Romkocsma - Tűzraktér

Kitartás - úgy 10 percnyi járóföld - és bevehetjük a főváros egy elhagyatott ipari épületét, hogy találkozzunk a kortárs kultúrával és egymással.
A IX. kerületi Tűzoltó utcában könnyen leküzdhető az a közel egy tucat utcasaroknyi távolság, ami a Tűzrakteret a Ferenc körúttól elválasztja. Az épület hajdanán egy, a KGST piacára termelő orvosi műszergyárnak adott helyet.
 
Az 1960-ban épült „U” alakú főszárny és a Tűzoltó utcai fronton emelkedő, 10 évvel később felépített főépület alkotják az épületegyüttes két tömbjét.
 
Az üresen ásító, mocskos ablaknyílások azonban nem szellemtelepet takarnak, hanem műtermeket és szórakozóhelyet, amelynek elsődleges színtere a belső udvar.
 
Sajátos hangulatát az omló vakolatra festett street art festmények határozzák meg, illetve a Szonda Ipsos riasztóan sematikus homlokzata és az udvar végében megbújó, alacsonyabb fészer, ami a tervek szerint kávéházként üzemel majd. 
 
A Tűzraktér egy francia, Magyarországon tanuló építész szakos hallgató, Etienne Samin diplomamunkájának és hat kultúratisztelő fiatal művész erőfeszítésének végeredménye, akik a Közraktárak alternatív kultúrközpontként való hasznosításának tervéről álmodtak, ami azonban a Tűzraktérrel ellentétben sosem valósult meg. 
 
szépvölgyiviki
2006.09.19
|


Játék
Maja mindenképp szeretne részt venni a vidék legnépszerűbb játékában, a Mézcsatában, ám túlzott lelkesedésével a méhecske magára haragítja a méhbirodalom császárnőjét.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.