Kedvenc helyek

„Mint egy pingponglabda” – Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag)

A 2004-es Én, Szeretlek, Téged album után Lovasi András énekes egy új együttest is alakított a Kispál és a Borz mellé, Kiscsillag néven. A „hobbizenekar” Greatest Hits vol. 01. címmel jelentette meg első albumát, melynek lemezbemutató koncertje 2006. december 8-án lesz a Kultiplexben. A 2000-es interjú után hat évvel Lovasi ismét nyilatkozott az est.hu-nak, és a Kiscsillag mellett a Sztornó című filmben játszott főszerepe, illetve a Kispál és a Borz jövője (például az új dobos személye) is szóba került.
A Kiscsillagot a Kispál és a Borz ex-tagjaival (a nyolcvanas évek végi alapító felállásból Ózdi Rezső basszusgitárossal és Brautigam Gábor dobossal) és az utóbbi évek állandó Kispál-kültagjával (Leskovics Gáborral, a Pál Utcai Fiúk gitáros-énekesével) alakítottad. Hogyan állt össze pont ebben a felállásban? 
 
– Ózdival, a Kispál legelső basszusgitárosával alapítottam ezt a zenekart: fontos volt számomra, hogy újból együtt zenéljünk. Úgy döntöttem, hogy most félreteszem a basszusgitárt, és megtanulok rendesen szólógitározni. Ricsi lett aztán a dobos, Lecsó pedig egyszer véletlenül hallott minket a próbákon, és azt mondta, hogy hú, hát ez neki nagyon tetszik, ő ilyen zenét szeretne játszani, ilyen kis egyszerű rock’n’roll zenét! Örültünk, hiszen úgyis szükségünk volt még egy gitárosra. Valahogy így lett a zenekar. 
 
A Kiscsillag egy dunaújvárosi kocsma neve. 
 
– Is.  
 
Van benne egy kedveskedő megszólítás és némi lesajnálás is.
 
– Plusz még a „szakzsargon” az ánuszt is kiscsillagnak hívja. Kurt Vonnegut valamelyik könyvében rajzol olyat, hogy a rövid vonalak egy pontban metszik egymást: „Tudják, mi ez? Segglyuk.” Nekem egy csillag jutott eszembe. Olyan nevet kerestünk, amiből sokfelé lehet asszociálni. A Kiscsillag utalás egyben a zenekar ambícióira is. Szeretnénk népszerűek vagy sztárok lenni, de tudjuk, hogy nem leszünk már annyira
 
Hogy érted ezt a sztárságot? 
 
– Mondjuk úgy, hogy tudjunk koncertezni, játszani, és nem húsz, hanem háromszáz főnyi közönség előtt. Jó kis lelkes zenekar, jó kis lelkes közönség. Ez a cél.  
 
Mindenhol azt olvasom, hogy a Kiscsillag egy „hobbizenekar”. Viszont ha „kiscsillagok” szeretnétek lenni, az amatőrizmus kevés. 
 
– A hobbiját itt mindenki komolyan veszi. Mivel nem ebből élünk, azért hobbi. Nekem működik a Kispál és a Borz, Rezsőnek és Ricsinek is van civil foglalkozása... De mondok mást. Ismerőseim elhívtak egyszer pecázni és legkevésbé sem a vízre figyeltek, inkább ittak. Kérdeztem is, hogy most horgászni jöttünk, vagy inni. Én amikor horgászom, akkor horgászom. Na, így vagyok minden hobbimmal. Komolyan veszem. 
 
A Kiscsillag-lemez tekinthető egy sorozat harmadik darabjának, ahol a 2001-es Bandi a hegyről album az első rész, és mondjuk a vendégénekesnőkkel készült Nagyon szerelmes lányok című 2002-es Kispál és a Borz-EP a második? Elsősorban a tartalmára és a hangulatára gondolok. 
 
– Ami nem fér a Kispál és a Borz zenekarba, azt megcsinálom másképpen – ha kell, új együttest is alakítok hozzá. A Kiscsillag zenéje sokkal puritánabb rock’n’roll zene, míg a Bandi a hegyről egy PC-n szerkesztett otthonülésnek az eredménye volt. A dalok jórészt a nevemhez fűződnek, bár a Kiscsillag inkább közösségi munka eredményeként jött létre. A következő anyag dönti majd el, hogy felfűzhetőek-e ezek egy közös szalagra, vagy egy karláncra, vagy egy zsinórra, mint a gyöngyök. 
 
Akkor hogy fűznéd fel őket egy zsinórra? 
 
– Giccses, műanyag, rózsaszín gömbökként. 
 
A Kiscsillag-album borítóján négy meztelen nő heverészik egy párducmintás ágyon…
 
– Tövisházi Ambrus producer úrnak az ötlete vagy látomása az volt, hogy legyen négy meztelen nő a borítón, mikor a stúdiómunka a végéhez közeledett, akkor találta ki. Mivel nekem meg nem volt koncepcióm, azt mondtam: legyen. A cím is kötelez: Greatest Hits vol. 01. Általában az ilyen Supra Hits lemezeken vagy válogatásokon – mondjuk Ibizáról – mindig félmeztelen nők mosolyognak. De ezeken a lányokon szerintem nem az az erotikus, hogy kicsit látszik a fenekük – az bőven a mai ingerküszöb alatt van –, hanem az, hogy meztelenül buliznak együtt egy ágyon. Ez a szituáció már szokatlanabb, főleg egy lemezborítón. Nekem nagyon bejön. Ambrus nevéhez fűződik az is, hogy a belső borítón mi fetrengjünk, mert ez így a lányokkal nagyon macsó tempó, viszont úgy, ha négy negyven körüli pasi is ugyanebben a pózban tekereg, azért az már csavar egyet a külső borítón is. 
 
Tövisházi Ambrus, akit a közönség az Amorf Ördögök zenei vezéreként, illetve Erik Sumóként ismer, hogyan került a képbe? 
 
– Ambrus feldolgozott egy Kispál-dalt (a Csillag vagy fecske címűt – a szerk.) az Erik Sumo-albumra, amiből a megjelenés előtt fél évvel már megkaptam egy nem végleges verziót. Ettől kezdve nagy rajongója vagyok az Erik Sumo Bandnek. Ambrus egy évvel ezelőtt eljött egy Kiscsillag-koncertre, és nagyon tetszett neki mindaz, amit látott. Valahogy kitaláltam, hogy legyen ő ennek a lemeznek a producere, és az utolsó fél évben már a demókat is mind odaadtuk neki. Számos olyan dolgot, apróságot javasolt, ami később a hanganyagba is beépült. A masztereléstől kezdve végig rajtatartotta a kezét ezen az albumon, úgyhogy, ha jó lett, az mindenképp az ő érdeme is. Lecsónak kezdetben voltak fenntartásai vele kapcsolatban, ám a végén ő is elismerte, hogy Ambrus szinte mindig akkor szólt csak, ha igaza volt. 
 
Ez a lemez akár a Bandi a hegyről anyag kissé nyersebb változatának is felfogható. Eléggé keserű hangvételű, akár generációd tükre is lehetne. 
 
– Nem nagyon hiszek a nemzedéki életérzésben. Ez „ortodox” zene, és nem is törekedtünk arra, hogy kitaláljuk a spanyolviaszt, nyilván egy csomó olyan dolog visszaköszön a gitárhangzásban, a riffekben, amin mi felnőttünk, de tartalmi szempontból is. Nem is tudom, hát én ilyen vagyok. Nagyjából minden helyzetben így nézem a világot, mondjuk ez az alapállásom. Már gyerekkoromban is: emlékszem, azt szerettem volna, hogy nekem ne kelljen ebben az egészben részt vennem, de szívesen figyelném, mint kívülálló, mert azért elég érdekes. De mondjuk ne vonatkozzanak rám is a szabályai, a meghalás meg a többi kellemetlenség. Azóta elfogadtam, hogy oké, nekem is végig kell csinálnom, de a mai napig soha nem tudom odaadni magam semminek igazán, mindent egy picit kívülről figyelek, magamat is beleértve. Egyszerre gondolom viccesnek, borzalmasnak, szánalmasnak és magasztosnak a dolgokat. Nem is nagyon értem azt, aki nem így látja. Szerintem ez a normális alapállás.
 
Kíméletlen társadalomkritikát is megfogalmazol, férfiakról, nőkről, élethelyzetekről, arról, ahogyan most élünk. 
 
– Szerintem meg nem. Mindenki ilyesminek látja a világot, legfeljebb ha dalt írnának, virágosabb lenne a kép, de az emberek nem szokták a gondolataikat (már ha egyáltalán vannak nekik, és nem nyomják el őket magukban) a nyilvánosság elé vinni: ha eléjük dugnak egy mikrofont egyből elkezdenek hazudozni. Egyszerűen leszoktatták őket arról, hogy önmagukkal, vagy a világgal vitatkozzanak. A kommunizmus alatt nyilván minden épelméjű emberben volt egy civil gyanakvás mindennel szemben, ami felülről jött. Mára már ez is eltűnt, mindenki elfogadja a felülről diktált mintákat, mindenki talált már magának kedvenc kaját, piát, pózt és ellenséget. Mindenki kétségbeesetten próbál egyéni színfolt lenni, és mindenki rohadt egyforma. Minden össze van kavarodva, a tananyag, az újságcímlapok, a slágerszövegek, a filmdialógok és a nagymamánk jótanácsai. Ez a massza esik ki a szánkon, és ha az ember úgy használja a száját, mint a hátsóját, akkor egy idő után a mondatait is csak WC-papírra érdemes felírni. Például azt, hogy szeretlek, nem mondjuk fűnek-fának-virágnak, még slágerekben sem, csak olyankor, amikor tényleg. Nem? 
 
Vagy akkor sem.  
 
– Vagy akkor sem. Az már egy másik kérdés. De legfeljebb akkor. Ehhez semmi más nem kell, csak az, hogy ne sémákban beszélgessünk, ne rutinból gondolkodjunk, hanem igenis figyeljük magunkat és a másikat is, hogy mit miért mondunk. Az értelmünk az utolsó lehetőség. Az emberek panelszerűen sértődnek meg, keresnek konfliktusokat, békülnek ki, stb. Tudják, hogy nagyjából mire mit illik válaszolni, hogy semmi ne történjen velük, ami kizökkenti őket: mintha öt darab kommunikációs gomb lenne rajtuk. Úgy bánunk egymással, mintha interaktív játékok lennénk. Most kardozóst játszunk, vagy ha akarom, akkor szelíd szomorú csónakost, tavaszt, és nyarat meg nyaralást, de ha akarom, akkor vonatfüttyös utazást...
 
Most mutatták be Pálos György Sztornó című filmjét, ahol főszerepet jászol, egy kétgyermekes átlag tanárembert. A karakter hasonlóan gondolkodik az életről, mint például te az imént? 
 
– A rendező talált meg engem egy Kispál-koncerten. Azt mondta, bevillant neki, hogy talán én vagyok az. Nyilván innen a hasonlóság a filmbéli figura meg énköztem. Biztos erre mondják, hogy jó szereplőválasztás. De a forgatókönyv akkor már egy éve megvolt, és nem is nagyon kerültek új elemek bele. Tehát nem kellett rám átszabni a figurát. Az értékrendem, attitűdöm passzolt talán az elképzelt pasihoz. Valójában a főhős Pálos Gyurihoz áll közel. Alapvetően ez az ő meséje. A szituációk többé-kevésbé vele történtek meg. Ilyen értelemben is rendezői ez a film. 
 
De a Sztornó mégis rád épül. 
 
– A színészek tartják el ezt a filmet, én csak úgy vagyok, mint egy pingponglabda. Ide-oda pofoznak. A legtöbb párbeszéd nem is velem indul. Én csak mindig válaszolok. 
 
Miért? 
 
– Nem tudom. Majd szólok legközelebb. Van egy pasi, aki hol sztoikusan, néha hisztérikusabban próbál reagálni a vele megtörtént eseményekre. Inkább a pasikra jellemző, egyfajta lúzerség működik benne. A dolgok azok nem általunk vagy velünk történnek meg, csak olyanok mintha néznénk őket. A Sztornó 2-ben majd nem így lesz… (vigyorog)
 
Térjünk vissza a zenéhez! A tervek szerint mikor és hogyan indul be újra a Kispál és a Borz? Hol tartotok Kispál András gitárossal a zenekar újraszervezésében? Ki lesz például az új dobos az augusztusban kirakott Mike Zwecker után? 
 
– November végétől 14 csendes-ülős koncert lesz az országban, december 30-án a Művészetek Palotájában zárunk. Azt felvesszük képben-hangban is. Összesen kilencen leszünk a színpadon, az ötös felállás az új dobossal, plusz a Csüli (Tóth Zoltán, a Kispál és a Borz 1995 és 2002 közti dobosa – a szerk.) fog ütőzni, és három vonós is lesz Szabó Attila barátunk vezetésével. Igazából már ezeken a koncerteken is látszani fog merre tart a zenekar: feszes, groove-os hangzás, puritán hangszerelés. A csendes nem mindig lesz igaz, és az ülés is már csak a közönségre vonatkozik, de olyan jól bejárattuk már ezt az elnevezést, hogy nem akartunk most megint újat kitalálni. Aztán február végétől csinálunk egy „bemutatkozó” klubturnét, ahol már szeretnénk új dalokat is játszani. Az új dobosunk Bóra Áron pécsi lakos, aki a 30Y-nál is ütőzik néha, és a tavalyi csendes-ülősön már velünk is játszott. Amikor nekiálltunk a doboskeresésnek, már akkor is ő volt az első számú jelölt. A közös hezitálásunk oka az volt, hogy van egy cége, ahol elég sokat dolgozik, plusz most születik az első gyereke, tehát lesz dolga bőven mostanában, és nem biztos, hogy emellé befér neki még a Kispál. De olyan jól sikerültek az első próbák, hogy végül elszántuk magunkat: megpróbáljuk együtt.  
 
Miután újra beindul a Kispál és a Borz, hogyan fogod összeegyeztetni a két zenekar működését?  
 
– Egy menedzsment szervezi mind a kettőt, majd ők megoldják. 
 
Nem a koncertbeosztásra gondolok. Hanem például arra, hogyan dől el, hogy egy dalötletedből Kiscsillag- vagy Kispál és a Borz-szám lesz-e… 
 
– Amiket mostanában csináltam, azokból a legtöbb Kiscsillag-dal lett vagy lesz, mert a legtöbbet gitáron írtam, de van egy olyan szándékom, hogy várom a kispálos kollégák ötleteit. Elsősorban Kispáléit. Nálunk a dalírás egy nagyon érzékeny és furcsa folyamat, egyikünk ötleteiből kiindulva jön a többi, mindenki hozzáteszi a magáét, és tulajdonképpen ez az egyensúly billent meg valamiért az utolsó években. Ezt szeretnénk visszaállítani, úgyhogy nem is nagyon nyomulok a Kispálban, próbálok inkább a többiek ötleteihez hozzátenni. 
 
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának felállásában – Brautigam Gábor dobossal és néhol Ózdi Rezsővel – adott nyárvégi-őszeleji Kispál Originál-koncertekre miért és hogyan került sor, és mi volt belőlük számodra és a zenekar számára a tanulság? 
 
– A primer ok, hogy a Brautigamnak egyáltalán nem volt pénze, és akartunk neki csinálni tavasszal egy segélykoncertet, ahol a bevételt odaadtuk volna neki. Tóth Tibi, a szervezőnk mondta, hogy inkább augusztusban kéne, és akkor legyen inkább turné, merthogy akkor úgysincs zenekar (akkor még nem merült direktbe’ fel Mike távozása, de amúgy is haza akart menni ebben az időben). Épp kapóra jött, hiszen Kispál megtépázott önbizalmának is jót tett, hogy újra rá épült az egész zenekar, plusz a zenekarnak is számos tanulsággal szolgált arra nézve, merre is menjünk tovább az új dalok hangszerelésénél. Tehát az új Kispál és a Borz szeretne visszatérni ehhez a szellősebb triós megszólaláshoz. Bár ezt eleve terveztük, de azért ez a turné megerősítés volt. Plusz megnyugtató volt számunkra, hogy mennyire működtek ezek a régi dalok még mindig. Szóval nem bántuk meg.  
 
Néhány éve – például a Bandi a hegyről lemezbemutató koncertjének idején – emlegetted, hogy tervezel egy projektet egy énekesnővel, akár egy egész albumnyi anyagot is. Ehhez gyűltek-e azóta még számok, lesz-e belőle valaha még valami? Vagy időközben szétszóródtak az ide szánt ötletek és lemondtál az egészről? 
 
– Nem mondtam le róla, sőt talán most idén neki is látunk: Tövisházi Ambrussal szeretnénk írni egy anyagot. Az énekesnő személye még titok, illetve Ambrus nélkül nem akarok mondani semmit, hátha kiénekelem a sajtot a szánkból. 
 
 
 
koncertfotók: Jobbágy Csaba
 
interjú: Kovács Gabi és Déri Zsolt 
 
 
 
2006.11.23
|


Játék
Egy állomáson várakozó szép család helyett inkább másról szóljon e történet. Háromévesen jelentették be az eltűnésünket.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.