Első a szerelem

Prime, 2005 Színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték, 105 perc
Rafi 37 éves, frissen elvált manhattani nő. Egy szép napon találkozik Daviddel, aki vonzó, értelmes, kedves fiatal festő. A nő óriási hibát követ el azzal, hogy előbb beleszeret a jóképű férfiba, és csak utána döbben rá, hogy az mindössze 23 éves („szinte még gyerek hozzá képest”).

Linkek


Kapcsolódó cikkek


A furcsa pár azonban egyre közelebb kerül egymáshoz, eközben azonban újabb kibékíthetetlen (?) ellentétek merülnek fel köztük. Rafi katolikus, bár vallását nem gyakorolja, míg David hagyománytisztelő zsidó család sarja, imádja a hip-hopot, és még mindig a nagyszüleivel él. A nőnek tehát rá kell jönnie, hogy adódhatnak még olyan helyzetek az életében, amikor párja számára fontosabb a Nintendo, mint a szex.

A helyzetet még ennél is tovább bonyolítja, amikor kiderül, hogy David Rafi pszichiáterének egyetlen fiacskája. A nő ugyanis afféle női Woody Allenként analitikushoz jár, hogy neki panaszolja el élete minden gondját és baját, ez azonban kezd igen pikánssá válni, amikor Lisának a saját gyereke nemi életéről szóló részleteket kell meghallgatnia.

Ahogy tehát láthatjuk, összeütközésbe kerül itt józan ész és szerelem, vallás és vallás, anyai érzés és szakmaiság, így biztosra vehető a teljes kavarodás, a vicces helyzetek és a kínos családi vacsorák sorozata.

Ben Younger forgatókönyvíró-rendező - aki nyolc évig dolgozott filmje forgatókönyvén - a Brókerarcok közgazdasági átverős thrillere után a romantikus komédia műfajában is bizonyíthat. Azt, hogy a karakterek, a szituációk és a párbeszédek elég kidolgozottak legyenek, a rájuk szánt nem kevés idő garantálja, az Első a szerelem igazi erőssége azonban kétségtelenül a színészi alakításokban rejlik. Uma Thurman már koránál fogva is a legalkalmasabb a vonzó, érett nő szerepére, míg a pszichiáter édesanyát Meryl Streep hozza remekül. A harmadik főszerepet az eddig főként tévésorozatokban látott Bryan Greenberg játssza, aki a valóságban ugyan valamivel több 23 évesnél, de örömmel elhisszük neki, hogy zsenge, érzékeny-éretlen fiú, akinek első a szerelem.
fürkész
2006.02.15
|


Film premierek

Múlt karácsony

amerikai-angol romantikus vígjáték, 102 perc, 2019

Terra Willy

francia animációs film, 89 perc, 2019

Midway

amerikai-kínai háborús film, 138 perc, 2019

Kontroll nélkül

német filmdráma, 118 perc, 2019

Ella Fitzgerald: Just One of Those Things

amerikai-angol zenés dokumentumfilm, 90 perc, 2019

Álom doktor

amerikai horror, 150 perc, 2019

Szerelemre kattintva

belga-francia romantikus filmdráma, 101 perc, 2019
Játék
A Pixar Animation Studios büszkén mutatja be ezt az életre szóló kalandot!
Filmek a TV-ben
18:05
Thelma
norvég horror, 2017
18:40
Az emlékmás
amerikai-kanadai sci-fi, 2012
18:50
Haverok harca
amerikai vígjáték, 2018
18:50
Segítség, felnőttem!
amerikai kalandfilm, 1988
18:50
Úszó erőd
amerikai-francia akciófilm, 1992
Mai programajánlónk a legkisebbeknek szól: Búgócsiga koncert a MÁV Szimfonikus Zenekar próbatermében délután. #bugocsigakoncert #mavkoncert #babakoncert #babaprpgram #koncertajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.