
A kalandor
amerikai akciófilm, 1996
21:00
Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2004
21:00
Válótársak
angol-ír romantikus vígjáték, 2004
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.