Kedvenc helyek

Snow Patrol: Live At Somerset House

Az északír-skót Snow Patrol két feltűnésmentes lemez után aratott váratlanul nagy sikereket harmadik korongjával, a 2003-as Final Straw-val, melynek slágerei (Run, Chocolate, Spitting Games) 2004 folyamán nemcsak Európában, de a tengerentúlon is befutatták a zenekart. A lemez turnéján rögzített koncert-DVD még annak az évnek a végén megjelent, de nem árt elővenni a 2006-os Snow Patrol-album, az Eyes Open előtti bemelegítésként sem.
Az észak-ír származású Gary Lightbody gitáros-énekes vezette kvartett Skóciában indította karrierjét és az ottani Jeepster minicégnél megjelent két lemez után robbantott nagyot a slágeres Final Straw-val. Brit befutásuk után Japánt és lassan az európai kontinenst is meghódították, majd még váratlanabb módon Amerikában is tisztes sikereket értek el. A 2004. augusztus 8-án rögzített koncertfilm egy minden tekintetben csúcsformában lévő zenekart mutat. Egy londoni kastélyparkban, az adóhivatal belső udvarában megrendezett fellépésen szép számú közönség előtt játszott a négyes, egyszerű a színpadkép, egyszerűek, szerények a pólós-farmeres előadók, a DVD pedig a teljes koncertanyagot bemutatja. Pergő vágású a film, apró trükkökkel teljesen élményszerű hatást értek el készítői: villámlassítások, villámgyorsítások, képmerevítés/gyorsindítás váltások, szuperközelik, elmosódó felvételek segítségével nagyon „testközeli” a végeredmény. Persze mindez semmit sem érne, ha nem egy remek formában lévő zenekar játszana remek dalokat. A dallamos, Coldplay-rokon gitárpop a Snow Patrol esetében bőséges new wave hatással és feszes punkos ritmikával párosul, ami élőben még inkább jellemzi a megszólalást. Az aktuális album tizenkét felvételéből tíz elhangzik, de előkerül három szám a második lemezről (a 2001-es album legjobb dala, a One Night Is Not Enough élőben még erősebb!), egy kislemez B-oldalas feldolgozás is, továbbá egy dal Lightbody másik együttesének, a Reindeer Section kollektívának a repertoárjából. Nagyon szimpatikus koncertfilm.
QQQQ 
 
EXTRÁK 
 
Egy részben klipszerűen megvágott, részben kötetlenül mesélős, japán turnénapló (13 perc), egy vidám doku a zenekar belfasti székhelyéről, az indulás körülményeiről (10 perc, benne a Teenage Kicks című Undertones-feldolgozással), egy amerikai turné-filmecske (7 perc, ebben két lemezbolti fellépést és dedikálást látunk, plusz pillanatképeket a magukat szórakoztató zenészekről, fő helyen egy szökőkutas fürdőzéssel), továbbá a 2003-as lemez három klipje. 
QQQQ 
 
2004  Hossz: 67 perc  Kiadó: Universal  Hang: angol 5.1 + DTS  
Déri Zsolt
2006.05.29
|


Játék
Kitűnő budapesti indie-rock zenekar, amely Európát is készül meghódítani.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.