Jadviga párnája

olvasói
9/10 (7)
A kortárs magyar szerzők regényei átlag 3-4000 példányban kelnek el a könyvpiacon. Závada Pál 1997-ben megjelent, Jadviga párnája c. könyvét az elmúlt közel 10 évben több mint 70.000 ember vásárolta meg. 1998-ban az év könyve lett, és Závada Pált József Attila-díjjal jutalmazták érte.
A bestsellerből Deák Krisztina, az Eszterkönyv és a Köd rendezője forgatott filmet. 
 
"Szóval elolvastam a Jadvigát, és tudtam, hogy ez lesz a következő filmem, de mivel épp egy másik filmre készültem, gondoltam, ez csak fellángolás. Akkor már semmi kétségem nem volt, és már azt is tudtam, hogyan kell belőle filmet csinálni, hogy mi érdekel engem ebből." - nyilatkozta Deák Krisztina a kezdetekről. 
 
A forgatókönyvet Závada és Deák közösen írták. A film a múlt század tízes-húszas éveibe kalauzol minket, Magyarország szlovákok lakta vidékére. Jadviga (Tóth Ildikó- Rokonok, Sorstalanság)- vonzó és titokzatos nő - vőlegénye apjának gyámleánya Németországban tanult, és most hazatér Magyarországra, hogy megtarthassák esküvőjüket Ondrissal (Bodó Viktor). Nászéjszakájukon Jadviga nem tudja odaadni magát Ondrisnak, mert régi szerelmét, Francit nem tudja elfelejteni, de nem ez az egyetlen nehézség, amivel a fiatal párnak meg kell küzdeni. Ondrist behívják katonának, a városi élethez szokott Jadviga pedig nehezen találja fel magát a kis faluban. 
 
A film elnyerte a Salernoi Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, a Magyar Filmszemlén öt különdíjat kapott, és Karlovy Varyban jelölték a Crystal Globe-ra. 
fujisan
2006.03.30
|
magyar filmdráma, 130 perc, 2000
Závada Pál naplóregényének filmváltozata egy békési szlovák nagygazda önpusztító, lángoló és reménytelen szerelméről örökké titokzatos felesége iránt.
Rendező:

Deák Krisztina



Filmek a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
Cs
2
P
3
18:15
James Bond: Aranyszem
amerikai akciófilm, 1995
18:20
A lelőhely
kanadai sci-fi, 2018
18:25
Herkules
amerikai animációs film, 1997
18:25
A belleville-i zsaru
francia vígjáték, 2018
18:35
Kisasszonyok
amerikai romantikus film, 1994
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
Cs
2
P
3
16:35
Pattanásig feszült helyzet // Csapnivaló csigacsősz
Clean évad, 8. rész: 164
16:40
Angelina Balerina
III. évad, 7. rész
16:45
A dzsungel könyve
francia-indiai animációs filmsorozat (ism.)
16:50
Gumball csodálatos világa
2011, III. évad, 532. rész: A biztonság
16:52
Angelina Balerina
III. évad, 8. rész
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.