Emlékfilm az ’56-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára

m1, m2, Duna, október 23., 20h
„Köszönet a szabadság hőseinek - a forradalom és a szabadság születésének története táncban és szerelemben elmesélve” címmel forgat filmet az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára Jordán Tamás, Kamarás Iván és Fullajtár Andrea.
A Nemzeti Színház igazgatójának rendkívül közel áll szívéhez a téma, hiszen a történelmi esemény idején kiskamasz volt, és élesen emlékszik a történtekre.

„Nagyon szeretek az ’56-os témával foglalkozni, mert úgy érzem, sokmindent tudok róla. 13 éves voltam akkor. Édesapámmal és testvéremmel például kint voltunk a Sztálin szobor ledöntésénél, és részese voltam annak, hogy az emberek boldogok, mert hatalmas változás következett be. Azt mondják, hogy ahány ember, annyi ’56. Bár osztom ezt a nézetet, mégis csak olyan ’56-os filmben szerepelek, amely szerintem hitelesen dolgozza fel a történteket. A Köszönet a szabadság hőseinek című produkció ilyen, éppen ezért szívesen dolgozom benne. Éjszaka forgattunk, ami ugyan különösen fárasztó, de egyben roppant élvezetes is” – mondja Jordán Tamás.

A történet címszereplője Miklós, 70 év körüli budapesti férfi, aki részese volt az ’56-os októberi eseményeknek. 2006 októberében az ő emlékképeiben jelennek meg a forradalom epizódjai, benne fiatalkori önmagával. A két idősík két különböző korú szereplője hol egyszerre, hol külön-külön van jelen a történetben; így vezetik végig a nézőt a néhány nap emlékezetes eseményei között. A másik főszereplő, Kamarás Iván nagyon élvezte a forgatást, mert a korabelivé változott téren úgy érezte, mintha valóban részese lett volna az ’56-os eseményeknek.

„Nagyon megtisztel, hogy felkértek erre a szerepre, mert szívesen veszek részt történelmi filmekben. A Ludovika tér korabelivé változott, úgy éreztem magam, mintha a forradalom kellős közepén lennék. A rengeteg ember, a lengő zászlók és a hatalmas tankok miatt olyan volt a forgatás, mint egy időutazás. Külön élmény volt számomra, hogy tankban is forgathattam, mert még soha nem láttam lánctalpast belülről” – meséli lelkesen Kamarás Iván.

1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit felelevenítő Köszönet a szabadság hőseinek című film október 23-án 20 órától az MTV 1-es és 2-es csatornáján, valamint a Duna Televízióban lesz látható. A produkciót Silló Sándor rendezése és Román Sándor kétszáz fős tánckarra alkotott koreográfiája teszi emlékezetessé.

2006.10.12
|


Filmek a TV-ben
18:20
Maggie terve
amerikai romantikus vígjáték, 2015
18:20
Mindenki megvan
amerikai vígjáték, 2009
18:25
Nosztalgia
olasz-szovjet filmdráma, 1983 (feliratos)
18:30
Erin Brockovich - Zűrös természet
amerikai filmdráma, 2000
18:35
Apádra ütök
amerikai vígjáték, 2000
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
08:45
Miss Moon
2016: Spring Parade / Lola's Bench
08:50
Irány Okido!
13. rész
09:00
Lányok kontra fiúk
III. évad, 4. rész
09:00
Tini Nindzsa Teknocök
III. évad, 318. rész
09:01
Irány Okido!
14. rész
Játék
A 2013-ban alakult formáció zenéjében ukrán népi motívumok és hangszerek vegyülnek elektronikával.
Copyright © 2017 Minnetonka Lapkiadó Kft.