Mint a Rudebox címe és címadó kislemezdala is jelzi, szólókarrierjének viszonylag egységes első évtizede után az európai könnyűzene legnagyobb sztárja durva stílusváltást hajt végre. Ezen az elektro-, szinti-pop és „rap” dominanciájú lemezen már a Guy Chambers zeneszerző-producer helyére 2003-ben érkező Steven Duffy sincs jelen (csupán egyetlen vele írt dal került ide, meg Tin Tin nevű hajdani zenekarának egy 1982-es slágere feldolgozás formájában, de azok is nélküle felvéve), merthogy Robbie Williams ezúttal új producerekkel próbálkozik: köztük a mainstreambe Madonna mellett átigazoló William Orbittal, a legutóbb Christina Aguilera Back To Basicjén és Lily Allen Alright, Stilljén bizonyító Mark Ronsonnal, a Jakatta és Raven Maize projektek révén ismert Joey Negróval, az ifjú Soul Mekanik duóval és a veterán Pet Shop Boysszal. Ez utóbbi duó hatása rányomja bélyegét az album nagy részére is, sőt Robbie a New York-i My Robot Friend kollektíva által jegyzett és időközben a PSB által is feldolgozott We Are The Pet Shop Boys című pastiche-t is feldolgozza. A lemezen amúgy is gyanúsan sok átirat szerepel, a már említett kettő mellett még további három: a Human League nosztalgikus és megható Louise-ának feldolgozása jól sikerült, de a Manu Chaótól átvett Bongo Bong/Je ne t’aime plus Lily Allennel közös duettje és a Lovelight című Lewis Taylor-darab soul-funkja elég jellegtelen lett (sőt van egy önfeldolgozás is, mivel a szólókarrier első szerzeményeként 1996-ban írt Summertime egy verziója már 2001-ben megjelent egy filmzenelemezen).  
 
A 16+1 számos albumon akadnak jó pillanatok (a Happy Mondays ihlette Keep On, a reggae-s Good Doctor komikus drogparádéja, a metszően gúnyos The Actor, illetve az énekes tizenéves korára visszatekintő The 80s és The 90s című darabok), de ez az új utakat kereső, közben mégis a múlton nosztalgiázó anyag kapkodva összedobott, koncepciótlan munka – amit csak Robbie személye képes eladni.