Költőien ábrázolni a valóságot - Zsigmond Vilmos

A világhírű operatőr, az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos Életmű-díjban részesült a nemrég zárult Alba Regia Nemzetközi Filmfesztiválon. Az idén 76 éves, de magát elképesztően jól tartó Mesterrel a korai horrorfilmekről, kis és nagy rendezőkről és persze a világításról beszélgettünk.
- Meséljen az első hollywoodi évekről! 
 
- Elég nehezen indult be a kinti karrierünk. Először Kovács Lászlóval, akivel együtt mentünk el Magyarországról, meglátogattunk minden Los Angeles-ben élő magyart, még Gábor Zsazsát is, hogy be tudnának-e minket ajánlani valamilyen produkcióba. Azt mondták, hogy először mutassunk fel valamit, egy fontos filmet, amit csináltunk, és akkor meglátják, tudnak-e segíteni. Na mondtam, köszönjük, akkor meg már minek a segítség. Szóval én egy fotólaborban kaptam állást, majd lassan B vagy C kategóriás filmeken kezdtem dolgozni, olyan címekkel, mint Horror of Blood Monsters vagy The Teenage Psycho Meets Bloody Mary. Ez egyrészt sokszor fárasztó volt, mert az ilyen horror meg egyéb filmeket lelkes amatőrök, sőt néha komplett idióták csinálták nagyon kevés pénzből, másrészt viszont sokat tanultam az újfajta technikáról, és egyre jobban megszoktam az improvizációt is, ami később nagyon jól jött. Aztán 1971-ben kaptam meg az első komoly munkát, a Peter Fonda rendezte The Hired Handet, és akkor tényleg sínre került a pályám, hiszen az európai újhullám, főleg a franciák előkészítették a terepet Amerikában is egy szemléletváltáshoz, ahhoz, hogy egy új rendező generáció jelentkezzen, akik viszont kifejezetten szerették az európai operatőröket. 
 
- Kikkel szeretett a legjobban dolgozni?  
 
- Robert Altmantól rengeteget tanultam, ő egy fantasztikus rendező, aki ugyanakkor megbízott az ötleteimben és elképzeléseimben is. Szerettem Ciminóval, Brian De Palmával vagy John Boormannel is dolgozni, szerencsém volt, hogy ilyen nagy tehetségek mellett lehettem. Spielberggel is jó volt együtt elkészíteni a Sugarlandi hajtóvadászatot és a Harmadik típusú találkozásokat, amiért az Oscar-díjamat kaptam, mert még egész máshogy dolgozott - ma már senkinek nem enged beleszólást semmibe. Rajta már akkor látszott, hogy nagy ember lesz belőle, mindenhez értett, a kamerához is, nem volt sok minden, amiben én újat mutathattam volna neki, és remek volt együtt kitalálni a film akkor forradalminak számító speciális effektusait, amiket 72 milliméteres filmre vettem  fel, hogy az áttűnésekkel el tudjunk játszani. Azokat szeretem, akikkel tudásban egy szinten vagyunk. Engem nem zavar, ha a rendezőnek megvan a saját elképzelése, hogy mi hogy nézzem ki, hol álljon a kamera, satöbbi, de annak is örülök, ha tőlem kér tanácsot vagy szabad kezet ad. Legutóbb Woody Allennel dolgoztam a Melinda és Melindán, akinek egész pontos elképzelései voltak az egyes jelenetekről, a dialógusokról és a színészi játékról, de a film vizuális részében kicsit bizonytalan, ezért csak nagy vonalakban instruált, például, hogy kék színt vagy nyílt eget ne használjak, mert azt nem szereti, a többi az én felelősségem volt. Woody a nap végén mindent kiírat rendes filmre - ami ritka dolog, mert csak egy tévéképernyőn szokták visszanézni a napi adagot -, hogy rögtön átnézhesse. Mielőtt nekikezdtünk a forgatásnak, barátaim figyelmeztettek, hogy az első pár nap felvételeit mindig ki szokta dobni, meg később is az első pár órát, de velem alig kellett bármit is újra felvennie, amire azért büszke vagyok. 
 
- És kivel nem tudott jól együtt dolgozni? 
 
- Nagyon kevés ilyen volt, de nemrég mégis akadt valaki, Kevin Smith. Vele az Apja lánya című filmet forgattam Ben Affleckkel és Jennifer Lopezzel, mert az ő rendes operatőre, akivel azokat a rémes filmjeit csinálta, épp nem ért rá. Adtak neki egy listát a lehetséges operatőrökkel, és engem választott, aztán leültünk megbeszélni, hogy milyen lesz a film, én elmondtam az elképzeléseimet, és mindenre rábólintott, hogy az tetszik neki. Mégis, amikor forgatni kezdtünk, rögtön elkezdte mondani, hogy mindent nagyon közelről vegyek fel. Ennek az embernek halvány gőze sincs a technikáról, csak tévéképernyőben tud gondolkodni, hogy közelről lehessen látni a színészek arcát. Próbáltam neki magyarázni, hogy fontos a testbeszéd, az, hogy hol és hogyan mozognak a szereplők, különösen egymáshoz képest, de mintha meg sem hallotta volna. Különben vicces fickó, voltunk vacsorázni többször is, de a filmhez nem nagyon ért. 
 
- Ki a kedvenc színésze? 
 
- Azt hiszem, Robert de Niro. Őt A szarvasvadászban filmeztem, és nagyon jó volt együtt dolgozni. Sokat írtak arról, hogy milyen nehéz volt az a forgatás, hogyan kellett az egész stábnak nyakig a vízben állnia egész nap, amikor a „tigrisketreces” jelenetet vettük fel - emlékszem, hogy a kis halak hogy próbáltak kóstolgatni minket -, de ha az ember valami nagyon jót és fontosat készít, nem a nehézségekre fog emlékezni. De Niro fantasztikusan sokoldalú és mindent hajlandó megcsinálni, ráadásul nagyon könnyű vele dolgozni, minden utasítást megért és elfogad, és rém kedves ember, ha ez nem is látszik rajta. 
 
- Milyen műfaj áll a legközelebb Önhöz? 
 
- A dráma mindenképp jobban kézre áll nekem, hálásabb feladat és több elismerést is hozhat - például kevés Oscar-díjat adnak vígjátékért -, de nekem semmi kifogásom a komédiák ellen. A közhiedelemmel ellentétben a kettő nem kíván meg különböző technikát, legfeljebb a dráma kicsit sötétebb tónust kíván, de persze vannak egész sötét humorú vígjátékok is, amelyek a tragédiák struktúráját követik. Ami viszont kifejezetten közel áll hozzám, az a kosztümös film. Nem kell feltétlenül a napóleoni háborúk alatt játszódniuk, sőt kifejezetten szeretem a XX. századi történeteket, de egy operatőrnek kifejezetten hálás feladat a ma már nem használt díszletek, ruhák, matériák életre keltése. 
 
- 1991-ben Ön is rendezett egy filmet, a Tékozló apát. Akar újra forgatni? 
 
- Inkább nem. A nagy cégek nem igazán bíznak az operatőrökben, mondván, hogy nem tudnak bánni a színészekkel, márpedig ők a sztárokra építik a filmjeiket. Egy operatőrnek tényleg nincs sok közvetlen kapcsolata a színészekkel, legfeljebb annyi, hogy megmondja, hova álljon, merre mozogjon, de a játékába természetesen nem szólunk bele. Így aztán nehezen adnak komoly filmet operatőr kezébe, én pedig már nem akarok költségvetésért küzdeni, producerekkel vitatkozni, inkább csinálom, amihez a legjobban értek és amit szeretek csinálni: filmezni és tanítani. 
 
- Mint tanár, mi a legfontosabb, amit a tanítványainak tovább akar adni? 
 
- Az, hogy mindent tudjanak a világításról, mert az a szakma legfontosabb része. Persze, fontos a kompozíció, a beállítás, a színek, de ezek többnyire adják magukat, és sokan mások is beleszólnak. Az adott rendező sokszor egész pontosan tudja, milyen beállításokat akar, komplett storyboarddal dolgozik, de a világítás egyedül az operatőr felelőssége. Ezt pedig ki kell tanulni, a legegyszerűbb természetes fénytől a legbonyolultabb műtermi megvilágításig, ahol egész lámpasorok működnek. Ha néha nehéz is, de ez a munka leghálásabb része: költőien ábrázolni a valóságot. 
 
- Legutóbb a Fekete dália című filmet forgatta Brian De Palmával. Meséljen a filmről!  
 
- De Palmával már harmadszor dolgoztam együtt, jól megértjük egymást, most pedig olyan szerencsém volt, hogy a két legszebb, legtehetségesebb fiatal színésznővel forgathattam együtt, Scarlett Johanssonnal és Hilary Swankkel. Maga a történet egy krimi, egy James Ellroy-regény feldolgozása, ami két zsaruról szól, akik az 1940-es évek Los Angelesében egy fiatal színésznő gyilkosa után nyomoznak. Van benne valami régi vágású, ami engem eleve nagyon vonzott - egy kicsit én is ilyen vagyok. 
 
Vízer
2006.06.13
|


Film premierek

Újra otthon

amerikai romantikus vígjáték, 97 perc, 2017

Terminátor 2. – Az ítélet napja 3D

amerikai-francia sci-fi, 137 perc, 1991

Kedi: Isztambul macskái

amerikai-török dokumentumfilm, 79 perc, 2016

Fantasztikus utazás Óz birodalmába

orosz animációs film, 90 perc, 2016

Amerikai bérgyilkos

amerikai akcióthriller, 111 perc, 2017

A halál 50 órája

amerikai háborús film, 167 perc, 1965
Játék
Thomas Webb (Callum Turner) jómódú család gyermeke, aki véletlenül megtudja, szülei házassága közel sem olyan idilli, mint képzelte: apja (Pierce Brosnan) egy fiatalabb nővel (Kate Beckinsale) csalja a feleségét.
Filmek a TV-ben
18:15
Monster Trucks - verdaszörnyek
amerikai-kanadai akcióvígjáték, 2016
18:15
Lesülve
görög-német romantikus vígjáték, 2016 (feliratos)
18:20
18:40
Harry és fia
amerikai filmdráma, 1984
18:50
Három szökevény
amerikai vígjáték, 1989
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.