Kedvenc helyek

Red Hot Chili Peppers: Stadium Arcadium

(Warner)
olvasói
7/10 (4)
A 2002-es By The Way óta a Red Hot Chili Peppers főleg visszatekintő kiadványokkal állt elő: a Greatest Hits slágerválogatás (és a hozzá kapcsolódó Greatest Videos klipgyűjtemény), illetve az annak turnéján rögzített Live At Hyde Park dupla koncertlemez mellett ide tartozott még a frontember Anthony Kiedis Scar Tissue című önéletírása is. John Frusciante gitáros viszont csak úgy fosta az új zenéket, és hét szólólemeze (a Shadows Collide With People és a szintén 2004-es The Will To Death nyitotta hatrészes sorozat) után társaival még egy RHCP-albumot is összedobott - abból is egy duplát.
A Red Hot Chili Peppers a gitárgéniusz Frusciante visszatérése után rögzített 1999-es Californication albummal jutott művészileg a csúcsra, a 2002-es By The Way a dögös funk-rockos ifjúkorral szemben már inkább egy érett, modern hippizenekart mutatott. Mint várható, a Stadium Arcadium is ezt a vonalat viszi tovább, de az eddig is hosszú lemezekben gondolkodó kvartettnek annyi minőségi szerzeménye gyűlt össze, hogy hűséges producerükkel, Rick Rubinnal együtt úgy döntöttek: dupla CD-t állítanak össze. Nem variáltak két szimultán kiadvánnyal, mint a Guns N’ Roses tette a Use Your Illusion idején, sem féléves késéssel elcsúsztatott megjelenésekkel, mint az a System Of A Down - szintén Rubinnal készült - Mezmerize /Hypnotize párosa esetében oly fényesen bevált, hanem a régimódi dupla album formátumot választották.
 
Ha a két említett rocktörténeti monumentumoz viszonyítunk, a Stadium Arcadium az előbbinél szerencsére egységesebb (túlzásoktól mentes, stabil színvonalú, hangzásukban is illeszkedő dalokat kapunk), az utóbbinál viszont kevésbé összeszedett (hiányzik az igazi kohézió és koncepció). A 28 új dalt (melyek közt nincs ott a koncertlemezen debütált Rolling Sly Stone és Leverage Of Space stúdióverziója, sőt a legutóbbi turnén nagy visszhangot keltő politikus Kill For Your Country sem) két 14-es blokkra osztották, az első korong a Jupiter, a második a Mars alcímet viseli, de igazán látványos szervezőelv nem érvényesül, még Kiedis hangulatfestő, szerelmetes, hippifilozófiával, kábítós utalásokkal játszó és/vagy nonszensz szövegei sem adnak útmutatást.  
 
Az albumot kislemezen beharangozó Dani California nyitódal igazi Americana, amit aztán a világjáró stadiontöltő zenekar globálissá, sőt univerzálissá tágít a Jupiter korongjával, miközben középtempós számok, hol funkosabbak, hol lassabb, elszáltabb darabok váltják egymást ismerős megoldásokkal és ismerős dallamokkal. A hetvenes és kilencvenes évek zenei világából építkező együttes örömzenél, Anthony Kiedis szép vokálokat dolgoz ki (néhol Frusciante hathatós közreműködésével), előkerül még Flea trombitája is, jelképes vendégszereplésre érkezik klavinettjével Billy Preston („az ötödik Beatle, a hatodik Rolling Stone” – ha még emlékszünk) vagy a gitárhős Omar Rodriguez-Lopez, aki itt viszonozza Flea és Frusciante közreműködését a Mars Volta De-Loused In The Comatorium és Frances The Mute című albumain.  
 
Dupla lemezeknél nem gyakori, hogy a második korong az erősebb, de itt ez a helyzet: a nagy kövér Jupiter után kis vörös Mars elevenebb, harciasabb, játékosabb. A Tell Me Baby és Storm In A Teacup című funk-rockokban Kiedis még a régről ismert rapbetétjeit is megtalálja, a 21st Centuryt diszkóbasszus viccesíti, a Readymade hard rockos riffelgetés, a Make You Feel Better odakenős power pop, a gitárszintis Animal Bar igazi sláger, a So Much I is úgy húz, ahogy egy vérbeli RHCP-számnak kell, a vége felé pedig a 12 vokalistával megtámogatott We Believe és a Turn It Again még némi katartikus hangulatot képes teremteni (bár a Death Of A Martian című záródal legvégén az a tudatfolyamos szónoklat jobb ötletnek tűnhetett papíron, mint amilyen a valóságban lett).  
 
 
CD1: 8/10  
CD2: 9/10  
Déri Zsolt
2006.05.24
|


Magic Sword: idahoi synthwave a Dürer Kertben ma este. @magicswordmusic @a38ship @durer_kert #synthwave #magicswordmusic #magicsword #zeneajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.