Nincs is szebb annál, ha két szép, egészséges test egymásnak simul, és ha még érdekes dolgokról is tudnak okosan beszélgetni utána, akkor még sincs kihalásra ítélve az egész emberi faj!
Daniela és Bruno két kedves, intelligens és mutatós fiatal, történetesen Chiléből, akik egy bulin egymásba szaladnak, aztán egy kifejezetten olyan célra létesített motel szobájában találják magukat, és teszik azt, amit ilyenkor szoktak. Ezt hívják egyéjszakás kalandnak: csak szex és más semmi. De mégis megváltozik valami. Ők ketten lassan kezdenek kinyílni egymás felé. És mivel persze Santiago de Chile is csak egy olyan kis falu, mint Budapest, előkerülnek közös ismerősök, egymásba hajló történetek, majd a személyes vallomások, sőt némi filmelméleti értekezésre is sor kerül. Mindez egy szobában, gyakorlatilag ugyanazon az ágyon játszódik, és bár mindez díszletszerűen olyan, mint egy kamaradráma, valahogy minden természetesen zajlik.
Az alaphelyzet erősen emlékeztet Richard Linklater 1995-ös filmjére, a Mielőtt felkel a Napra, de ez sokkal intimebb, sokkal lemeztelenítettebb - szó szerint -, valahogy őszintébb. És sokkal szexibb is, merthogy hőseink időnként egymásnak esnek, és ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy változik át a vad szeretkezés gyengéd ölelkezéssé. A fiatal Juliette Binoche-ra emlékeztető Blanca Lewin és Gonzalo Valenzuela pedig szép és kívánatos fiatalok, megfelelő kisugárzással és egymásra hangoltsággal ahhoz, hogy Az ágyban úgy is nézhető és élvezhető legyen, hogy tulajdonképpen semmi sem történik benne.

En la cama
chilei-német romantikus filmdráma, 85 perc, 2005
Két szép ismeretlen egy zűrös estén egy ágyban végzi, majd nemcsak testileg, hanem lelkileg is közeledni kezdenek egymáshoz. Okosan erotikus kamaradráma Chiléből, franciás felhangokkal.
rendező:
színész:
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2007. január 4.
Bemutató: 2007. január 4.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek