Top Gun

olvasói
8/10 (22)
Magam talán ezt a filmet utálom a legjobban, több dolog miatt is, amik közül a legfontosabb Tommy. A kis csimbók itt tűnt föl számomra, – talán többségünknek is – és csodálkoztam, hogy egy deformált testű félork, törpe keverék hogyan lehet ekkora (pozitív) hatással a széles tömegekre.
Azóta minden filmjénél feltettem ezt a kérdést, ugyanis korántsem szimpatikus színészi kelléktárát ebben az „alkotásban” mind megmutatta, (izmozva, nyálasan kacagni, arrogánsan és nyálason félrenézni, kivagyian taknyosan dobálni a testet, majd sármosan és csulásan bármit csinálni) és azóta sem tett hozzá egyebet, kivéve az öregedést és a szcientológiai egyház agymosásban gazdag tárházából egy keveset. A múltkor láttam egy videót, ahol táncolni próbált, remélem az ízlésrendőrség sohasem szerzi meg azt a felvételt. Ja, hogy a film miről szól? Na, az viszont nagyon jó lesz, bazz! Mitchell hadnagy, becenevén "Maverick" remek vadászpilóta, sőt (!) tán a legjobb, de ez neki nem elég. Ő a legjobbak között is a legjobb akar lenni! Tudom, hogy ötletes, én is majdnem hanyatt vágtam magam.
 
Sikerül bekerülnie az USA Haditengerészetének elitképzőjébe, a híres "Top Gun"-ba, s ettől az élete gyökeresen megváltozik. Még jobban beképzelt lesz, mint volt, így már bátran reklámozhatja az USA levedlett vadászgépeit, és pilótáinak csodálatos életét. Kaland, napfény, strandröpi és motorozás. Ha ez már mind unalomba csap át, akkor lehet szerelmesnek lenni, meg röpködni, azt sem problémamentesen. Ha Maverick-nek sikerül lehiggadnia, és kerülnie a lélegzetelállító légi mutatványok közepette a felesleges hősködést, valóra válthatja minden álmát, ami mi is? Ja, Top Gun! Aztán itt van még a „dermesztően szép” (érdemes megnézni!) Charlie, aki matekra oktatja a pilótákat (hűű, de okosak!), de civilként beavatja Maverick-et a „tananyagon túlmenő titkokba is”. Jesszusom! Erről majdnem elfeledkeztem! Ahogy Van Damme-nál szoktam írni: nézzük meg feltétlenül a saját okulásunk céljából!

háopépé
2006.10.27
|
Top Gun
amerikai akciófilm, 110 perc, 1986
Rendező:

Tony Scott

Színész:

Tom Cruise
(Pete 'Maverick' Mitchell hadnagy)

Val Kilmer
(Tom 'Iceman' Kazansky)

Kelly Mcgillis
(Charlotte 'Charlie' Blackwood)

Meg Ryan
(Carol Bradshaw)

Anthony Edwards
(Nick 'Goose' Bradshaw)

Tom Skerritt
(Mike 'Viper' Metcalf)

Michael Ironside
(Rick 'Jester' Heatherly)

John Stockwell
(Bill 'Cougar' Cortell)

Tim Robbins
(Sam 'Merlin' Wells)

Kapcsolódó cikkek



Filmek a TV-ben
H
13
K
14
Sze
15
Cs
16
P
17
18:05
Chicago
amerikai musical, 2002
18:15
Zorro legendája
amerikai kalandfilm, 2005
18:15
Dinasztia: A színfalak mögött
amerikai-ausztrál vígjáték, 2005
18:25
A zűr bajjal jár
amerikai vígjáték, 1994
18:30
Tad, az utolsó felfedező
spanyol animációs film, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
13
K
14
Sze
15
Cs
16
P
17
12:10
Caillou
kanadai animációs filmsorozat, Sara sárkánya - Caillou új játéka - Emlékeztető tapasz, 2010
12:10
Új bolondos dallamok
2015, 82. rész: Nyári tél
12:13
Percy, a parkőr
I. évad, 2. rész: Percy The Park Keeper 01 1002
12:15
Barbie Dreamtopia
I. évad, 8. rész: A megrongált varázslókönyv
12:15
Új bolondos dallamok
2015, 91. rész: Tapsi vadul
Játék
A Magyar Természettudományi Múzeum küldetése, hogy felébressze és fenntartsa a természet sokféleségének megismerése és megértése iránti igényt, és elkötelezetté tegye a társadalom tagjait a természeti környezet megőrzése iránt.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.