Kedvenc helyek

Quimby – Csak egy buszmegálló

a Pesti Est kisinterjúja
A 2005-ös Kilégzés albummal visszatért Quimby zenekar 2006 végén már 15 éves fennállását ünnepli – a Family Tugedör című rendhagyó kétlemezes CD+DVD kiadvánnyal és a december 22-i PeCsa-koncerttel. Nem tévedés: a Quimby már 15 éve létezik! A tagokon ez a brutális tény szerencsére nem nagyon látszik, még mindig szenvedélyesek és lendületesek, akár a dalaik, de lelkükben azért nem múlt el nyomtalanul ez a másfél évtized. A 2002-es Káosz Amigos idején készült est.hu-interjú után most itt volt az ideje egy újabb beszélgetésnek.
– 2006. december 22-én a Petőfi Csarnokban, január 1. napján pedig a Gödörben játszotok. Ezekre az évfordulós koncertekre régi kincsekkel is készültök? 
 
 
Balanyi Szilárd: – Szeretnénk sok meglepetéssel szolgálni, mégiscsak születésnapi koncertekről van szó. Ezért aztán próbálunk régebbi kiegészítőket is találni a repertoárba. 
 
 
– A fiatalabb – akár a zenekarral egyidős – rajongók ismerhetik ezeket a korai dalokat? 
 
B.Sz.: – Talán, de ismerjék csak meg. Azok is mi vagyunk.  
 
A születésnapra megjelent dupla kiadvány válogatáslemezén a korai anyagokról (A Sip Of Story, Jerrycan Dance, Majom-tangó, Diligramm) mégis alig szerepelnek számok…  
 
Kiss Tibor: – A régebbi dalok közül sok szerepel a DVD koncertfelvételein, például a Bordély boogie legalább két és félszer. Melyik dal hiányzik neked? 
 
– Például a Party In My Bones. 
 
K.T.: – Ami abban a dalban benne volt, úgy gondolom, hogy azt ma is használjuk. Ugyanúgy szeretjük az ilyen cool, lüktetős, krimis témákat. Egy zenekar élete olyan, hogy ha valamit megszeret, és az jól áll neki, azt már önmagában hordozza, gyakorlatilag a sejtjévé alakul. Itt-ott újra megjelenik bizonyos számokban ugyanaz a fajta hangulat.  
 
– Hogyan zajlott a CD anyagának válogatása? 
 
B.Sz.:
– Annyi volt a megkötés, hogy 19 dal fért rá a korongra. Mindannyian írtunk egy listát, és megnéztük, hogy melyik dalra szavaztunk a legtöbben. Valahogy az újabb számok kerültek túlsúlyba. Nehéz meccs volt, érzelmi alapokon ment a dolog. 
 
Volt, amin ölre mentetek? 
 
Gerdesits Ferenc: – A Ventilátor blues. Nem is került fel. Van olyan dal is a lemezen, amit kér a közönség, de mi ritkán játsszuk, például a Szellő. Egyik kedvencük a szintén nem gyakran játszott Vascsöves is – ez a netes szavazásból derült ki.  
 
– Az elvárásoknak, a trendeknek eddig elég jól ellen tudtatok állni. Mindig is éreztétek, mit kell játszanotok? 
 
B.Sz.: – Csak annyiban változik egy-egy lemez, amennyiben mi is változunk.  
 
G.F.: – Ez szerintem tánczene, végig. Függetlenül attól, hogy mit mondunk rá. Egyszerű popzene. 
 
Azért 15 év alatt elértétek, hogy ismertek lettetek, ha nem is „sztárok”… 
 
B.Sz.: – Sokan ránk sütötték így is a bélyeget, hogy kommerszek lettünk, és „már nem vagyunk a régiek”. Nem indokolják semmivel, csak azzal, hogy amikor ők még jártak Quimbyre, akkor volt „az igazi”. Pedig ugyanazok az emberek vagyunk most is. 
 
G.F.: – A ’98-as koncertet megnéztem a DVD-n, és a közönség egész más rajta.  
 
– Nem furcsa ez a fiatalodás a rajongók soraiban? Mert ti ugye egyre érettebbek lesztek a korral, egyre kódoltabb üzeneteket kellene megfejteniük a fiataloknak. Vagy épp ellenkezőleg, ahogy telik az idő, letisztul a mondandó?
 
B.Sz.: – Szerintem az egyszerűsödés felé megyünk, a szó jó értelmében. A sallangmentesség felé. 
 
K.T.: – Egyszerűsödött, de mélyülhetett. Minden művészeti alkotásból mindenki éppen a maga rezdülései szerint vesz le dolgokat – annyit, amennyit. Ez pont elég. Az a fontosabb, hogy kinyiss egy olyan csatornát, amin aztán az adott ember gondolatai beindulhatnak. Ez csak egy buszmegálló.  
 
G.F.: – A rajongók ott vannak a koncerten, viszi őket a zene, de hogy valóban értik-e, miről is van szó, abban nem vagyok biztos, mert én sem mindig értem. Lehet, hogy tíz év múlva más fog lejönni nekik, ha még ezt fogják hallgatni akkor.  
 
Azt az időszakot, amikor leállt a Quimby, nem tudjuk kikerülni, legalább egy kérdés erejéig. Így utólag hogyan értékeled, Tibi? Volt azért benne azért valami tanulság vagy hasznos tapasztalat? 
 
K.T.: – Sokkal jobban tisztában vagyok magammal, a korlátaimmal, és hogy mire vagyok képes. Csomó olyan rejtett dolog is előjött, amiről addig nem is tudtam. Ha személyiségfejlődésre gondolsz – mert ez leginkább annak számított –, akkor a legtöbb ember meghal anélkül, hogy ilyesmin átmenne. Leelőztem a halált. Át tudtam ugrani önmagamat. Igazából az életben sokszor meg kellene tennünk, csak a legtöbben megtorpannak. Marad az egó, ami nyilván azért csiszolódik az idő során. Én egy gyorstalpalóval mentem ezen át. Átéltem, hogy tudok magamon változtatni. A felépülőben lévő szenvedélybetegek általában nehéz emberek.  
 
– Dalszerzésnél jönnek a kész sorok, vagy sokat csiszolsz rajtuk? 
 
K.T.: – Is-is. Ha úgy érzem, hogy egy szó nem olyan jó, akkor kapirgálok. Konkrétan most is jött egy szó: tök véletlenül lefekvéskor beugrott az, amire már hónapok óta vártam. Egy új dalhoz kellett. 
 
– Ezek szerint gyűlnek az ötletek? 
 
K.T.: – Mindig vannak, aztán hogy hogyan gyúródnak össze… A legjobb az lenne, ha a helyükre hullanának a dolgok. Egy nem direkt, de koncentrált figyelem kell, hogy hagyja az ember ezt megtörténni. Ez egy természetes állapot. Ösztönösen kell alkotni. Hosszútávon csak az hozhat kielégülést, ami belülről jön. A zenekar is olyan, hogy a mai napig kísérletezik, hogy a közös hangra, azaz magunkra találjunk. Ezért kell a polkától a diszkóig mindent kipróbálni. 
 
– A Fekete Lamoure egész bizarr irányba mozdult el a keleties motívumaival… 
 
K.T.: – Ezek csak eszközök, formák. Bármilyen stílust lehet szarul is játszani. Ha nem találja meg az ember a gyökerét, és nem indul el onnan önmaga, akkor ha lecsippent egy levelet, az a levél elszárad és lehull. Minden egyes számnál meg kell találni a zenekar identitását.  
 
Mitől tud önazonos lenni a Quimby? 
 
Kárpáti Dodi: – A DVD-vel kapcsolatban hallottam egy olyan visszajelzést, hogy nagyon jó azt látni, hogy mindenki az, aki. A nyilatkozataikból tényleg meg lehet ismerni az embereket. Elég érdekesen áll össze ez a csapat. Tényleg sok a különbség, és mégis van egy közös platform: a zene, melyben a személyiségjegyek feloldódnak.  
 
Varga Livius: – A közösségen belül mindenkinek megvan a karakterének megfelelő saját szerepe. De emellett ez a „saját maga” is speciálisan quimbys saját magává tud alakulni. A csapat identitását az adja, hogy amikor mi összejövünk, akkor ez a közösség több, mint az egyének összessége. 
 
K.T.: – Nagyon remélem, hogy mindenki önmaga. Egy szám kerete és szövege tág: sokféle ízzel lehet játszani. A zenekar akkor szól a legjobban, ha egy eredendően természetes harmónia jön létre. Erre az állapotra kell rátalálnunk, amikor megfeledkezel magadról, de közben mégis tudod, hogy figyelsz – egyszerűen csak vele élsz a dolgokkal.  
 
A Quimby-üzemmódtól eltérően nagyon másképp működtök, ha épp más projektekben vesztek részt? Például A Kutya Vacsorája együttesben… 
 
V.L.: – Amikor én más zenekarban játszom – akár A Kutya Vacsorájában, vagy valahol meghívottként –, akkor az előbb említett Varga Livius még Varga Livius marad, de a Kutyában kutyásabb lesz. Nem a személyiségem cserélődik ki, hanem egy másik része éled fel. Ha nem élvezném ezt az aspektusát, akkor nem mennék oda.  
 
K.T.: – Sokkal agresszívebb Livius a Kutyában, én megfigyeltem. Lehet, hogy azért, mert kevesebb a gázsi (nevet). Ha Livius vehemens, az akkor a legjobb, amikor belülről jön. Nem amikor csak úgy tesz. Az emberek zsigerileg érzik, és azért van hatása. A Quimbyben csak néha jön ki ez így belőle.  
 
Ennyi idő után meg tudjátok még lepni egymást? 
 
V.L.: – Ez kifogyhatatlan forrás. A múltkor Tibi bejött egy dudaszerűséggel, egy piaci trombitával. Annyira tetszett mindenkinek a sound, hogy azonnal kerekedetett is rá egy szám. Az az egy hang egy egész számot kihúzott belőlünk. Ismerjük egymás humorát, elég sokat is viccelődünk. De ha Dodi előjön egy új figurával, akkor le tudunk padlózni a nevetéstől.  
 
Úton levést, folyamatos keresést sugall a munkásságotok. Milyen lesz a 20, 25, esetleg 30 éves Quimby? 
 
V.L.: – Szerintem ez akkor lenne csak tervezhető, ha olyan utakat járnánk, amelyeket betartva elvesztenénk egy bizonyos kreativitást. 
 
K.T.: – Ha az automatizmusoknak élnénk, a zenekar atomjaira hullana. Van egy folyamat, hullámvölgyekkel és -hegyekkel. Most például olyan középszottyadtak vagyunk, de állítólag egész héten ilyenek az emberek. Abban reménykedem, hogy a hétköznapi élet nem őrli fel az energiáinkat. Én azt szeretném, ha azokban a dolgokban vennénk részt, amikben jól érezzük magunkat. Ami jó játszótér. Például szereplünk színházban, ez tetszik (a Vidám Színpadon a Vízkereszt előadásait a zenekar élőben kíséri a színpadon – a szerk.).  
 
Mennyire mozogtatok otthonosan abban a közegben? 
 
K.T.: – Szinte azonnal rácuppantunk.  
 
V.L.: – Mikor még esélyünk sem volt ilyesmire, már akkor vágytunk rá. Szeretjük a színházi zenéket is, például Kurt Weill dolgait. Ez az út remélem hosszú lesz, mert érdekel minket. 
 
Ha a sors szeszélyéből az utókor a Quimby név hallatán csak egyetlen slágerre asszociálna tőletek, ti melyiknek örülnétek leginkább? 
 
V.L.: – Szerintem azt még nem írtuk meg.  
 
K.T.: – Jól mondja. Sok négyes osztályzatú számunk van. 
 
B.Sz.: – Érdekes, hogy a válogatásalbumra nem került fel hatpontos szám, tehát amire mind a hatan szavaztunk volna. Ötpontosok már születtek. 
 
V.L.: – A hat szubjektivitásból lett a Quimby-objektivitás. 
Paksi Erzsi
2006.12.15
|


Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Ma még tart a Vegetáriánus Fesztivál előadásokkal, filmekkel, egészséggel és ételekkel. #vegetáriánusfesztivál #vegetarianus #joga #vegan #egeszseg #fenntarthatosag #programajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.