Kedvenc helyek

Elvis Costello & Allen Toussaint: The River In Reverse

est.hu:
9/10
|
olvasói
(0)
(Verve / Universal)

Vannak zenészek, akik néha ugyan elméláznak, de karrierjük alatt annyira sokszor képesek elképesztően jó munkákra, hogy nem lehet őket nem zseniálisnak titulálni. A 2004-es The Delivery Man után ismét elsőrangú Elvis Costello-műről van módunk beszámolni. A brit dalszerző-gitáros-énekes ezúttal egy nagynevű fekete New Orleans-i blues zongoristával dolgozott együtt.
Vannak mesék, melyeknek nem lehet megunni a mesélését, pláne a hallgatását. Costello története pontosan ebbe a kategóriába tartozik, lemezei pedig mindig új meg új irányba bonyolítják a cselekményt, amit nemcsak követni öröm, hanem egyben felcsigáz a következő fejezetre is. Csavar bőven akadt nála az utóbbi időben is: kamaramuzsikából (For The Stars) rockba (When I Was Cruel), onnan dzsesszbe (a feleségével, Diana Krall-al írt The Girl In The Other Room albumon), majd klasszicizált popdalokra váltott (North), aztán jött egy balettzenés kitérő (Il Sogno) és a 2004-es nyers country-rock mestermű (The Delivery Man). 2005-ben vendége volt a legendás Marian McPartland dzsesszzongorista rádióműsorának (melyet CD-n is kiadtak Piano Jazz címmel), 2006 elején megjelent egy remekbeszabott közös koncertlemeze egy vonósokkal bővített dzsesszzenekarral, a Metropole Orkesttel (My Flame Burns Blue), de hamarosan bemutatják Andersenről szóló operáját is.  
 
The River In Reverse című új lemezén a rhythm’n’blues az alap, és ismét kollaboráció eredményéről van szó. Allen Toussaint az ötvenes évek vége óta a New Orleans-i blues jeles figurája zongorista-énekesként és dalszerző-hangszerelő-producerként egyaránt, és már dolgozott Costellóval korábban is, de a Katrina hurrikán és az annak kapcsán szervezett segélykoncertek kellettek ahhoz, hogy megszülessen ez a csodálatos közös nagylemez. Felerészben Toussaint által a hatvanas-hetvenes években írt klasszikus darabok nagyon ihletett és teljesen új köntösbe helyezett feldolgozásaiból, felerészben vadonatúj, közösen komponált dalokból áll az album (mindössze a címadó szám az egyetlen önálló Costello-kompozíció). 13 felvétel, két jellegzetes énekhang, dzsesszes finomság, funkos dög, düh, erő, feszültség, az amerikai politika keltette elégedetlenség, közösségi szellem, remény, meghatottság, túlcsorduló öröm. 
Dömötör Endre
2006.09.29
|


Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.