2010. február 9., kedd - Abigél, Alex


Zene Programkereső
Zene Programkereső
Eseménynaptár  Zene
2010. február

Új arcok: Ancient Methods
kultblog - február 8.
Keveset tudni a magukat Ancient Methodsnak nevező Baeksről és Triasról - 2007 közepén adták ki első bakelitjüket First Method címmel. Nem siettek a továbbiakban,..

Assemblage 23 live (Zürich, Dynamo)
hangado - február 7.
Két és fél évvel a legutóbbi koncert után ismét a zürichi Dynamoban láthatttam az európai turnéjának elején tartó Assemblage 23-t. A különbség, hogy most..

Rajzás 2. - Az új faj
Film+, 2010. február 9. kedd 19:30h A szerző gyógyíthatatlan perverziója, hogy hasonszőrű alkotások esetében első lépésben utánanéz a rendező eddigi munkásságának. Aszongya: Kickboxharcos 4., A rácsok mögött 2., Halálosztó harcos, A Loch Ness-i szörny bosszúja, éééééés (dobpergés) A jeti visszatér!

Crank 2: High Voltage Soundtrack
Az általános művészettörténet meghazudtolhatatlan tanulsága, hogy a pszichopaták esetében az alkotói válság ismeretlen fogalom. Mike Patton tucatnyi projektje és szólómunkái mellett megannyi zenekar albumán vendégeskedett, ám a Crank 2 soundtrack alapján cseppet sem tűnik úgy, hogy kreativitása csorbát szenvedett volna. Sőt bátran állíthatjuk: a filmzene a Faith No More-frontember egyik legizgalmasabb önálló munkája.

2010. február 9., kedd
RTL Klub
14:40
Pucoljunk, fater!
amerikai akciófilm, 1991
Movies
14:45
A derbi
amerikai dráma, 1995
MGM
14:45
Eddie és a cirkáló...
amerikai filmdráma, 1983
Cinemax 2
14:50
Mosolyogj!
amerikai vígjáték, 1975
Cinemax
15:05
Az utolsó nyár
belga filmdráma, 2007

Latinovits Zoltán Emlékkiállítás
Balatonszemes, Sírkövén ez áll: „Halálával nagyon nagy kár érte Magyarországot”.

30Y: Csészényi tér
(CLS Records)

Végre egy karakteres magyar szövegekkel operáló új együttes, amely elrugaszkodik a nyolcvanas évek hazai alternatív színtérének beszürkült, ködös hagyományaitól, és bátran merít nemcsak magyar (Kispál és a Borz), hanem angolszász gitárzenekaroktól is (Radiohead, Blur stb.), s mindez úgy, hogy a hatásokat a saját képére formálja! A pécsi 30Y albumának már biztos helye van a 2006-os év legjobb hazai poplemezei között.


A nevét egy szombathelyi buszjárattól kölcsönző zenekar 2000 táján indult. Az első néhány év a demófelvételekről, illetve klub- és fesztiválkoncertekről szólt számukra, majd 2004 decemberében szerzői kiadásban megjelentették a koncertfelvételekből összeállított Egy perccel tovább című 12+1 számos lemezt, amelyet a honlapjukról teljes egészében le lehetett tölteni. A hazai előadók közül elsőként egy sajátos akcióval hívták fel magukra a figyelmet: lemezcserét hirdettek, ami azt jelentette, hogy aki letöltötte honlapjukról az albumot, és átadta a zenekarnak a koncerteken, az megkapta az eredeti korongot.

A sikeres fellépésekre, karakteres zenére és szövegekre már felfigyelt a dicséretes módon fiatal hazai tehetségekkel is foglalkozó CLS kiadó (Yonderboi: Splendid Isolation, CH.I.P.: Challenger In Pieces, Amber Smith: rePRINT stb.), így a kvintett első stúdióalbuma, a koncertlemeznél jóval érettebb anyagot tartalmazó Csészényi tér már az ő gondozásukban jelent meg. Tíz dal, amely egységes egészet alkot, 40 perc, amelyben szinte nincsen üresjárat, de ami a legfontosabb: első hallásra kitűnik, hogy a tagok aktuális angol és amerikai gitárzenekarokat, illetve groove-osabb produkciókat is hallgatnak, mégis az egésznek van egy jellegzetes hazai (pontosabban pécsi) íze. Karcos és dögös rockzene a popdalok öntőformájában, pont megfelelő mennyiségű gitárszólóval.

A Csészényi téren jó dalok állnak: a zongorával nyitó, fülbemászó refrénű Szív-szalutál-szív, a koncertlemez szerzeményei közül egyedüliként átmentett Egy perccel tovább című klipdal, a melankolikusan tűnődő Pusztítós, a Bogozd ki húzós rockja, vagy a kispálos című Ágyéktól szívig akkordbontogatós kedves gyöngyszeme. A Teremtős című dal egyértelműen a Kispál és a Borz-féle Gyónásra reflektál, miközben a gitáros-énekes-szövegíró Beck Zoltán szándékosan elrontott szövegeiben az irónia is jelen van („és ha tudtam volna akkor már akkor gyököt tolok és cigit a szájba / de akkor még konkrétan akkor csak csokit loptunk az áruházba` ”), sőt még vicces tévés utalás is szerepel („de nem az volt, vagy legalább nekem valahogy nem volt részem benne / hogy a szívemet úgy üsse ki a lány, mint a Carter doktor a Vészhelyzetbe` ”). Az album legszebb dala azonban a kamaszlányröhögéssel kezdődő, gitáros chill out darab, a Pécsi tánctanár, amely a címbéli vidéki playboy életét írja le lúdbőröztető refrénnel („a Nevkóban péntekenként meghaltak érte a tinilányok / és a műkövön visszhangzottak azok a romantikus latin számok”).

Egyértelmű, hogy sokan a Kispálhoz fogják hasonlítani a zenekart (nemcsak a pécsi szál miatt, hanem azért is, mert Beck Zoltán hangja, intonálása és szövegszerkesztése hasonlít Lovasiéhoz), de ez az analógia ez esetben nem zavaró: a 30Y elrugaszkodottabb, izgalmasabb annál, hogy ennyivel elintézzük. Legyen az analógia inkább a szintén Baranyából indult Bérczesi Róbert zenekarának, a Hiperkarmának a bemutatkozó albuma (amelynek szintén a Kispál-billentyűs Dióssy D. Ákos volt a társproducere, ahogy most a Csészényi térnek is), és sejtessünk ezzel ígéretes jövőt.


8/10
2006.02.27
IWIW Facebook Digg Google bookmarks ma.gnolia Furl Yahoo! My web Technorati reddit del.icio.us Kudos BlinkList Windows live Netscape StumbleUpon Newsvine Tailrank
Hozzászólások (0)
Új hozzászólás
Copyright © 2009 Magyar Vendor Kft. az Est Média Group tagja.
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok
|
Impresszum
|
Médiaajánlat
|
Vélemény
|
FAQ