Kedvenc helyek

New York Dolls: One Day It Will Please Us To Remember Even This

est.hu:
8/10
|
olvasói
(0)
(Roadrunner / CLS)

Nem sokkal azután, hogy Iggy Pop és az Asheton fivérek 2003-ban újjáalakították a Stoogest (lásd interjúnkat), feltámadt a hetvenes évek első felének másik legendás amerikai pre-punk zenekara, a New York Dolls is. A DVD-n és CD-n dokumentált visszatérő koncertet (Morrissey presents The Return Of The New York Dolls Live From Royal Festival Hall, 2004) idővel teljes turné követte, most pedig itt a visszatérő album – melyen vendégként énekel Iggy is. Meg az R.E.M.-es Michael Stipe is.
A New York Dolls rövid létezése alatt mindössze két nagylemezt jelentett meg (New York Dolls – 1973, Too Much Too Soon – 1974), de viszonylagos „ismeretlensége” ellenére is a rocktörténet egyik legnagyobb hatású együttesének számít: a Rolling Stones-féle mocskos rock’n’roll még mocskosabb, gúnyos, ironikus, csiricsáré, nagyvárosi camp verzióját játszó, androgün kinézetű glam rock kvintett nemcsak a hetvenes évek teljes New York-i art-punk színterének adott mintát (Ramones, Patti Smith Group, Blondie stb.), de a proletár punknak (élen a Sex Pistolsszal, amit a Dolls legutolsó menedzsere, Malcolm McLaren „talált ki”) és a glam metalnak is (még a Guns N’ Roses is a New York Dolls másfél évtizeddel korábbi kinézetét koppintotta), sőt a nyolcvanas évek két legnagyobb hatású értelmiségi gitárzenekara, a brit Smiths és az amerikai R.E.M. frontembereinek, Morrissey-nek és Michael Stipe-nak is. A rajongó Morrissey (aki budapesti koncertjén is előadott „a világ legjobb zenekarától” egy dalt, a korábban már a Guns N’ Roses által is feldolgozott Human Beinget) még azt is elérte, hogy 2004 júniusában – három évtized után – egy fellépés erejéig összehozza a még életben lévő tagokat, David Johansen énekest, Sylvain Sylvain gitárost és Arthur Kane basszistát, míg a koncert sikerén felbátorodva újra turnézni kezdő New York Dolls 2006-ban felvett új stúdióalbumának közreműködői között Stipe is szerepel (a szintén vokalistaként besegítő Iggy Pop és a Seventeen című bluesos bónuszdalban pengető Bo Diddley mellett).  
 
A New York Dolls eredeti felállásából ma már csak ketten vannak életben (a Morrissey által szervezett visszatérő koncert után alig egy hónappal Arthur Kane is elhunyt), a legendás Johnny Thunders is már másfél évtizede halott, így most a másik gitáros-zeneszerzőre, a kerekképű köpcös Sylvain Sylvainre hárul a dalszerzés oroszlánrésze (a számok egyharmadába azért bedolgoztak az új tagok is, köztük az egykori Hanoi Rocks-basszista, a Thunders mellett is többször megfordult Sami Yaffa), míg a Mick Jagger és Iggy Pop leharcolt hibridjének kinéző, megkérgesedett hangú David Johansen frontember – akit a nagyközönség inkább a nyolcvanas években felvett Buster Pointdexter varietéénekes-művésznéven ismer – 56 évesen is gond nélkül hozza a tőle megszokott fanyar humorú szövegeket, és az agyonüthetetlen glam rockerek még producernek is legelső albumuk hangmérnökét, Jack Douglast vették vissza maguk mellé, szóval ahogy a párizsi Olympia színpadán adott júniusi lemezbemutató koncertjükön, úgy ezen a vérbő és lendületes lemezen is gyakorta sikerül tisztességgel megidézni a régi New York Dolls erényeit. 
 
(Az album hozzánk eljutott kiadásához egy bónusz-DVD is jár, melyen egy 41 perces laza dokumentumfilm tudósít a lemezfelvétel folyamatáról.)
Déri Zsolt
2006.08.24
|


Játék
Patrick deWitt nagysikerű regényéből készült ez a különleges hangulatú western, melyben egy testvérpár, Eli (Joaquin Phoenix) és Charlie Sisters (John C. Reilly) azt a megbízatást kapja, hogy végezzenek egy aranyásóval, aki meglopta főnöküket.
Fronton innen, fronton túl. Az első világháborúrol mindent a hosszú hétvégén Szentendrén a Skanzenben. @szentendreiskanzen . . . #frontoninnen #háború #kiallitasajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.