Nick Cave And The Bad Seeds: The Road To God Knows Where / Live At The Paradiso

A fekete-fehér The Road To God Knows Where az 1989. február-márciusi amerikai koncertkörutat dokumentálja, ám egyáltalán nem a korabeli híres turnéfilmektől (Depeche Mode: 101, U2: Rattle And Hum stb.) megszokott győzedelmes, célratörő módon. Uli M. Schueppel német rendező kis kamerájával megmutatja milyen igazából egy turné: a sok koncert-flash között annál sokkal, de sokkal több nyűglődés és unatkozás. Cave utazik zenészeivel a turnébuszon, unaloműzőként blues és country dalokat énekel Mick Harvey akusztikus gitárjának kíséretében, illetve tégla méretű mobiltelefonokba beszélve unott interjúkat ad, amit aztán hotelszobákban és rádióstúdiókban folytat (ez utóbbi helyeken szerencsére zenél is társaival), a koncerthelyszíneken vitatkozik a szervezőkkel, a délutáni beállás során hülyéskedik egy kicsit, Madonna Papa Don`t Preach-ére táncol az üres nézőtéren, rituális körtáncot jár zenészeivel a fellépés előtt, jókat tombol a színpadon (a koncertekből csak rövid részleteket kapunk), művészbarátokkal, lemezcéges emberekkel és mezei részegekkel beszélget a backstage-ben, aztán aludni próbál a hotelben, ahol reggel félálomban ottfelejti a szennyesét, de ez már csak a buszon jut eszébe, ahol minden kezdődik újra – és ez így megy heteken át. Az ilyen glamour-mentes road movie-k persze csak a legnagyobb rajongóknak valók.
QQQQ

A három és fél évvel később, 1992 júniusában rögzített Live At Paradiso már csak az élvezeti részt nyújtja: egy fellépést. Az amszterdami Paradiso klubban zajló koncert az aktuális Henry`s Dream turnéjának része, de meglepő módon arról az albumról itt csak két számot kapunk: a 12 dalnyi program az egész addigi Bad Seeds-karriert átfogja, a Kicking Against The Pricks feldolgozásgyűjtemény kivételével mindegyik nagylemezről előkerül valami (azért van egy feldolgozás is, az In The Ghetto című Elvis-klasszikusé). Cave és a zenekar addigra már érett korszakába lépett, ez talán a legerősebb felállása - már tudnak igazán klasszikus dalokat írni, de még bennük van az izgága őrület is. Cave a koncert hevében a Deanna 10. másodpercében bezuhan a közönség közé, így ez a dal félbeszakad, nem is kerül be a filmbe (a kéz, mely a dalok előtti inzerteken fekete filccel mindig felírja az adott számcímet, a Deanna esetében dühödten átsatírozza azt), a zárószám pedig ugyanaz a New Morning, mint az 1989-es amerikai turnén... Ezzel a koncertfilmmel az a baj, hogy túl rövid (túl kevés a dal a zseniális Henry`s Dreamről!) és az sem szerencsés, hogy egyazon szám alatt Cave-et hol ingben és zakóban, hol fehér pólóban látjuk – ha már két koncert anyagából vágták össze a filmet, nem ártott volna ugyanúgy öltözködni.
QQQ


EXTRÁK

A turnéfilmhez két eddig kiadatlan kisfilm is tartozik: egy klip (az utazás során felvett anyagból összevágott mozgóképek alatt a City Of Refuge című dal rövidke akusztikus verziója szól), továbbá egy szintén Uli M. Schueppel által készített 18 perces doku, mely azt mutatja be, hogy Cave és zenészei hogyan veszik fel 1991 februárjában a berlini Potsdamer Platz tőszomszédságában található legendás Hansa stúdióban A világ végéig című Wim Wenders-film (I`ll Love You) Till The End Of The World című betétdalát. Ehhez a koronghoz feliratok is választhatók angolul, franciául, németül, olaszul és spanyolul.
QQQ

A koncertfilmhez nincsen semmilyen extra.


2006 Hossz: 92+57 perc Kiadó: EMI Hang: angol sztereo (a koncertfilmhez 5.1 is választahtó)