Producerek

est.hu:
3/10
|
A musical narcisztikus műfaj, mindig is szívesen foglalkozott saját képével: az Ének az esőben óta nem egy híres darab témája önnön elkészülte (Mindhalálig zene; Tánckar) - de a tavalyi Producerek mind fölé emelkedik önreflexivitás terén.
Először is adva van egy rendező-producer (Mel Brooks), aki a hetvenes évek elején első nagyjátékfilmjét egy lecsúszott producerről készíti: a pergő párbeszédekre épülő vígjáték hőse egy ravasz könyvelési stiklihez megpróbálja megvalósítani minden idők legrosszabb színpadi musicaljét (Hitler tavasza címen), a mű azonban olyan szörnyűre sikerül, hogy bombasiker lesz belőle. A Producerekre keresztelt film meghozza alkotójának a rég várt elismerést, aki negyed századdal későbbi lecsuszása idején újra előkapja és színpadra adaptálja, feldusítva pár botrányosan elragadó és politikailag igen inkorrekt táncbetéttel (köztük egy csapat járókeretes öreglány eksztatikus szteppszámával) - majd hatalmas sikert arat vele a Broadwaytől a Madách Színházig. Ezt követően szinte magától értetődően készül el az új Producerek-mozifilm, ami ugye egy musical megvalósulásáról szóló filmkomédia sikeres musical-változatának mozi-remake-je. 
 
Mindezen biztató csavarok ellenére Susan Stroman filmje csak pont annyira lett rossz, hogy minden további nélkül eltűnjön a süllyesztőben - tekintve, hogy semmi sem szánalmasabb egy ripacsnál, aki ripacsot próbál játszani. Márpedig ez a régi szinpadi igazság ezúttal nem csupán az elborzasztó színeszi gárdára érvényes (Uma Thurman üdítő kivételével), de a kínosan erőlködő párbeszédekre is, amiket az (át)írók önparódia címén a szájukba adnak. Szerencsére azért a műfaj velejét jelentő táncbetétek - többnyire - eltalálják a helyes középutat a campesen önironikus túlzások és a szimpla rossz ízlés között. 
 
Kiadás
A rendezői kommentár és a werkfilm erényein túl akad számtalan kivágott ill. módosított jelenet, de kár ezekkel tovább súlyosbítani saját helyzetünket. A hang DD 5.1-es magyar és angol. 
 
The Producers, 2005 * 129 perc * Forum Home Entertainment * (12) 
vadalma
2006.09.11
|


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
18:05
Így ne legyél elnök
amerikai életrajzi film, 2018
18:05
Két nő és egy férfi
német vígjáték, 2012
18:15
Pata tanya: Baromi buli
amerikai-német animációs film, 2006
18:30
G-Force - Rágcsávók
amerikai családi kalandfilm, 2009
18:40
Az Amazonas kincse
amerikai akcióvígjáték, 2003
Gül Baba kulturális fesztivál mától vasárnapig. Türbe, rózsák, kiállítás és sok zene- Budapest és a török kultúra. #gulbaba #gulbabakultfeszt
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.