Elvitte a víz

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (169)
Valljuk be, az, hogy Elvitte a víz közel sem hangzik olyan izgalmasan, mint az, hogy Wallace és Gromit és az Elvetemült Veteménylény, pedig ezt az elragadó és mulatságos animációs filmet ugyanazok alkották, akik a Wallace és Gromit- (a brit Aardman stúdió) és a Shrek-filmeket (az amerikai DreamWorks).
A közös munka mindkét félből a legjobbat hozta ki, így az eredeti, angol humorú figurák - ezúttal mindenféle egerek, patkányok és békák - olyan káprázatos víz alatti és feletti világban jelennek meg, amit gyurmaanimációval nem biztos, hogy meg tudtak volna valósítani. 
 
Roddyt, az elkényeztetett háziegeret egy szép napon előkelő londoni, Kensington negyedbeli lakosztályából egy hívatlan és hajléktalan rágcsálónak - na meg jórészt magának - köszönhetően a vécécsészén keresztül a csatornába és az ott található Patkopoliszba viszi a víz. Itt először egy helyes és nagyszájú patkánylánnyal, Ritával, majd a gonosz Varanggyal és unokatestvérével, Le Békával hozza össze a jó, utána pedig a balszerencséje: ez utóbbi kettő ugyanis valami nagyon rosszra készül hőseink és a rágcsálóvilág ellen, ezért a hazatérés előtt Roddynak akad még egy kis dolga. 
 
A már sokszor, sok helyen bevált képlet (filmes műfajok és alműfajok alkalmazása a mesevilágban, konkrét filmes utalások és felnőttpoénok a nagyoknak, aranyos figurák, kaland, jellemfejlődés és végső üzenet a kicsiknek) itt és most is bejön: az Elvitte a víz majdnem olyan jó, mint a többi Aardman-film. S mivel ezek között még Oscar-díjas is van, ezzel nagyon sokat mondtunk. 
 
fürkész
2006.11.22
|
Flushed Away
amerikai-angol animációs film, 84 perc, 2006
Gyurmaanimáció a tehetős patkányról, aki flancos lakásából a vécén keresztül London csatornarendszerébe kerül, és ott szembesül a nagy és büdös valósággal.
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2006. november 30.
(12 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:35
Varázs
amerikai vígjáték, 2018
18:40
Otthon, véres otthon
amerikai romantikus vígjáték, 1997
18:50
Szemfényvesztők
francia-amerikai akciófilm, 2013
18:50
A holnap határa
amerikai kalandfilm, 2014
18:50
Géniusz
amerikai életrajzi film, 2016
Ma este az Akvárium klubban Adam Naas. Nézzétek csak, ő az új Lenny Kravitz. #adamnaas #koncertajanlo#programajanlo #akvariumklub
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.