Elhunyt Kaló Flórián

A Jászai Mari-díjas színészt, érdemes művészt életének 74. évében, hosszú betegség után érte halál.
Kaló Flórián 1932. június 16-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után pályáját a szegedi Nemzeti Színházban kezdte, 1961-től a József Attila Színház tagja volt.

Számos klasszikus és modern, zenés és prózai műben alakított emlékezetes karakterszerepet. A színházi közönség ismerhette őt Szilvai professzorként (Szigligeti: Liliomfi), Alfieriként (Miller: Pillantás a hídról) és Ulyssesként (Shakespeare: Troilus és Cressida) is.

Játszott egyebek mellett a Két emelet boldogság (1960), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), a Mici néni két élete (1962), a Meztelen diplomata (1963), a Minden kezdet nehéz (1966) és a Lányarcok tükörben (1972) című filmekben.

Színpadi műveket és rádiójátékokat is írt; ezek közül a Mai történet 1976-ban, a Négyen éjfélkor 1976-ban, a Pajzán históriák 1980-ban, A kitaszított 1987-ben jelent meg.



(hirado.hu)
2006.03.01
|


Film premierek

Übergáz

amerikai akcióvígjáték, 93 perc, 2019

Együtt megyünk

francia vígdráma, 132 perc, 2019

Szerelem második látásra

francia vígjáték, 117 perc, 2019

Szupercella 3.: Az Ördögverem

amerikai akciófilm, 97 perc, 2019
Játék
Rowan Atkinson visszatér a véletlenül szupermenő titkos ügynök, Johnny English szerepében.
Filmek a TV-ben
18:15
Ragyogó világ
japán romantikus filmdráma, 2017 (feliratos)
18:15
Fedezd fel Forrestert
amerikai film, 2000
18:40
...és megint dühbe jövünk
olasz akcióvígjáték, 1978
18:45
Rossz társaság
amerikai krimi, 2002
18:55
Halálos iramban
amerikai akciófilm, 2001
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.