Városliget - A mi zöld foltunk

Ha külföldön járunk, és szeretnénk megpihenni az idegen város egy fás-ligetes parkjának valamely padján, csak felcsapjuk térképünket, kinézzük a legnagyobb zöld foltot, majd afelé indulunk. Budapest leghívogatóbb zöld foltja egyértelműen a Városliget, mely azonban jóval több egyszerű díszparknál.
A mintegy 1 négyzetkilométeres terület sokáig a Duna árteréhez tartozó mocsaras vidék volt, ahol királyi vadászatokat tartottak. A láp fásítását Mária Terézia rendelte el 1751-ben, később pedig I. Lipót a városnak adományozta a területet. Ekkortájt nevezték a városrészt Stadtwald-nak, Stadtwaldchen-nek, Városerdőnek majd Újvároserdőnek. 1794-ben aztán Batthyány József hercegprímás vette bérbe 24 évre a városerdőt, ebben az időben alakították ki a tavat, s benne a Páva- és a Drót-szigetet. Előbbin ma a Széchenyi Fürdő, utóbbin a Vajdahunyad vára áll. Az 1800-as évektől kezdték kidolgozni Magyarország Népkertjének terveit, melynek keretében az évek alatt több száz növényfajt telepítettek a parkba. A mai Városliget területén találhatók fügefák, papíreperfák, 120 éves lombhullató mocsárciprus, kényes vadgesztenye, hatalmas tölgy, óriásra nőtt platánfák, tatárjuharok meg égerfa, berkenye, szomorúfűz, atlaszcédrus, hárs, fehérakác, szilfa és gyertyán, melyeket gyerekként mászni, felnőttként csodálni lehet.
 
A vénséges fák árnyékában bújik meg Jedlik Ányos, II. András, Vásárhelyi Pál, Anonymus, Szent László, George Washington és még sok más híresség bronzmása, ők figyelik szigorú szemmel a tisztáson futballozó fiúcskákat, a Petőfi Csarnok nagyrétjén napozó, lihegő ölebes asszonyokat, a vésett szíves padon csókolózó párokat, az embernyi kutyát futtató embert, az elrepülő-suhanó cross- és országúti biciklistákat. Sok dolguk van hát a haza nagyjainak Budapest legnagyobb parkjában. Nem is csoda, hiszen a Városligethez tartozik a milleneumi emlékmű-együttes, a Hősök tere, a magyar építészet ezeréves történetét magába olvasztó Vajdahunyad vára, benne az egyik legnagyobb trófeagyűjteménnyel büszkélkedő Mezőgazdasági Múzeum, a Leonardo, Raffaello, Dürer, Rubens, El Greco és Goya műveit is bemutató Szépművészeti Múzeum, vele szemben a mindenre nyitott Műcsarnok, a liget oldalában a páratlan gyűjteményű Állat- és Növénykert, a Fővárosi Nagycirkusz, a Vidámpark, a Városligeti Műjégpálya, a Széchenyi Fürdő, a park túlfelén pedig a Közlekedési Múzeum és Budapest egyik legnagyobb koncerthelyszíne, a Petőfi Csarnok.
 
A Vajdahunyad várában egymást üldözik az olasz turistacsoportok, őket meg az erdélyi szőtteseket áruló nénikék. A télen korcsolyázásra, nyáron evezésre alkalmas tavon most zavartan kalimpáló szerelmesek és büszke vasárnapi apukák hajtják a bérelt ladikot. A liget legnyugodtabb szegletében, ahova már nem ér el a gumiasztalokon, vasráccsal körbekerített focipályákon, tisztás közepén bugyogó csapoknál tomboló gyermekek zsivaja, hatalmas sakk-partik folynak. A Vakok kertjénél mosolygós fehérbotosok hallgatják a betonkút csörgedezését és a szigorú bronzszobrok sóhajait. A Városliget nem szűnik lélegezni. Hétvégente persze az Állatkert-Cirkusz-Vidámpark tengely mentén felhúzott bódék körül fuldoklik a tömeg, a büfések futószalagon gyártják a vattacukrot, a burgert, a főtt kukoricát. A perec persze már nem a régi, és a régi lufi-idolok is lecserélődtek, de a hangulat utánozhatatlan, minden héten majális. A liget kevésbé frekventált szegleteibe azért ilyenkor is megreked a nyugalom, lehet egyedül lesülni földfeketére a mogyoróbokor tövében, mozdulatlan babgulyást kanalazni a Hermina úti Pántlikában, vagy csak ülni egy korhadt padon, és nézni, hogyan alázta meg negyed évezred főkertészeit egy tízperces vihar a zölden síró bronzszobrok szeme láttára. De aztán az ember lassan összeszedi magát, és a PeCsához siet, ahol hétvégente a föld alól kirajzanak a bolhapiac árusai, és pokrócokra hányt olcsó hanglemezekkel, szerszámokkal, játékokkal, cipőkkel és ruhákkal adnak alig hallható pofont a fogyasztói társadalomnak. A Városligetben tehát minden kapható, a medvetánctól a Massive Attack-ig, a gyógymasszázstól a grundfocis gólörömig, címeres golyóstoll ezerért, szerelmes idill ingyen a platánfa alatt, jégkorcsolya, sörkorcsolya, bringó hintó, napfény és levegő egy várostól és tankjárta utaktól körbezárt zöld folton, mely jóval, jóval több is annál.
barabásd
2006.09.19
|


Játék
Újra mozivásznon a The Doors egyetlen teljes hosszában rögzített koncertje, az 1968-as Live at the Hollywood Bowl digitálisan restaurált és 5.1-ben újrakevert változatban!
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.