Cat Power: The Greatest
olvasói
(0)
(Matador)
A mindig meglepetést okozó, a magából mindig egy kicsit más szegmenst megmutató Cat Power, azaz Chan Marshall énekesnő a szikár, lecsupaszított 2003-as You Are Free után egy déli soul hangzással felvértezett (memphisi stúdió-őskövületekkel rögzített), simogató hatású lemezzel tért vissza. A dalok minősége nem változott: azok ezúttal is bámulatosak.
A mindig meglepetést okozó, a magából mindig egy kicsit más szegmenst megmutató Cat Power, azaz Chan Marshall énekesnő a szikár, lecsupaszított 2003-as You Are Free után egy déli soul hangzással felvértezett (memphisi stúdió-őskövületekkel rögzített), simogató hatású lemezzel tért vissza. A dalok minősége nem változott: azok ezúttal is bámulatosak.
Ezek után kész csoda, hogy Chan képes volt leküzdeni alkoholizmusát, és kikerekedve, egy megint teljesen más világot jelentő nagylemezzel visszatérni. Elméletben talán kissé nehéz összepasszítani egy ennyire öntörvényű, nehezen emészthető előadót a gördülékeny memphisi country/soul hangzással, és a bársonyos hatású dalokkal, ám gyakorlatban mindez kiválóan működik. Ez bizony „Chan In Memphis”, azaz olyan, mint amikor az angol Dusty Springfield memphisi stúdiózenészekkel elkészítette élete legjobb lemezét (a Son Of A Preacher Man című slágert is tartalmazó Dusty In Memphis albumot 1969-ben). Igaz, hogy az új Cat Power-dalok csak többszöri meghallgatás után mutatják meg magukat teljes pompájukban, és az előző lemez legzseniálisabb momentumait amúgy is nehéz lett volna megfejelni (tehát mégsem beszélhetünk olyan egyértelmű életmű-betetőzésről, mint Dustynál), de összességében egy nagyon magas színvonalú, új arcot mutató, nagyon élvezhető album született.
A hangszerelés lenyugvásról, megkomolyodásról, felnőtté válásról tanúskodik, a zenészek kimagaslóak (ez aligha meglepő, mivel többek között Al Green egykori kísérői voltak a közreműködők). Marshall éneke a legjobb pillanatokban ezúttal is lúdbőröztető, s ugyan a szövegek továbbra is szomorkásak, megtört szívű tudósítások, ezúttal több életerő, mosoly jutott a visszaemlékezésekbe, a megbánt múlt felidézésébe. A zongorára komponált dalokat ihletett vonóskörítés keríti, megejtő extra hangszerhasználat színesíti, tökéletes ritmusgépezet tartja egységben. Megtört szépség, késő délutáni, hosszú árnyékokat vető napfény, és minden korábbinál több pozitív kisugárzás jellemzi a felvételeket. A címadó dal a hétköznapi hősöknek szóló tisztelgés, a fúvósokkal felelgető Could We a country-soul területére vezet, a steel gitáros Islandsben azért fohászkodik az énekesnő, hogy „hajósa vitorlázzon vissza hozzá”. Gyakori a honky-tonk bárhangulat, szájharmonika és hegedű is előkerül, a soulos rétegeket erősítik az öblös Hammond-orgonák, a dús, vagy éppen szólóban előtörő fúvós hangszerek, olykor pedig főszerepben tér vissza az elektromos gitár – a súlyosan önfeltáró Hate-ben például csak az szerepel. A zongorás darabok ezúttal is erősek, a Willie hosszú, élvezetes zenei lubickolás, a Where Is My Love? kilátástalannak tetsző keresésében pedig megcsillan némi remény. A záró Love & Communication az énekesnő két fő témáját keresztezi, és ezúttal a minimalizmus helyett teljes erejű, csúcs felé tartó hangszerarzenállal is képes megkapó hatást elérni.
9/10
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Játék
Ester Rada az élő bizonyíték rá, hogy jelentősen lerövidíthető az az időszak, amikor a kezdő zenész ötvenfős klubokban kényszerül játszani húsz fizető vendég előtt.
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek