Kedvenc helyek

Sepultura - Dante pokla

a Pesti Est kisinterjúja
A kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb metálzenekara, a Sepultura Brazíliából indulva hódította meg a világot. A frontember Max Cavalera ugyan 1997-ben kilépett és Soulfly néven alakított új együttest, de a megmaradt Sepu-tagok nem adták fel, Derrick Green énekessel kiegészülve töretlenül nyomultak az elmúlt évtizedben is (Against – 1998, Nation – 2001, Roorback – 2003). A zenekar nemrég ismét hazánkban lépett fel, a Dante XXI című új album turnéján. A PeCsa-koncert előtt Andreas Kisser gitárossal beszélgettünk.
- Nemrég jelent meg a legújabb albumotok, a
Dante XXI. Ez nyilván a középkor egyik meghatározó irodalmi művére, az Isteni színjátékra utal... 
 
- Amikor tavaly augusztusban nekiálltunk az új lemez írásának, szükségem volt valamire, ami inspirál. Már szinte mindent kiírtam magamból az évek során, sokféle emberrel dolgoztunk együtt; így mindannyiunknak szüksége volt valami új inspirációra. A Sepulturával és más projektekkel is dolgoztam filmzenéken, így tudtam már, hogy egy film milyen hatással tud rám lenni. Nem volt más hátra, minthogy keressek egy művet, ami új érzéseket, ötleteket ad. Először a Mechanikus narancs (Stanley Kubrick filmje, illetve az alapjául szolgáló Anthony Burgess-regény, mely magyarul Gépnarancs címen jelent meg – a szerk.) jutott eszembe, aztán Derrick, az énekesünk előjött Dante Isteni színjátékával. Elolvastam, és teljesen letaglózott: remek olvasmány, jó a történet és nagyon rámegy a részletekre. Ami még fontos, hogy hétszáz évvel ezelőtt íródott és a mai napig nem vesztette el aktualitását. 
 
- Igaz, hogy a Convinced In Life című dalotokra leforgattátok a Sepultura eddigi legbrutálisabb klipjét? 
 
- Igen, Dante alapján próbáltuk képre vinni a poklot, úgyhogy semmi jót nem ígérhetek. Hamarosan mindenki láthatja a poklot Sepultura módra!  
 
- Jelenleg Európában turnéztok, az In Flamesszel közösen. Hogyhogy Igor Cavalerát most Roy Mayorga helyettesíti nálatok a dobok mögött? 
 
- Roy remek srác, régóta ismerjük, Max zenekarában, a Soulflyban is játszott, és nem utolsósorban fantasztikus dobos. Igor egy egyéniség, viszont Roy tényleg nagyon tehetséges, és nagyszerűen teljesít a csapatban. Igor életében sok minden megváltozott: 15 év után elvált, és azóta van egy új családja. Ez egy nagyon fontos időszak az életében, így most otthon a helye. Nekünk minden egyes koncerten a 100%-ot kell nyújtanunk, és valószínűleg ezt most nem tudta volna teljesíteni. 
 
- A Sepultura már jó ideje egyike a világ legnagyobb metálzenekarainak, az In Flames tagjai egy másik generációhoz tartoznak. Megosztjátok velük a nagy sztorikat és a tapasztalatokat? 
 
- Végül is az In Flames sem egy mai csapat; sok albumot kiadtak már, sok mindent láttak és tapasztaltak. Amúgy nagyon jól megvagyunk; sörözünk, nyomjuk a Playstationt, dumálgatunk. Egyébként nekem kimondottan tetszik, ha különböző generációk keverednek egy turnén. 
 
- Részt vettél a Roadrunner kiadó 25 éves jubileumi buliján. Milyen élményekkel lettél gazdagabb? 
 
- Nagyon jól éreztem magam, azt azonban meg kell hagyni, hogy sok munka volt vele. A legérdekesebb az volt az egészben, hogy különböző korszakok dalai kerültek bele a műsorba, és ezt a legkülönfélébb roadrunneres zenekarok tagjaival játszhattam el. Nagy élmény volt Joey-val és Paullal (Slipknot), Dinóval (ex-Fear Factory), valamint Adammel (Machine Head) zenélni!
 
- Sok zenekar esetében a tagok egymástól távol élik mindennapjaikat, nálatok azonban úgy hírlik, más a helyzet…  
 
- Fontos számunkra, hogy közel legyünk egymáshoz, így könnyebb is együtt dolgozni. Mindannyian Sao Paulóban élünk, Derrick is odaköltözött, és beszéli a nyelvet (a portugált – a szerk.). A próbahelyünkön vettük fel az új albumot: jó érzés, ha úgy tudsz dolgozni, hogy közben az otthonodtól és a családodtól sem kell távol lenned. 
 
- Mi az, ami miatt ennyi lemez, turné, projekt és nehézség után is létezik a Sepultura? 
 
- A Sepulturának mindig is kiemelt helye volt az életünkben! Élvezem, hogy járhatom a világot, hogy eljuthatok fantasztikus helyekre! Mellette bármit bevállalhatunk: kiélhetjük magunkat más együttesekban, taníthatunk. A rajongók is fontos szerepet játszanak abban, hogy együtt vagyunk; felnőtt pár generáció, és az emberek a mai napig kíváncsiak ránk, a fiatalok közül pedig sokan most látnak először minket. Az új album is nagyon jó fogadtatást kapott, kellőképpen motiváltak vagyunk, nem kell erőltetnünk semmit, csináljuk, amíg jólesik. 
 
 
Kovács Héda
2006.06.14
|


Játék
Négy évet kellett várniuk a rajongóknak az Ivan & The Parazol legújabb lemezére.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.