Kedvenc helyek

Sean Paul: Trinity

olvasói
(0)
(Atlantic / Warner)

A hatmilliós eladásával a jamaikai dancehall zene történetének egyik legnagyobb világsikerét produkáló Dutty Rock album és a hozzá kapcsolódó Duttology DVD, illetve a nagynevű partnerekkel (Blu Cantrell, Beyoncé, Mya, Busta Rhymes stb.) közös számok után Sean Paul Henriques nem a bevált úton ment tovább: új lemezén – melyről már a 2005-ös Sziget Fesztiválon is bemutatott néhány dalt – nyersebb és komolyabb hangot üt meg.


Kevés példa van arra, hogy valaki egymaga újradefiniál egy egész zenei stílust, de hősünk pontosan ezt tette a dancehall-lal. Az 1973-as születésű Sean Paul pillanatok alatt lett bárhol felismerhető márka, amihez persze kellett évtizedes jamaikai raggatoasting múltja, több éves meló klubokban, beugrások mások projektjeibe és a többi, amiből aztán jött a radikálisan leegyszerűsített, de hihetetlenül hatásos amerikai bemutatkozás, a 2002-es Dutty Rock. És lőn nagy meglepetés: Trinity című új lemezén Sean nem a biztos receptet követi, hanem jó nagyot lép vissza, és majdnem mindent elölről kezd.

A hírek szerint Sean rengeteg sztárt és nagyágyút utasított vissza, hogy olyan tehetséges fiatal jamaikai producerekkel dolgozzon, mint Don Corleone vagy Steven Marsden és a Renaissance Crew, ami részben némiképp új hangzást, másrészt az előzőnél jóval kevésbé fülbemászó albumot eredményezett. A váltás azért nem radikális, vannak persze slágerek, előre megjósolhatóan úgy négy-öt, de az egész kevésbé könnyeden rádióbarát, letáncolható elegy, olyan „bombák” nélkül, mint amilyen a Like Glue vagy a Get Busy volt. A We Be Burnin' azért „ott van”, nem véletlen, hogy elsőként került kislemezre, de már itt is megfigyelhetők a politikai áthallások – például a marihuána legalizálása – amelyek az intróval együtt 18 számos anyag jelentős részét jellemzik.

A 2005-ös év zavargásokkal teli véres kingstoni nyara Sean Pault sem hagyta érintetlenül, a Never Gonna Be The Same egy elhunyt barátjának, DaddyGonnak állít emléket, a Breakout alatt egy rendőrsziréna nyomasztó hangja szól, a Change The Game-ben pedig Sean elutasítja az egész platinalemezes bohóckodást – amitől nyilván a frász kerülget számos fontos embert a kiadójánál. Minden szimpatikus állásfoglalás és kockázatvállalás ellenére meglepő módon mégis a legegyszerűbb csajozós-seggrázós dalok működnek a legjobban. Most ugyan nincs olyan fajsúlyú együttműködő, mint a Neptunes vagy a Sly & Robbie producerpáros, de ez a digitális dancehall így is elég hatásos. A Give It Up To Me vagy az Eye Deh A Mi Knee igazi bulizene, de Sean kandúrhangja női vokállal párosítva érvényesül leginkább: a Tami Chynn-nel előadott All On Me az album egyik fénypontja – a másik pedig a Connection. Utóbbin a vendég a Move Ya Body című slágerrel elhíresült a gyönyörű Puerto Ricó-i egypetéjű ikerpár, a Nina Sky duó, Natalie és Nicole Albino, akik már önmagukban is elég izgalmasak, ráadásul borzasztó érzéki hangjuk van.


7/10
Vízer
2006.04.13
|


Játék
A világhírű zongoraművész, a Liszt-díjas Farkas Gábor legújabb, a Hungaroton gondozásában megjelent lemezének anyagát mutatja be szerda esti koncertjén.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.