3D vetítések

A mások élete

est.hu:
10/10
|
olvasói
10/10 (411)
A németek újkori filmtörténetükben időrendben haladva a bűnös náci múlt (A bukás, Sophie Scholl, Napola stb.) után eljutottak a Német Demokratikus Köztársaság nyolcvanas évekbeli szocialista diktatúrájához és a Stasi által alkalmazott piszkos módszerekhez, melyek segítségével folyamatos betekintést és állandó kontrollt nyertek mások élete felett.
Mindezt Florian Henckel von Donnersmarck eddig összesen huszonnégy (!) díjjal jutalmazott filmjében egy konkrét példán keresztül ismerhetjük meg, melyben a mások életébe bepillantó Gerd Wiesler százados, szakmájában a legjobb ki- és lehallgató, a mit sem sejtő „mások” pedig a(z eleinte) párt- és rendszerhű színdarabíró, Georg Dreyman és barátnője, Christa-Maria Sieland, a népszerű színésznő. Csakhogy a megfigyelések során nemcsak a századosnak sikerül drasztikusan befolyásolnia az író és társa sorsát, hanem azok élete is óriási hatással lesz rá, ami még saját magát is meglepi... 
 
Habár Florian Henckel von Donnersmarck rendező az egykori NSZK-ban született és nőtt fel, s A mások élete első nagyjátékfilmje és a mű cselekményének idején, 1984-ben még csak tizenegy éves volt, mégis lenyűgöző magabiztossággal és tiszteletre méltó tárgyismerettel nyúlt a témához. Ahol kell, ott szenvtelenül távolságtartó, ha kell, megdöbbent, meghat és megríkat, de filmjén fura módon időnként még nevetni is lehet. A mások élete egyszerre átélhető és intelligens film - drukkoljunk hát neki február 25-én az Oscar-díj-átadón (a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában jelölték)! 
fürkész
2007.02.14
|
Das Leben der Anderen
német filmdráma, 137 perc, 2006
Romantikus dráma a keletnémet átkosból, avagy mi mindent hallgathat el egy lehallgató? 2007-ben Oscar-jelölt a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában!
Forgalmazza: Best Hollywood
Bemutató: 2007. február 22.

3D vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

(14 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
23:30
Vasember - Technovore ébredése
japán animációs kalandfilm, 2013
23:35
Így ne legyél elnök
amerikai életrajzi film, 2018
23:50
A sziget
amerikai akciófilm, 2005
23:50
Angyali szemek
amerikai dráma, 2001
23:55
Sibel
francia film, 2018
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.