Minden vilángol

A fősodorbeli (A mandzsúriai jelölt) és független (Kiruccanók) filmek színészeként ismert Liev Schreiber rendezői bemutatkozását Jonathan Safran Foer regénye alapján készítette el.
Az önéletrajzi történet - melyben egy fiatal zsidó amerikai (Elijah Wood) Ukrajnába látogat, hogy egy fénykép alapján felkutassa azt a nőt, aki megmentette nagyapját a náciktól - a különböző világokat egymásra szabadító művek sorába tartozik, s ha nem adjuk fel a kicsit drasztikus kezdés („Sokáig azt hittem, minden zsidónak sz*r van az agya helyén.”) után, a megszokottól eltérően egy cseppet sem erőltetett és valóban humoros kulturális keveredésnek lehetünk tanúi, amint a pedáns, minden apró emléket összegyűjtő és rendszerező Jonathan az odesszai Örökség Tours (az amerikamániás Alex, lökött nagyapja és kutyájuk) karmai közé kerül. A felek kölcsönösen abszurdnak találják egymás szokásait (Jonathan nem eszik húst, a nagypapa viszont vaknak hiszi magát, miközben vígan vezeti rozoga járgányát). Habár az eltérőket természetesen a nevetés hozza össze, ahogy fokozatosan feltárul a múlt, komolyabb/komorabb percek következnek, és egy nézői megfejtésre váró fordulat után az is kiderül, milyen könnyen válik a különbségekből hasonlóság. ****   
 
Kiadás:  
Magyar, angol DD 5.1 hang, magyar felirat - az extrákhoz is: az előzetesen kívül húsz percnyi kimaradt jelenet. ** 
 
Everything Is Illuminated, 2005 * 95 perc * Warner Home Video * (12) 
fürkész
2006.06.12
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
18:10
Ne lőj!
belga film, 2018
18:10
Olasz szerelem
német romantikus film, 2008
18:15
Fogtündér kisegér
argentín-spanyol mesefilm, 2006
18:20
Apróláb
amerikai animációs film, 2018
Pénteken és szombaton egy utolsó terezés a Rákóczi téren. Hajgumikészítés, kávéházi beszélgetés, reggelizés NEMAcsarnokban, lazulás, kóruszene. Nézz ki és örülj. #rakocziter #rakocziterezes #csikszerda #lazulosprogram #szomszedolosprogram
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.