Omen 666

olvasói
8/10 (35)
Ezt a poént nehéz lett volna kihagyni, nyilván sokat is vártak rá, szóval 2006. június 6-án világszerte a mozikban az új Omen! Értik, háromszor szerepel egymás után a 6-os, így jön ki a Gonosz száma!
Az 1976-os, erősen retrós eleganciájú eredeti Ómen a nagy horrorklasszikusok egyike, amit már csak onnan is tudni, hogy forgatása katasztrófák és balesetek egész sorozatából állt. Az új verzió publicistái is igyekeznek minden durrdefektben a Sátán munkáját láttatni, de ez a sok spec. effekttel zsúfolt remake a bemutató előtt sem vert nagy port és valószínűleg utána sem fog. Igaz, mutatós és szimpatikus stábot szedtek össze, többek közt Liev Schreibert (Séta a Holdon) vagy a tinisztárból komoly színésznővé serdült Julia Stilest és Mia Farrow-t, aki ugye már korábban is vigyázott a kicsi Gonoszra a Rosemary gyermeké-ben. Az Antikrisztus ugyanis itt nem ördögpatás, rettentő bestia, hanem egy nagyszemű, ártatlan arcú kisfiú, Damien. Szülei, a Thorn házaspár kedves amerikai diplomaták, ám a kisfiú nem vérszerinti gyermekük: halva született babájuk helyett fogadták örökbe egy baljós éjszakán. A felcseperedő fiúcska ötödik szülinapján aztán baljós jelekkel kísérve beindul a tragédiák sorozata, majd egy új dada és egy nagyon kevéssé vicces pap megjelenése jelzi, hogy innentől kissé máshogy fognak menni a dolgok. És a Thorn szülőknek dönteniük kell: támogassák kisfiuk világpusztító ambícióit, vagy inkább más pálya felé terelgessék, esetleg valami radikálisabb megoldáshoz folyamodjanak. 
 
Csak úgy mondom, az eredeti film még három folytatást ért meg, ahol a kis Damien tovább garázdálkodhatott, hát ne számítson senki valami cuki befejezésre. 
Vízer
2006.05.25
|
The Omen
amerikai horror, 100 perc, 2006
Az 1976-os horroklasszikus újragondolása rengeteg effekttel megspékelve, a kisfiúról, aki a szokásosnál is rosszabb, valamint vészjósló papokról, gaz dadákról és persze vérszomjas rottweilerekről!
Rendező:

John Moore

Színész:

Liev Schreiber
(Robert Thorn)

Julia Stiles
(Katherine Thorn)

Mia Farrow
(Mrs. Baylock)

David Thewlis
(Keith Jennings)

Pete Postlethwaite
(Brennan atya)

Michael Gambon
(Bugenhagen)

Forgalmazza: InterCom
(2 kép)


Film premierek

Látomás

francia-japán filmdráma, 109 perc, 2018

Vízipók-csodapók - Felújított filmváltozat

magyar animációs film, 72 perc, 1983

Mia és a fehér oroszlán

dél-afrikai-francia-német családi film, 98 perc, 2018

Interjú Istennel

amerikai misztikus dráma, 97 perc, 2018

Hotel Mumbai

amerikai-ausztrál történelmi dráma, 125 perc, 2018

Ferenc pápa – Egy hiteles ember

amerikai-svájci dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Egy nő fogságban

magyar dokumentumfilm, 89 perc, 2018

A gyászoló asszony átka

amerikai horror, 93 perc, 2019

Csodapark

amerikai-spanyol animációs film, 85 perc, 2019
Játék
A látványos kiállításon a látogatók egy képzeletbeli űrutazásra indulnak, ahol tudásukat és bátorságukat próbára téve egy galaktikus kaland részesei lehetnek.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
P
19
Szo
20
20:30
A hobbit: Smaug pusztasága
amerikai-új-zélandi kalandfilm, 2013
20:30
Edie
angol filmdráma, 2017
21:00
21:00
Tolvajtempó
amerikai akciófilm, 2000
21:00
Váratlan szépség
amerikai romantikus film, 2016
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.